2013. július 30., kedd

Ezzel játszottam: Paths of Glory (1. rész)

Szokásunkhoz híven a történelmi verzió szerint játszottunk, mivel rengeteg alapvető problémát megold, amelyek egyébként kicsit zavarják csak a játékot. Emellett a kiegészítő lapokból is bekevertünk, mindenki maga választotta ki, hogy melyeket teszi be, és melyeket veszi ki.


1914 augusztus
A nyugati front csendjét a liege-i erődöt a földdel egyenlőve tevő ágyuk zaja zavarta meg. A németek megkezdét az évek óta gondosan tervezett offenzívát. Persze az igazat megvallva, az öreg Von Schlieffen nagyjából annyira lehetett beállva, amikor ezt a tervet kitalálta, mint Szvatopluk, amikor odaadta az országát egy lóért.

Mindenesetre a nyugati fronton szabványos Guns of August kezdés indult, az 1. és 2. német hadseregek a brit expedíciós hadsereget vették célba, amely a túlerő elől a Withdraw harci lap segítségével sikeresen visszavonult, ezzel feladva Brüsszelt. A 3. német hadsereg a sedani erdőben állomásozó 5. francia hadsereget támadta meg, amely gyorsabban semmisült meg, mint egy átlagos olasz hadsereg. A németek ekkor (még) úgy döntöttek, hogy nem nyomulnak előre Sedanba, ettől függetlenül hatalmas lyuk keletkezett a franciák vonalaiban. Az antant a helyzetet látva, az OPS pontokat nem sajnálva, átszervezésbe kezdett. Először is a belga hadsereg kimenekült a körülzárás elől, és megerősítette a brit expedíciós hadsereget, illetve a 3. francia hadsereg betömte a lyukat a frontvonalon. Ezzel egyidőben a keleti front déli szektorában két orosz hadsereg indult meg az osztrák csapatok ellen, a gyenge, hadtesttel védett Tarnopolt el is söpörték. Emellett a szerb csapatok összevonták teljes haderejüket Belgrád védelmében, a cél, hogy minél tovább kitartsanak, és késleltessék az osztrák csapatokat, hogy mindannyiunk kedvenc háborús nemzete – az olaszok – beléphessen a háborúba.
1. kör: keleti front
1. kör: nyugati front














1914 szeptember

A franciák gyorsan pótolták a veszteségeiket, így ismét megindulhattak a német arcvonal felé, hogy ismét egy millimétert se haladjanak előre. A központi hatalmak első akciójából kijátszották az Entrench-et, így meggátolva Belgrád gyors lövészárkosítását, így nem maradt más hátra, mint a biztos halálra várni.
Mindkét fél végre elkezdhette az új seregek felszerelését, így a szeptemberi kör viszonylag békésen telt, először új német és orosz egységek érkeztek, majd osztrák és angol seregek vonultak fel.
A keleti front északi szektorában a német hadsereg dél felé vette az irányt, és így az ivangorodi és brest-litovski erődöket közvetlenül fenyegette. Mind a keleti fronton, mind a déli fronton megjelentek a tartalékból felszáguldó német hadtestek, hogy megerősítsék a szorongatott helyzetben lévő osztrák hadseregeket. Már itt látszott, hogy az „1 osztrák hadsereg + 2 német hadtest” felállással a Süd Army lap kijátszása felé haladunk.

2. kör: keleti front
2. kör: nyugati front
















1914 ősz
Immár harmadik kör óta folyamatosan pattogott a francia politikai vezetés, hogy mindenképpen át kell törni a német vonalakat, kerül, amibe kerül. A központi hatalmak politikai elitje ennél sokkal intelligensebben, a hadvezetésre bízta a dolgot, így nem kellett felesleges támadásokkal a halálba küldeniük csapataikat. A nagy francia offenzíva eredménye az lett, hogy az Alpok északi részén lévő Belfortnál ellentámadást indított a német hadvezetés, sikerrel. A hegyoldalba ásott lövészárkokból védekező hadtesteket teljesen elsöpörték, és ostrom alá vették az erődöt. A déli francia seregek ezt nem nézhették tétlenül, és egy ellen-ellenoffenzívát indítottak, amellyel sikeresen visszaverték az előretörő ostromlókat, de a megüresedő Mulhouse-be már nem mertek bevonulni, mintha csak attól féltek volna, hogy a németek még mindig a városban vannak, csak elbújtak egy kávézóban.
A keleti front északi részén kisebb összevonásokkal sikerült egy kis híján értelmes arcvonalat kialakítani, így a németek előretörése megakadt az erődök falában. Eközben a déli részen megérkezett az orosz seregek utánpótlása Rovnoba. A német hadtestekkel megerősített osztrák hadseregek első támadásukkal megsemmisítő csapást mértek Belgrádra, a szerb csapatokból megmaradt néhány túlélő visszavonulásra kényszerült, és nyilvánvalóvá vált, hogy a déli front elveszett.
A központi hatalmak a lapok jó ütemű kijátszásával sikeresen maguk mögött hagyták a mobilizáció fázisát, és a limited war paklit bekeverték az időközben igencsak megfogyott húzó paklijukba. Az antant is ugyanígy tett. A háború tehát egyel magasabb fokozatba kapcsolt, a törökök is hadba léptek.

3. kör: nyugati front
3. kör: keleti front



















1914 tél
A nyugati fronton folyamatos francia támadások voltak napirenden, amelyek a francia sereg erősen megsínylett, viszont szép lassan a német utánpótlások is elfogytak, így tényleg az értelmetlen mészárlás lett úrrá a fronton, de továbbra sem tudott senki lyukat ütni a másik vonalába. A németek kétségbeesetten hozták az utánpótlást Essenbe, ami jó hír volt az oroszoknak, mivel ezáltal távolmaradtak a keleti fronttól, ahol sokkal nagyobb károkat okozhattak volna.
A déli fronton a központi hatalmak seregei teljesen felőrölték a megmaradt szerb csapatokat, így megszűnt minden ellenállás, és elkezdhettek a csapatok az olasz front mentén felvonulni. Tehát éppen az történt, amitől az antant a játék eleje óta félt.
A keleti fronton a korábban Rovnoban állomásozó orosz úthenger észak felé mozdult el, hogy a két német hadsereget megpróbálja sakkban tartani, mivel a déli részen továbbra is a farkasszemnézés volt a katonák legfőbb időtöltése.
A frissen hadba lépő törökök ellen az oroszok Nikolai Nikolayevich Yudenich tábornok kaukázusi hadseregét indították el. Persze számítani lehetett, hogy előbb, vagy utóbb Kemal Atatürk seregeibe botlik, és megsemmisül tokkal-vonóval, de muszáj volt nyomást gyakorolni a közel-keleti fronton is.

4. kör: keleti front
4. kör: Közel-kelet
4. kör: déli front

4. kör: nyugati front






























1915 tavasz
Még mindig nem telt el kör, hogy a francia politikusok ne húzták volna keresztbe a hadvezetés számításait, így az antant ismét azzal töltötte az ideje nagy részét, hogy egy épkézláb támadást hozzon össze a nyugati fronton. A németek kis mértékben a francia hadvezetés kezére játszottak, mivel ebben pillanatban úgy döntöttek, hogy eljött az idő, hogy elfoglalják az 1914 augusztusa óta üresen álló sedani erdőt. Ez a franciákat arra kényszerítette, hogy megtámadják az előre törő németeket. Több támadás is indult, többek között a britek részvételével, de vége ugyanaz lett, mint eddig minden alkalommal. Mindkét fél százezer számra vesztette a katonákat, de a hátulról érkező utánpótlással mindig egyben a frontvonal.
A keleti fronton az oroszok is támadásra szánták el magukat, melynek célja, hogy Brest-Litovskból visszafoglalják Varsót. A támadásnak katasztrófális eredménye lett: a németek nem szenvedtek komoly veszteséget, az oroszok viszont egy teljes hadsereget nullára írtak. A front többi pontján továbbra is mozdulatlanul álltak az egységek.
A közel-keleti fronton szép lassan haladt előre a kaukázusi hadsereg, viszont megkezdődött az időközben hadba lépett bolgárok bevetése a török front védelme érdekében.



5. kör: nyugati front
5. kör: Közel-Kelet
5. kör: déli front

5. kör: keleti front




























1915 nyár
Most először a francia politikusok végre befogták a szájukat, helyettük most a már egyre nagyobb létszámmal rendelkező angolok követelték az áttörést, így ismét nagyszabású hadműveletek kezdődtek a sedani erdőben, természetesen sikertelenül. A kör végére azonban a németek minden utánpótlása elfogyott, így egy komolyabb roham már valós eredményekkel kecsegtetett, ennek azonban várnia kellett őszig.
A keleti fronton ezúttal a németek indítottak támadást Bialystoknál, amely elsöpörte a védő sereget, így megnyílt a lehetőség a németek előtt, hogy kettévágják a keleti front északi és déli szektorát. Az oroszok erre válaszul a déli részen kezdtek nagyszabású támadásba, hogy megtörjék a lövészárokkal védett Stanislaw védőit. A támadásban mindkét oldal komoly veszteségeket szenvedett, de az áttörés nem sikerült.

A Közel-Keleten megtörtént, amitől az oroszok féltek, a kaukázusi hadsereg előrenyomulását megállították a törökök Kemal segítségével. Emellett a bolgár segédcsapatok mellett egy német hadtest is bekapcsolódott a harcba. Az oroszok lépéskényszerbe kerültek, hiszen a törökök körről körre erősödnek a külföldi hadtestek miatt.

6. kör: keleti front
6. kör: Közel-Kelet
6. kör: déli front

6. kör: nyugati front



























Folytatás következik.

2013. július 24., szerda

Rövidhírek



Tovább unatkozom a százfokos nyár közepén, és amikor már azt hiszem, hogy semmi sem történik, kiderül, hogy több hír van, mint a legforgalmasabb napokon.




Megnyílt a szavazás az idei Charles S. Roberts award jelöltjeire. Szokás szerint a GMT Games jelentősen átlag fölött reprezentált. 

Az alábbi linken lehet szavazni: http://charlesrobertsawards.com/voting.php



Nálam a favoritok (természetesen nem játszottam az összes jelölttel, úgyhogy abból a listából válogattam ki a saját nyerteseimet, amiket ismerek, illetve csak boardgame-ekre szorítkozva):


  • Ancient to Napoleonic: Virgin Queen


  • Post-Napoleonic to WW2: Somme 1918


  • WW2: itt kicsit veszélyes a helyzet, mivel toronymagasan az ASL-re vagy az Advanced Tobrukra kellene szavaznom, de sajnos még nem volt szerencsém játszani velük, csak hírből és olvasásból ismerem, így inkább a Panzert választottam


  • Post-WW2: Next War: Korea


  • Sci-fi / Fantasy: Mage Wars és Eclipse hatalmas versenyben egymással, de eldönteni képtelen vagyok


  • Expansion: Space Empires Close Encounters


  • Board game graphics: Virgin Queen






Ha már játékdíjak, nem mehetünk el szó nélkül azon tény mellett, hogy kiosztották a Spiel des Jahres díjakat is. Na jó, én részemről elmentem mellette.








Bőrlehúzás 2.0: Sakk és Dominion egybeolvasztva, most jön ki a második kiadás. Nem nagyon tudnék semmi értelmeset hozzáfűzni a dologhoz. 



http://victorypointgames.com/details.php?prodId=163







2013. július 20., szombat

Paths of Glory


Tervező: Ted Raicer (6-szoros Charles S. Roberts award győztes)

Kiadó: GMT Games

Kiadás éve: 1999

Játékos szám: 2

Díjak: Charles S. Roberts award (legjobb II. világháború előtti korszak) 1999



Mielőtt belevágnánk magába a játékba, tisztázzunk valamit. Rengeteg érvet fel lehet hozni, hogy a Twilight Struggle vajon wargame-e, én magam is hangulattól függően értékelem egyszer ennek, egyszer annak. Talán a legegyszerűbb, ha csinálnék neki egy külön kategóriát: wargame light. Továbbá arról is megoszlanak a vélemények, hogy megérdemelten áll-e ott, ahol áll a boardgamegeek szerint. Erről sem szeretnék hosszas elemzést írni, a rövid válaszom az, hogy mindenképpen műfajteremtő, de semmiképp sem érdemel top 20-at. Most, hogy ezt a problémát orvosoltuk, bemutathatom a boardgamegeek szerint legmagasabbra értékelt wargame-et, a Paths of Gloryt. Igen, van egy ugyanilyen című film Kirk Douglas főszereplésével, szintén az első világháborúban játszódik, és ajánlom mindenkinek megnézésre, mert a „Nyugaton a helyzet változatlan” után a második legjobb I. világháborús film szerintem.


Nos tehát. Két játékos, az egyikük a központi hatalmak csapatait (elsősorban Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia seregei, kiegészítésképpen Törökország és Bulgária), a másik játékos pedig az Antant csapatait (elsősorban Franciaország, Szerbia és Oroszország, majd szép lassan Anglia és Olaszország, Románia, illetve a játék végén az USA) irányítja.

Francia és német hadseregek a nyugati fronton
Az egységeink két típusba sorolhatók. A hadtestek kisebb, 20.000 és 50.000 körüli létszámmal rendelkeznek, míg a hadseregek nagyjából 300.000 fős csapatoknak felelnek meg. Az egységek nemzetiségüktől függően más-más harci értékekkel rendelkeznek, a nyugati fronton küzdő nemzetek jellemzően erősebbek, mint a keleti frontiak. Minden egységünk három értékkel rendelkezik, ezek balról jobbra: combat factor (akár támadóként, akár védőként mekkora erővel járul hozzá a sebzéshez), loss factor (hány sebzéspont kell, hogy sérültté váljon), illetve movement allowance (hány mezőt mehet a pályán). Minden ép hadsereg sebzésekor a jelzőt átfordítjuk a másik oldalára, és ezáltal sérült hadsereggé alakul, ilyenkor a harci ereje általában csökken, de egyéb értékei azonosak maradnak. A következő sérüléskor a hadsereg megsemmisül, és egy ép hadtesttel helyettesítjük. A hadtestek is képesek egy sérülés után még harcolni, tehát lényegében egy ép hadsereg teljes megsemmisítéséhez négyszer kell sérülést okozni (igaz, a hadtestbe már jóval kevesebb sebzéspont is elég).


A központi hatalmak paklijának néhény lapja
A játék mechanikáját tekintve CDG, azaz lapokkal irányítjuk a térképen a történéseket. Minden körben 6 akciólehetősége van mindkét játékosnak, minden esetben a központi hatalmak kezdik a kört, és felváltva jönnek egymás után a játékosok. Az akciókat mindkét játékos a saját akciólistájáról választhatja ki, és végrehajtásához egy lapot kell kijátszani a kezünkből. Külön paklija van mindkét játékosnak, amelyet három alpakli alkot. A játék elején csak az első pakli rész áll rendelkezésünkre, később hozzáadhatjuk a második részt, végül pedig a harmadikat.
  
A játék célja a térképen található győzelmi pontot érő várások elfoglalása. 1914-ben 10 győzelmi pontról indul a számláló, ha az antant szerez győzelmi pontot, csökkentjük a pontokat, ha a központi hatalmak szereznek pontot, növeljük. Ha egy adott kör végén 0 ponton áll a jelző, akkor győzelmet aratott az antant, hasonlóképpen, ha eléri a 20 pontot a jelző, a központi hatalmak győznek (a mechanizmus a Twilight Struggle-ből is ismert lehet).


Operations
Talán a leggyakoribb akció, amit választani fogunk, ennek segítségével mezőket aktiválhatunk mozgásra vagy támadásra, és a mezőn lévő összes egység végrehajthatja a kívánt parancsot. A lapok bel felső sarkában található szám adja meg, hogy hány OP-ot kapunk, mezőnként egy pontot kell elköltenünk, de ha több nemzet vegyesen áll egy mezőn, akkor további pontokat kell költeni, hogy aktiválni tudjunk. A mozgások végrehajtása után jönnek a támadások, amelyek a wargame-ek klasszikus módszerével a CRT-vel (combat resolution table) és egy kockadobás segítségével adják meg, hogy mennyit sebeztünk az ellenségen.

Strategic redeployment
A lapok bel felső sarkában a perjeltől jobbra található szám adja meg, hogy hány pontot költhetünk. Az SR segítségével hadtesteket mozgathatunk a tartalékból a pályára, és vissza, illetve már a pályán lévő hadtesteket nagy távolságra áthelyezhetünk, amíg saját területen tud haladni.

Replacement point
A lap alsó részén nemzetekre lebontva találjuk az RP-ket. Minden kör végén mindkét játékos a megfelelő nemzetekre elköltheti az RP-t, ezzel megsemmisült seregeket hozhat vissza a pályára, sérült egységeket gyógyíthat.

Event
Minden lap használható eseményként is, ilyenkor a hatás létrejötte után a lap kikerül a pakliból, így érdemes odafigyelni, hogy milyen pontértékű lap is az, amit éppen ki akarunk játszani, mert a játék későbbi szakaszában hiányozhat egy erős OP lap. Néhány lap önálló eseményként nem használható, viszont harc közben kézből kijátszható, hogy valamilyen előnyt adjunk a mi oldalunknak.


A Guns of August lappal megkezdődik a harc
A játék első mozzanata 1914 augusztusa, amikor a nyugati fronton megkezdődött a németek offenzívája. Ezt stílusosan azzal próbálja a játék szemléltetni, hogy a központi hatalom kezébe adja a Guns of August nevű lapot, amely pont ezt a támadást indítja el. Persze nem vagyunk kötelesek ezt a lapot kijátszani, középső ujjunkat a történelemkönyvnek felmutatva teljesen máshol és máshogy is kezdhetjük a háborút.



A szembenálló felek
A nyugati fronton a túlerőben lévő német sereg néz farkasszemet a sérült és némileg gyengébben felszerelt francia hadsereggel. Némi angol támogatásuk is van, viszont arra úgy kell vigyázni, mint a szemünk fényére, mivel nem kaphat utánpótlást. Olaszország e pillanatban még semleges, és jobban is tenné, ha nem lépne be a háborúba, mivel egy szedett-vedett sereg is képes a teljes olasz hadsereget nevetségessé alázni. Emiatt az egyetlen áttörési pont északon, a francia határon van a játék kezdetekor. De ne legyenek illúzióink, nem elég meggyengíteni az ellenség vonalát, egy sorral hátrébb újra beáshatják magukat, és kezdhetjük ismét katonáink felesleges halálba küldését.

A déli front ezzel szemben teljesen nyitott. Talán nehéz is lenne frontnak nevezni, mivel gyakorlatilag Belgrád áll szemben a Monarchia seregének egyharmadával. A Központi hatalmak szempontjából létfontosságú, hogy a belgrádi ellenállást a lehető leghamarabb felszámolják, mivel azok a seregek, akik délen küzdenek, nagyon hiányoznak a keleti frontról, illetve a játék későbbi szakaszában az olasz frontról.

A keleti frontra leginkább hatalmas hadmozdulatok, láncban mozgás, és fél országon átívelő bekerítő manőverek jellemzők. Itt senki se nagyon ássa be magát, a seregek taktikus mozgatása szükséges. Azt persze mindenképpen ki kell emelni, hogy az oroszok nagyjából kétszer annyian vannak, mint az osztrákok, akik mellesleg gyengébbek is. Ezt ellensúlyozandó néhány német sereggel meg lehet erősíteni a sógorokat, amelynek gyakran az az eredménye, hogy ekkor már az oroszok menekülnek fejvesztve, mivel a németek klasszisokkal jobbak náluk.

Az olasz front a teljes összeomlás előtt:
Ha az osztrák hatodik hadsereg Velencébe lép,
levágja a második, harmadik, negyedik
sérült olasz hadsereget
Amikor a harcok elérik a kellő intenzitást, a törökök automatikusan hadba lépnek a Központi hatalmak oldalán. A törökök csak hadtesteket kapnak kezdésnek, szerencsére két oldalnyi speciális szabállyal kedveskedtek nekünk a közel-keleti hadviselés lejátszásához, aminek a fő hozadéka, hogy csak néhány különleges hadsereg léphet be a török területekre, így egy darabig legalábbis tartani tudják magukat. Az olaszok belépése után szabadul el igazán a pokol. Ha az osztrákok nélkülözni tudnak néhány sereget, akkor könnyen lerohanhatják az olaszokat, viszont egy védtelenül hagyott határon az olaszok Bécs-Budapest környékéig előre tudnak törni, ami az esetek többségében a vereséget jelenti. Azt eddig is tudtuk, hogy a II. világháborúban mindig a németeknek kellett kimenteni őket a bajból, de úgy tűnik mélyebben gyökerezik a probléma, mivel már ebben a világháborúban is szánalomdíjasok (azt azért ne felejtsük el, hogy a valóságban képesek voltak a Monarchia seregeit feltartani és 1918-ra részlegesen megsemmisíteni).


A politikai nyomás
Minden kör elején meg kell határoznia mindkét játékosnak, hogy mely ország politikai vezetése gyakorol nyomást a hadseregre, hogy támadjon. Éppen úgy, mint a valóságban, miután befagytak a frontok 1915-re, a politikusok folyamatosan kényszerítettek a hadvezetést, hogy akkor most már tényleg át kell törni, és minden emberét küldje be a darálóba. A játékban ez abban nyilvánul meg, hogy a kijelölt nemzetnek a kör során legalább egy támadást kell kezdeményeznie (ha nem teszi meg, győzelmi pontot veszít), az itt már mindegy, hogy egy három fős kóbor különítmény nekimegy egy 100.000 fős seregnek, csak a politikusok akarata legyen meg.
  
Ellátási vonal
Létfontosságú az ellátási vonalak biztosítása, mivel abban a pillanatban, hogy egy egységet elvágnak az utánpótlástól, azonnal támadás- és mozgásképtelenné válik. Ha a kör végéig nem sikerül helyreállítani az ellátást, akkor pedig megsemmisül az egység, ez hadseregek esetében extra büntetést is hordoz magában, mivel nem a megsemmisült seregek közé kerül ilyenkor, hanem teljesen kikerül a játékból. Mivel egy-egy levágásnak brutális következményei lehetnek, gyakran alakulnak ki bekerítési, és ellen-bekerítési hadműveletek, ahol egymás mellett manővereznek a csapatok, hogy egymást le tudják vágni.

War status
A war statusok, győzelmi pontjelők és RP jelzők
Remek mechanizmust talált ki a tervező arra, hogy ne egyből a mélyvízbe kerüljünk, hanem szépen fokozatosan mélyüljön el a konfliktus. Ezt azzal éri el, hogy bizonyos események kijátszáskor war status pontokat adnak. Általában 1 vagy 2 pont szerezhető egy-egy lap kijátszásakor. Amikor a saját oldalunkkal elérjük a 4 pontot, a háború a mobilizáció fázisából átlép a következő szakaszba. 11 Pontnál pedig elkezdődik a totális háború. Ezeknél a határoknál keverhetjük a paklinkhoz az erősebb lapokból álló paklikat. Minden pakli úgy van kialakítva, hogy természetesen több war status pont szerezhető, mint amennyi a következő szint eléréséhez szükséges, de nem sokkal több, így néha komoly áldozatokat kell hoznunk. Miután mindkét fél belépett a totális háborúba, már nem kell mindkettőjük war statusát számon tartani, innentől az összesített war status veszi át az irányítást. 30 pont elérése következő fordulópont, mivel ettől a ponttól lehet elkezdeni az USA hadba lépését szervezni, illetve itt gyorsul fel Oroszország kapitulációja is. A 40 pont elérése a játék végét jelenti, ekkorra annyira eldurvul a konfliktus, hogy fegyverszünetet kötnek a felek (még soha nem volt ilyen).

A szabálykönyv
A gyenge pont mindenképpen itt van. Nem feltűnően rossz a szabálykönyv, de mivel több, mint 10 éve íródott, nem annyira felhasználóbarát, kevés az illusztráció és gyakorlati példák sem mindenhol vannak (majdnem sehol). De ami igazán nehezen értelmezhetővé teszi a dolgot, azok a kivételek. Szinte nincs olyan szabály, ami alól ne lenne valami kivétel. Több oldalon keresztül csak ezeket sorolja a szabálykönyv, amik persze élet hűbbé teszik a játékot, viszont iszonyatosan megbonyolítják a tanulást. A Közel-kelet annyira speciális, hogy majdnem egy külön játék az ottani harc.



Az öt dolog, amit külön kiemelnék
  • A korszak. Általában a II. világháború szokott a favorit lenni a játéktervezőknél, így külön érdekesség, hogy betekintést nyerhetünk ebbe a korba is. Az első partijaim után rátapadtam a wikipediára, hogy kicsit több információt szerezzek a dolgokról.


  • A CDG-mechanizmus. Kifejezetten jól eltalált, pedig wargame-eknél nem általánosan bevett szokás ezt használni.


  • A harcrendszer. Habár kockadobás dönt, mégis azt kell, hogy mondjam, hogy jól kiegyensúlyozott, egy rossz dobáson még nem megy el az egész parti. Fontos szerepet szántak a lövészárkoknak, ami tényleg ahhoz vezet általában, hogy a nyugati fronton csak ölik egymást a katonáink, miközben egy métert sem haladnak előre.


  • A war status. Remekül támogatja a játékot, és nagyon jól illeszkedik a szabályrendszer egészébe.


  • Az utánpótlás. Élet-halál harc a játék minden pillanata: „csak nehogy levágjanak”. Levágási veszély teremtésével gyakran belekényszeríthetjük ellenfelünket, hogy védekezzen, és ne azt csinálja, amit eredetileg eltervezett. Megjegyezném, hogy az első két-három partiban érdemes az ellenfelet a levágás előtt tájékoztatni, hogy figyelj oda, ha nem ezt meg ezt léped, leváglak, hiszen ennél jobb tanulás nincs is.



A három dolog, ami annyira nem jó
  • Minőség. A jelzők a sok használattól már elkezdtek megkopni, a lapok viszont a kártyavédőben még jól bírják. Sajnos a vastag kartonos tábla csak a 2010-es kiadástól alapfelszerelés, a korábbi kiadásokban még papírból készült a térkép, amiről a wargamerek véleménye megoszlik, hogy tényleg annyira nagy hátrány-e.


  • A történelmi hűség. Több ponton furcsaságokba botlunk, mivel bár ostoba mennyiségű kivétel van a játékban, rendszeresen előfordulhat, hogy az olasz fronton angol katonák harcolnak németekkel, és olaszok az egész pályán sehol sincsenek például. Ennek kiküszöbölésére kiadtak egy történelmi verziójú scenario-t, amelyben a leggyakoribb ilyen hibákat orvosolja, én a második partim óta csak azzal a verzióval játszom, és sokat dob a játékmeneten.

  •  A Közel-Kelet. Egyszerűen rettenetesen túl van bonyolítva, hogy ki mikor mit vihet be, milyen mozgások és utánpótlások engedélyezettek. Értem én, hogy 1910-es években az ottani hadviselés teljesen más volt, mint Európában, de akkor is rémálomszerű minden apró szabályt észben tartani.