2014. március 18., kedd

Évnyitó társastábor (3.rész)

A harmadik nap egy kicsit lassan indult, így a legbonyolultabb, amibe be tudtam ülni, egy parti Tichu volt. Többen egy másik játék elkezdésére vártak, így az idő elütésének érdekében indult el a parti, de végül érdeklődés hiányában elmaradt az eredetileg tervezett játék, mi meg végigjátszottuk a Tichut. Végül nem sokkal, de kikaptunk, végig hullámzott a parti, egyszer remek, máskor rettenetes kezet kaptam.

Az ebédig még maradt egy kis idő, amit egy gyors Android: Netrunner szabálymagyarázattal, és játékkal töltöttünk. Végül elmondhatom, hogy az én paklim nyert, de nem az én, hanem ellenfelem irányítása alatt. Nem volt mondjuk nehéz az enyémet kihozni, mindkét paklit én állítottam össze. Persze, ha lett volna egy kis eszem, akkor a harmadik paklimmal megyek a Corporation ellen, az valószínűleg jobban teljesített volna.

Még a boltban kinéztük magunknak a Might and Magic Heroes játékot, amire én rögtön vállaltam, hogy elolvasom a szabályt, a táborban kipróbáljuk, és ennek tükrében ajánljuk tovább. Így is történt, azzal a kis szépséghibával, hogy csak a szabály kétharmadáig jutottam, de így is alkalmasnak éreztem magam a szabálymagyarázatra. A játék sok aspektusban a jól ismert Heroes of Might and Magicre hasonlít, ami nem nagy csoda, a dobozról egy szép nagy Ubisoft logó kacsint ránk, ezzel jelezve, hogy a licencelt termékről van szó. Ugyanakkor vannak komolynak mondható különbségek is a számítógépes játékhoz képest, ezek közül talán a a legkiemelkedőbb, hogy a városépítés jóval kisebb szerepet kap, bár ezzel együtt lehet élni. Ugyanakkor furcsa, hogy a játékosok egymás elleni harca kimerül a seregek lemészárlásában, a fővárosok teljesen tabunak minősülnek. Kezdésnek kapunk egy hőst, amely kezd egy minimális hadsereggel, illetve egy fővárost. No meg egy nagy pályát bányákkal, szörnyekkel, meg felfedezhető helyekkel. A hősök, amelyek már a kezdéskor is több képességgel rendelkeznek, a kalandozások közben tovább fejlődnek, tárgyakat szerezhetnek, illetve fejleszthetik a hadseregeiket. A fővárost folyamatosan bővíthetjük új épületekkel - ezek sajnos egy kivételével minden játékosnak azonosak, így itt elvész kicsit a változatosság. A játékban győzelmi pontokat kell szerezni, amelyeket elsősorban a bányák birtoklásából szerezhetünk, de egyéb forrásból is gyűjthetők. Szokás szerint, az ilyen játékoknál fontos megjegyezni, hogy igazán csak páros számú játékossal jó, hármasban nem ajánlanám senkinek.

A hősöm a játék elején
A hősöm a játék végén


A pálya a játék elején







A pálya a játék végén














A délután gyorsan elrepült a Might and Magic partival, a következő játékra már csak a vacsora után került sor. Ez meglepő módon egy Galaxis Roncsderbi lett, amely a tavalyi táborban jó kis sztorit eredményezett azzal, hogy akárhogy küzdöttem érte, nem sikerült összehozni, míg az utolsó napon végül rám mosolygott a szerencse. Ezúttal nem is nagyon küzdöttem, hogy legyen egy Roncsderbi parti, mégis (vagy éppen ezért?) összejött már a harmadik napon. Az Evil Machinations és a behatolók kivételével minden kiegészítőt bevetettünk, az egykor gyors, pörgős 1 óra alatt is lejátszható játékból 3-4 órás monstrumot varázsolva. A jártékkal kapcsolatban mindig elmondom, hogy tulajdonképpen élvezetesebb, amikor atomjaira hullik szét a hajóm, mint amikor beérek vele. A kiegészítők szerencsére ezt a célt erősen támogatják, minden körben volt legalább egyvalaki, aki fekve maradt a pálya felénél. Az én hajóm csak a második kört nem bírta, a többiben sikeresen beértem. A harmadik kört az áhított gömbhajókkal teljesítettük (már aki…), ami mindig fergeteges szórakozással jár. A negyedik körben a két kartonból összerakható óriáshajókkal mentünk, itt az építkezés annyira nem bonyolult, ennek ellenére óriási fiaskó volt mindenki számára (engem kivéve). 



Negyedik körös hajóm az
induláskor
És a megérkezéskor

És a többiek












Éjfél körül úgy éreztük, hogy még nincs elég késő, ezért lázas keresésbe kezdtünk, hogy mi legyen a következő játék. A Suburbiára esett a választás, mert az egészen pörgős, és gyorsan be tudjuk fejezni, no meg olyan brutálisan sokat nem is kell benne agyalni. Sajnos egy óra körül kicsit kómás állapotba kerültem, nem tudom, hogy emiatt, vagy csak simán nem volt szerencsém, de elég rosszul ment végig, csoda, hogy egy holtversenyes második helyet sikerült megszereznem.

A végeredmény













A Suburbia végére kicsit felébredtem, és továbbra is úgy éreztük, hogy még nem jött el a lefekvés ideje, úgyhogy ismét keresni kezdtünk. Ezúttal már valami igazán gyors, fél-egy órás játékot kerestünk, ami a Wizard lett. Az első pár körben csak tapogatóztam, de aztán kezdtem ráérezni a dologra, talán a kevés lapos körök eleve nem nekem vannak kitalálva, de ahogy egyre nagyobb kézzel kellett játszani, egyre jobb lettem. Sajnos a kezdeti körök lemaradásából már nem tudtam visszajönni, de hajnali háromkor nagyon élveztem a játékot. Talán azért, mert a bridge az egyik örök kedvencem, talán azért mert simán csak jó játék, vagy talán azért mert olyan álmos voltam, hogy csak kacarásztam össze-vissza…

2014. március 5., szerda

Évnyitó társastábor (2.rész)

Aki még emlékszik a tavalyi beszámolómra, tudhatja, hogy az emeletes ágyból kifele rendszeresen fejjel előre próbáltam a földre érkezni. Ezt a jó hagyományt idén sem akartam megtörni, már csak azért sem, mert ugyanabban a szobában, ugyanabban az ágyban aludtam, mint tavaly nyáron. A különbség csak az volt, hogy rém hideg volt a szobában éjszaka. Reggeli közben gyorsan ránéztem (volna) a munkahelyi emailjeimre, ha a szolgáltató is így akarta volna, de a wi-fi-hez kapcsolódva csak sistergés jött a gépre. Estére talán megjavul a szolgáltatás - gondoltam, addig úgyse terveztem bekapcsolni újra a gépet, van elég dolgom a társasokkal.



Kezdésnek egy négyfős Legacyt választottunk a délelőtti műszakra. Meglepően pörgősen ment, bár ez a játékosoktól is függ, de ezzel együtt is meglepett a dolog, mert annyira nem gyors játék, főleg négyesben. Sikerült néhány jó barátlapot húznom, amelyek a játék végi küldetéseimet is segítették, pénzem is annyi volt, hogy egy kisebb hőerőmű éves fűtőanyag-igényét ki lehetett volna elégíteni vele. Tehát összességében jól ment a dolog, és a játék végén örülhettem is zseniális stratégiai érzékemnek mázlis húzásomnak.

A családfám a parti végén

Az ebédig még maradt egy kis időnk, úgyhogy belekezdtünk egy Pandemicbe. Mindenkinek a figyelmét felhívtam, hogy a mutációs (lila kockák) és az in the lab kiegészítő együtt nem fog semmi jóra vezetni, de a többiek bizakodóak voltak. Én persze tudtam, hogy az elmúlt öt ilyen kísérletből hányat sikerült megnyernem (nullát). A parti eleje jól indult, próbáltam minél jobban szétszórni a kutató állomásokat, ez a terv a harmadik letétele után teljes kudarcba fulladt. A gyógyítás hevében többször is egymástól két távolságra kellett lehelyezni a bázisokat, ami ott, és akkor jó ötletnek tűnt, de elég bénán nézett ki. Az egész játékban talán 4 kék kockával találkoztunk, és ez is lett a vesztünk, amikor a kék vírus gyógyításába kezdtünk volna, azt tapasztaltuk, hogy nincs mit a laborba vinni elemzésre. Végül az ötből három gyógymód lett meg, a negyedik is meglett volna valószínűleg, de a kékre semmi esélyünk se maradt, így pár körrel a vége előtt feladtuk. A Pandemic egyébként az egész tábor alatt népszerű maradt, több nap is láttam vállalkozó kedvűeket, akik kipróbálták magukat, bár legtöbbször a lila kockák nélkül. Ebben a módban az in the lab már egész jó győzelmi eséllyel kecsegtet.

A pillanat, amikor feladtuk















Ebéd után következett a Russian Railroads. Már Essen óta ki akartam próbálni, és most végre lehetőségem nyílt rá. Egy igazán remek worker placement játékot rejt a kicsit béna grafikájú doboz. Szokás szerint a “több út a győzelemhez, de mindben egyszerre nem lehetsz jó” stílust követi, ami nem baj, szeretem az ilyen jellegű worker placement játékokat. A játék vasutas része kicsit absztrakt, nincs benne olyan jellegű sínpálya építés, mint mondjuk a Railroad Tycoonban, vagy a Steamben, de ez sem baj, ha olyat akarok, játszom azokkal a játékokkal. Abszolút kellemes csalódás volt a játék, nem vártam, hogy ennyire jó legyen. Ezen az sem változtatott, hogy csak egy tisztességes második helyre futotta.


A játék vége












A vasútépítés fáradalmait egy gyors Genial partival pihentük ki, az elején még egész jól álltam, majd a végére utolsó lettem. Na igen, rég volt már az utolsó parti ebből is, berozsdásodtam. 

Tanulmány: a saját pontszámom (lent)
vs. a többiek













A vacsora előtt gyorsan kipróbáltuk még a Love Lettert. Hogy lehet egy játék jó, ami mindössze 16 kártyából áll, hangzott el a kérdés többször is korábban, hát most megtudtuk. Az első körben azelőtt kiestem, hogy egyáltalán sorra kerültem volna, na ez egy szar játék, mondtam én is, meg meg egy sorstársam, aki szintén hamar kiesett. A következő körben már úgy hangzott a dolog, hogy ez egy rohadt jó játék, én persze megint kiestem, ez egy szar játék. A harmadikban már egész sokáig jutottam, de a végén elbuktam, bár ezúttal már nem kieséssel. A negyedik partit viszont megnyertem, ez egy rohadt jó játék. A további körökben már végig vesztettem, egyszer így, egyszer úgy, viszonylag jól szórakozva. A játék tehát kellemes időtöltést biztosít, de sajnos nagyon idegesítő, amikor úgy esik ki az ember, hogy semmit se tehetett volna ellene. 

Vacsora után aztán nekiálltunk az áhított Empire of the Sun partinak. Ez az a fajta játék, ahol a játékidő normálisan 6-8 óra, meg előtte még másfél-két óra szabálymagyarázat. A hosszal semmi gond nincs is, Paths of Glory partit is játszottam már 8 órán keresztül, és minden pillanata élvezetes volt, ettől is ezt vártam. A játék elején a japánok abszolút fölényben vannak (mint a történelemben is), majd az amerikaiak fokozatosan felgyorsítják a termelést, és végül a japánoknak esélye sem marad. Ezt tökéletesen modellezi a játék, már a második körben megkezdődik az amerikaik hadigépezet kiépítése, és az ötödik körben már nagyon úgy tűnt, hogy a japánokkal semmi esély sincs a győzelemre. Egyébként a tervező is így gondolta, ezért a japánok győzelmi feltétel nem az, hogy az USA-t térdre kényszerítse, erre a háborúban sem volt semmi esélyük. Ehelyett, ha rá tudják venni az amerikaiakat, hogy ne feltétel nélkül megadást követeljenek, az már győzelem. A játék hozta a formáját, egészen hajnali kettőig ment a dolog, de végül sajnos a japán haditengerészet és gyalogság letette a fegyvert a teljesen fölénybe került amerikaiaknak.


Az éjszaka nagyjából eseménytelenül telt, az nyújtott egy kis reménysugarat, hogy sikerült a fűtésen erősen javítani, ezáltal 0,0000001 fokkal melegebb lett a szobában. Persze ez az egész probléma nem állt volna elő, ha nem abba a szobába települtünk volna be, aminek rögtön 2 fala is az épület külső fala, illetve amelyhez a leghosszabb úton jut el a meleg víz… Na jó, azért nem fagytunk meg, de biztos, ami biztos pulóverben aludtam.

2014. február 26., szerda

Évnyitó társastábor (1.rész)

Kisebb kihagyás után, illetve az évzárási teendők lezárultával ismét van miről írni, eljött az újabb társastábor ideje, ezúttal (most még) rendhagyó módon télen. Összességében ez már a harmadik Szellemlovas Társasbolt által szervezett volt, de míg tavaly és tavalyelőtt nyáron ment a buli, idén hagyományteremtő céllal elindult a téli tábor is (a bolthoz link itt: http://www.szellemlovas.hu/tarsasjatekok/, érdemes megszakérteni az új webshop-designt, ami a rikító zöld színt kivéve jóra sikerült).

A medencében jéghideg víz, az udvar eláztatva a folyamatos esőtől, és csípős szél fúj folyamatosan. Arról meg nem is beszélve, hogy délután már sötét van. Ennél nem is lehetne jobbat kívánni egy hétnyi társasozáshoz, hiszen amikor társastáborba megyek, nem tudnék olyan épkézláb indokot találni, amely arra kényszerítene, hogy egyáltalán elhagyjam az épületet, ahol meleg van, és várnak a játékok. Esetleg, ha kigyullad az épület, de akkor is inkább a társasokat menteném, mint magamat, és a füstölgő romok előtt a kimentett társasok közül választanánk valamit, amivel ott rögtön el is kezdenénk játszani a földön.

Idén is arra vállalkoztam, hogy nem csak a saját, hanem bérfuvarozásban Broki játékait is levigyem (szállítási díj: ingyenért, bár egy Empire of the Sun partit azért foglaltam vele egyik estére). Miután az ő játékait bepakoltam, máris indult a pánik, ugyanis a csomagtartó igencsak telinek tűnt. Már azon gondolkoztam, hogy néhány táskát a kocsi után kell majd kötni, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve fogtam magam, és kivettem az összes játékdobozt a nagy kartondobozból, amibe betettük. Ezáltal komoly köbcentik szabadultak fel, így végül befértek az én cuccaim is, sőt, még levegő is maradt a csomagtartóban.

Félig bepakolva a csomagtartóba












A tavaly nyári táborba való utazás során volt egy kisebb komplikáció a tájékozódással, idén semmi izgalmas nem történt az oda úton, elsőre sikerült a kereszteződést megtalálni. Idén is a társasok behordásával kezdődött a buli, boldogan tapasztaltam, hogy a kocsiból előhozott játékokkal majdnem megdupláztuk a már az asztalon lévők számát. Ez olyan melegséggel árasztja el az embert, hogy hozzájárulhat a táborhoz.

Az első nap ugyebár csak bemelegítés, ennek megfelelően nem szerződtünk el maratoni partikra, a kezdéshez egy Tales of the Arabian Nightsot választottunk. Már egy ideje ki akartam próbálni, tavaly pont lemaradtam egy partiról, de idén megkaptam a lehetőséget. A játékról csak annyit, hogy 100% szerencsejáték, viszont zseniális a sztori. Ez ugyan nem kárpótol azért, hogy semmiféle tervezés nincs a játékban, és kizárólag egy pakli lapon lévő esemény, meg még ezt megfejelve néhány kocka dönt a sorsunkról, mégis nagyon jól éreztük magunkat. Én rögtön a parti elején találkoztam egy vak koldussal, természetesen úgy döntöttem, hogy kirabolom. Ez sajnos félresikerült, ugyanis a játék végéig súlyoson bánatossá váltam ettől a tettől, ami biztosította, a folyamatos és garantált szívást. Mindeközben azt a küldetést kaptam, hogy kóstoljam végig a világ legfinomabb ételeit, amihez először is Európa legtávolabbi részébe kellett utaznom. Visszafele egy zarándokút kedvéért tettem egy kis kitérőt Mekkába. Az ételkóstolási művelethez India felé vettem az irányt, ahol viszont újabb balszerencse ért. Egy újabb koldusba botlottam, ám ezúttal már rafkós voltam, nem kiraboltam, hanem felmérve, hogy kedve van egy kis beszélgetéshez, leültem mellé csevegni. A dumálásba feledkezve, azt vettem észre, hogy időközben foglyul ejtettek, és egy őrt állítottak a cellám elé. A fogságból való kiszabadulásra több kísérletet is tettem, de a játék végéig sem sikerült kimásznom szorult helyzetemből. Persze nem csak én voltam, aki folyamatosan egyik balszerencséből a másikba lépett (ebben a játékban ez nem is nagyon lehet másképp), amin remekül szórakoztunk, úgyhogy mindenképpen jó ómen volt a tábor további részére.

A korai stádium - itt már jócskán
szívtam
Félidő után


Halmozott szenvedéseim
közelről

















Az esti műszakban is tartottuk magunkat a lightosabb dolgokhoz, először egy To Court the King került elő. Erre azért is kíváncsi voltam, mert a Kingsburgot egyébként szeretem, ez pedig annak egy lightosabb, pörgősebb verziója. Hamar rá kellett jönnöm, hogy a Kingsburg azért jobb, de a megfelelő társasággal ez is remek játék, de előzetes tapasztalat hiányában esélyem sem lehetett a győzelem közelébe jutni.

A tábla a játék végén












A következő játék egymás után két parti Babel volt. Korábban nem is hallottam erről a játékról, viszonylag gyors, pörgős, egymást szívató könnyed játékról van szó, amiben viszont nagy szerepe van a szerencsének, amikor lapokat kell húzni, mert bizonyos helyzetekben egyértelműen tudjuk, hogy mit kellene tenni, de képtelenek vagyunk rá, mivel nem a megfelelő lapokat húztuk. Az ellenfelem két katasztrofális vereség után jelezte, hogy akkor ez most így ennyi volt, majd esetleg mással is kipróbálja. Pedig az első győzelmem után még ő ajánlott visszavágót :)

Egyik győzelmem












A sorban következő egy az egyik táborozó által készített játék prototípusa volt. A neve pillanatnyilag Mutatványosok, de ez még változhat, mint ahogy ez is már a nemtudomhanyadik neve volt. Több kártyajáték ötvözetéből alakult ki a játék, többek között kölcsönöz mechanizmusokat a Fairy Tale-ből, és a Dicsőség Rómának-ból is. Nagyon son infót nem akarok megosztani a játékról, bár non-disclosure agreementet nem kellett aláírni a tesztelésben való részvételhez. Mindent egybevéve egy ötletes kártyajátékról van szó, bár be kell vallanom, nem feltétlenül az én stílusom.
Az alá nem írt NDA
értelmében csak a borítóról
készült kép
















Ezután leültünk egy parti Tash-Kalarra, ami nem egészen úgy alakult, ahogy reméltem. A parti elején hátrányba kerültem, olyannyira, hogy egy Flare lapot kellett kijátszanom. Ez viszont alaposan megfordította az állást, megoldottam egy küldetést, és 2-0-ra vezettem. A maradék küldetések elég nehéznek tűntek, így megpróbáltam kicsit gyorsítani a játék menetén, hátha el tudom fogyasztani a paklimat, és ezzel befejezni a játékot. Az utolsó körben viszont összeomlott minden, amikor ellenfelem megoldott egy küldetést, és még egy legendás lényt is meg tudott idézni, így az utolsó körömben inkább csak pislogtam, mint cselekedtem.

Itt még úgy tűnt, hogy akár
nyerhetek is















Az estét egy Fairy Tale partival zártuk, melynek konklúziója az lett, hogy tapasztalat nélkül esélyem sem lehetett semmilyen értelmes eredményt elérni. Azon azért meglepődtem, hogy a játék kiadója az a What’s Your Game, amelyről először 2013-ban hallottam a Madeira kapcsán.

A Fairytale vége











A nap legszebb pillanatát az ágynemű huzattal történő bevonása szolgáltatta, amikor is szobatársam (a személyiségi jogok védelme miatt nevezzük Bokor P.—nek…hmm ez túl egyértelmű, legyen inkább B. Péter.) a takaróját lelógatta a galériáról, amelynek sarkán igencsak elakadt a huzat, és a 10-es földrengés erejű rázástól sem akart leakadni onnan. Már vagy egy perce rázogatta, amikor az alábbi kommenttel járult hozzá a művelethez: “Nem vágom, hol para”. További egy perc rázogatás után végre sikerült, fellélegezhettünk.



Az éjszaka viszonylag eseménytelenül telt, ha azt leszámítjuk, hogy kicsit hideg lett estére a szobában, úgyhogy teljes menetfelszerelésben bújtam a takaró alá. Az elalvásban a már elmaradhatatlan szobatárs-horkolás segített sokat.