2013. szeptember 9., hétfő

Korai öröm: Spiel Essen 2013 (1. rész)


Lassan, de biztosan emelkedik a társasjáték-érdeklődési görbe, de a karácsonyi csúcspont előtt még van egy fontos állomás: az esseni játékkiállítás, amelyre a legtöbb játékkiadó időzít legalább egy új játékot. Már most rengeteg információ látott napvilágot a megjelenő játékokról, úgyhogy összeszedtem a saját favoritjaimat. 


Most, első körben elkezdem a játékok névsorában írni a listát, de közben jöhet még pár új, így nem tudom garantálni, hogy a következő részben is be fogom tudni tartani a dolgot, így előre elnézést kérek azoktól, akiknek ez komoly problémát okoz (OCD-ben szenvedők).


Disclaimer: Ezek az engem érdeklő játékok, a lista semmiképpen sem próbálja meg felölelni az összes esseni megjelenést!




Agora – Spielworxx
Rögtön kezdjünk egy kakukktojással. Ahhoz képest, hogy eddig semmi lényegi információ nem jelent meg a játékról, elég nagy a hírverés körülötte. Több helyen is olvastam, hogy komoly érdeklődéssel tekintenek a játékra. A játék nevéből nagyon messzemenő következtetést nem szeretnék levonni (bár vannak nyilvánvaló tippjeim), de mindenesetre szemmel tartom a dolgot.

Értékelés: Nem tudnék egyértelműen nyilatkozni egyelőre.



Bruxelles 1893 – Pearl Games
Vegyünk egy klasszikus worker placement játékot, és dobjuk fel néhány érdekes extra mechanizmussal. A játékban belga építészeket alakítunk, akik Brüsszel belvárosában próbálnak mesterműveket alkotni. Dióhéjban ez a Bruxelles 1893. Többféle akcióból választhatunk, de alapvetően két csoportra oszthatók: pénzbe kerülő akciók, illetve ingyenes akciók, amelyeknél viszont fennáll a lehetősége, hogy elveszítjük a munkásunkat. Ennél több információ nem nagyon áll rendelkezésre, de az első kommentelők szerint egyike azoknak, amelyek nagyot szólhatnak az esseni kiállításon. 

Értékelés: Mindenképpen kipróbálnám, és ha tényleg olyan jók a mechanizmusok, valószínűleg meg is venném.



Damage Report – Break from Reality Games
A Space Alert – Escape vonalon haladva, egy újabb valós idejű kooperatív játék, ezúttal egy kevéssé ismert kiadótól és szerzőtől (Alex Barbieri). Egy űrhajón vagyunk, ahol minden rendszer csak azért van felszerelve, hogy elromoljon. Akciókat kell végrehajtanunk, hogy megjavítsuk őket. Minden játékos kap egy 15 másodperces homokórát, amely jelzi számára, hogy mikor hajthatja végre a következő akcióját. Minden teljesen szimultán történik, tehát külső szemlélő számára úgy tűnhet, hogy valami idióták folyamatosan forgatnak homokórákat és közben nyúlkálnak össze-vissza a pályán. A bajok akkor kezdődnek, amikor elkezd meghibásodni a létfenntartó rendszer. Ha ez bekövetkezik, a homokórát már kétszer, háromszor, vagy akár négyszer is át kell fordítani két akció között, ezzel erősen csökken a túlélés reménye.

Értékelés: Az érdekes mechanizmus miatt kaptam fel a fejem, remélhetőleg a kiadó kevéssé ismert mivolta (nyelvészeknek: mainstreamtelensége...) nem nyomja majd rá a bélyegét a minőségre és a grafikára.



Dark Darker Darkest – Queen Games
A Queen Gamestől teljesen idegen téma ez a zombis, meg is lepődtem, amikor először olvastam a családi játékok egyik legnagyobb kiadójáról, hogy erre adta a fejét. Mindenesetre klasszikus zombis, túlélős, szobákon át rohangálós játéknak tűnik. A dolgot az teszi izgalmasabbá, hogy nem csak a zombik ellen kell harcolni, hanem meg kell szerezni a zombi-vírus elleni vakcinát, amelyhez be kell merészkedni a titkos laborba, ahol persze hegyekben állnak az élőhalottak. Kamerák kereszttüzében kell átjutnunk az akadályokon, és eközben rengeteg kockával dobálni. A játék tervezője David Ausloos, akinek a Panic Station fűződik a nevéhez.

Értékelés: Csak a téma miatt érdekel, valószínűleg tizenkettő egy tucat típusú zombis játék.



Dungeon Petz: Dark Alleys – Czech Games Edition
Ami információt eddig tudtam szerezni, arra utal, hogy hasonló lesz a Dungeon Lords tavalyi kiegészítőjéhez, több lehetőség, több szörny, új ketrecek, stb. A kiegészítő névadása sem véletlen, egy új városrész nyílik meg, többek között egy feketepiaccal is, ahol újabb lehetőségeink lesznek beszerezni a szükséges dolgokat.

Értékelés: Mivel megvan az alapjáték, ez mindenképpen kell, de nem a legmagasabb prioritásom. Viszont Vlaada Chvátil játék, tehát automatikusan duplázódik a prioritás.



Galaxy Trucker: New ship designs – Czech Games Edition
Négy új hajótípust kapunk a kiegészítőben. Az I. és II. modell ugyanaz a hajó, csak néhány mező nem használható az I. típus esetében. Viszont mindkét hajó esetében furcsa gravitációs erők dolgoznak, mivel a szemből érkező aszteroidák néha átugranak a hajó mögé, és onnan csapódnak be. Az oldalról jövők meg néha szétválnak és két különböző aszteroidaként csapódnak be. Ezen kívül a hajó hosszanti tengelyén végigfut egy anomália, amelyet csak univerzális csatlakozókkal lehet áthidalni. A III. modell egy gömb, a hajó felső és alsó része össze van kötve, illetve a két széle is. A IV. modellt eleinte négy különböző hajóként kezdjük építeni, de az építés közben egy idő után új mezők jelennek meg, amelyekkel összekapcsolhatóvá válnak a hajók. Attól függően, hogy mely mezők válnak beépíthetővé, változik az is, hogy összesen hány hajót irányítunk. Erős káoszt prognosztizálok.

Értékelés: Egyelőre úgy tűnik, csak hajók lesznek a kiegészítőben, ezáltal kicsit háttérbe szorul a listámon, de attól még mindenképpen jó kiegészítésnek tűnik, és ha még be is fér az Anniversary Edition dobozba, akkor külön öröm lesz ezt megvenni.



Glass Road – Feuerland Spiele
Uwe Rosenberg legújabb játéka, és ettől máris viszket a tenyerem, mind a Le Havre, mind az Agricola, mind az Ora et Labora kedvenceim közé tartozik. Több eleme erősen az Ora et Laborára emlékeztet, épületeket kell felhúznunk a saját kis területünkre. Eközben üveget és téglát kell termelnünk rengeteg más nyersanyagból. A trükk ebben az, hogy ahogyan termelődnek a nyersanyagok, néha automatikusan veszítünk belőlük, és helyette üveget vagy téglát kapunk, így ésszel kell termelni, nehogy az építés előtti pillanatban veszítsük el a fát, ami kell az épülethez. A másik érdekes mechanizmus kicsit a Race for the Galaxy akció-kiválasztására emélkeztet: Mindeki a saját 15 lapos paklijából kiválaszt ötöt, majd mindenki rejt egyet. Először felfedi az első játékos, ha valakinek a kezében van ugyanez a lap, akkor kijátszhatja, és ezzel ő is részesül a lapon lévő akcióból, illetve gyengíti a másik játékos akcióját. Utána felfedi a következő játékos a lapját, és így tovább. Összesen három kijátszási kör van, tehát az öt lapból kettő van, ami csak arra van, hogy megpróbáljunk belepofátlankodni a többiek lapjaiba. A lényeg tehát: olyan lapokat kijátszani, amit remélhetőleg senki se választott ki magának, illetve olyan lapokat kiválasztani, amit remélhetőleg valaki más ki fog játszani.

Értékelés: A mechanizmusok kifejezetten jónak tűnnek, abszolút megvétel-esélyes.



Global Mogul – Mayfair Games
Worker placement játék, ahol a már jól bevált recept szerint túl sok teendő – túl kevés akció módban kell a legoptimálisabb megoldásokat megtalálni. A játék célja, hogy a rövid távú befektetéseinkből minél több pénzt szerezzünk, amivel aztán a játék végi győzelmi pontokba tudunk fektetni. Viszonylag összetett gazdasági játéknak tűnik, sok előre tervezéssel, nyersanyagok és piacok komplex, egymásra épülő láncaival. Viszont egy elég erős negatívumot is ki kell emelni: nem túl szép a játék grafikája. Ezalatt azt értem, hogy teljesen minimalista, de nem a jó értelemben. 

Értékelés: Ha a grafikán felül tudok emelkedni, és a szokásos worker placement mechanizmuson túl is mutat valami újat, akkor érdekel a dolog.



Hegemonic – Minion Games
Ismét egy trónkövetelő 4X játék. A képeket elnézve erősen az Eclipse-ből merítettek ihletet a tervezők, de az első kommentek alapján egészen más játékélmény lesz, mint akár az Eclipse, akár a Twilight Imperium. A játékban egyetlen nyersanyag van, amit több különböző kritérium alapján termelünk. Minden játékos rejt egy lapot, majd egyszerre felfedve, a lapon lévő akciót hajtják végre, a lapokon lévő számok szerinti sorrendben. Amennyiben többen ugyanazt a lapot rejtették, a kezdőjátékos dönti el az ő sorrendjüket, ami ad egy érdekes diplomáciai réteget is a játéknak, a kezdőjátékos ugyanis meggyőzhető árnyalt, és kevésbé árnyalt eszközökkel, hogy nekünk kedvezően döntsön. Fontos még azt megjegyezni, hogy a kiadó a Manhattan Projecttel nagyot alkotó Minion Games, így a szabályok és a játék rendesen ki lesznek dolgozva, az egyetlen lehetséges negatívum, hogy a Kickstarter miatt esetleg a minőség egy kicsit a mainstream kiadók alatt marad.

Értékelés: Az Eclipse-nél nehéz lesz jobbat alkotni, de nem is kell feltétlenül, elég, ha más.



Last Will: Getting sacked – Czech Games Edition
A Last Willben mindig is a téma volt a lényeg, és erre a kiegészítő rátesz még egy lapáttal. Ezúttal nem csak a vagyonunkat kell elherdálni, hanem a játék elején egy állásunk is van, ahonnan ki kell magunkat rúgatni. Azon túl, hogy folyamatos bevételt biztosít számunkra az állás, komoly időt kell arra fordítanunk, hogy munkanélkülivé tegyük magunkat. A főnökünk úgy tűnik, valami nagyon kedves ember, így többszörösen kell bizonyítanunk alkalmatlanságunkat, hogy szépen lassan lefokozzanak minket, majd a végén ki is rúgjanak. 
Értékelés: A pontos mechanizmusokat még nem ismerem, de már csak a téma miatt kötelező.



Lost Legends – Queen Games
Mint a Dark Darker Darkest, ez a játék is igencsak idegen a Queen Games szokásos műfajaitól, de azért nem annyira, mint a zombis. Már a tavalyi esseni kiállításon is promózták a játékot, de a hivatalos megjelenés az idei kiállításon lesz. Hősöket irányítunk, akiket fel kell szerelni, majd szörnyek elleni csatába küldeni. A játék elején a felszerelési tárgyakat draftolják a játékosok, és azokat pénzért tudják utána kijátszani. A tárgyak alternatív felhasználási módja, hogy nem tárgyként, hanem képességként használjuk, ekkor a tábla alá becsúsztatva csak a lap alja látszódik ki, és mutatja, milyen tudásra tettünk szert. Ez az egész kicsit a 7 Wondersre emlékeztet.

Értékelés: Általában a Queen Games játékai nem a prioritásom, de mind a téma, mind az alapmechanizmus izgalmasnak tűnik. Az újrajátszhatóság még kérdéses.



Mage Knight Board Game: Krang Character Expansion – Wizkids
Nem sok infó jelent meg eddig, ami biztos, hogy a meglévő öt hős mellé csatlakozik egy hatodik, a saját paklijával, képességekkel. Hogy ezen kívül lesz-e bármi más is a dobozban, egyelőre ismeretlen. Vlaada Chvátil legzseniálisabb játékának kiegészítője, mást nem nagyon kell mondani.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése