2014. március 18., kedd

Évnyitó társastábor (3.rész)

A harmadik nap egy kicsit lassan indult, így a legbonyolultabb, amibe be tudtam ülni, egy parti Tichu volt. Többen egy másik játék elkezdésére vártak, így az idő elütésének érdekében indult el a parti, de végül érdeklődés hiányában elmaradt az eredetileg tervezett játék, mi meg végigjátszottuk a Tichut. Végül nem sokkal, de kikaptunk, végig hullámzott a parti, egyszer remek, máskor rettenetes kezet kaptam.

Az ebédig még maradt egy kis idő, amit egy gyors Android: Netrunner szabálymagyarázattal, és játékkal töltöttünk. Végül elmondhatom, hogy az én paklim nyert, de nem az én, hanem ellenfelem irányítása alatt. Nem volt mondjuk nehéz az enyémet kihozni, mindkét paklit én állítottam össze. Persze, ha lett volna egy kis eszem, akkor a harmadik paklimmal megyek a Corporation ellen, az valószínűleg jobban teljesített volna.

Még a boltban kinéztük magunknak a Might and Magic Heroes játékot, amire én rögtön vállaltam, hogy elolvasom a szabályt, a táborban kipróbáljuk, és ennek tükrében ajánljuk tovább. Így is történt, azzal a kis szépséghibával, hogy csak a szabály kétharmadáig jutottam, de így is alkalmasnak éreztem magam a szabálymagyarázatra. A játék sok aspektusban a jól ismert Heroes of Might and Magicre hasonlít, ami nem nagy csoda, a dobozról egy szép nagy Ubisoft logó kacsint ránk, ezzel jelezve, hogy a licencelt termékről van szó. Ugyanakkor vannak komolynak mondható különbségek is a számítógépes játékhoz képest, ezek közül talán a a legkiemelkedőbb, hogy a városépítés jóval kisebb szerepet kap, bár ezzel együtt lehet élni. Ugyanakkor furcsa, hogy a játékosok egymás elleni harca kimerül a seregek lemészárlásában, a fővárosok teljesen tabunak minősülnek. Kezdésnek kapunk egy hőst, amely kezd egy minimális hadsereggel, illetve egy fővárost. No meg egy nagy pályát bányákkal, szörnyekkel, meg felfedezhető helyekkel. A hősök, amelyek már a kezdéskor is több képességgel rendelkeznek, a kalandozások közben tovább fejlődnek, tárgyakat szerezhetnek, illetve fejleszthetik a hadseregeiket. A fővárost folyamatosan bővíthetjük új épületekkel - ezek sajnos egy kivételével minden játékosnak azonosak, így itt elvész kicsit a változatosság. A játékban győzelmi pontokat kell szerezni, amelyeket elsősorban a bányák birtoklásából szerezhetünk, de egyéb forrásból is gyűjthetők. Szokás szerint, az ilyen játékoknál fontos megjegyezni, hogy igazán csak páros számú játékossal jó, hármasban nem ajánlanám senkinek.

A hősöm a játék elején
A hősöm a játék végén


A pálya a játék elején







A pálya a játék végén














A délután gyorsan elrepült a Might and Magic partival, a következő játékra már csak a vacsora után került sor. Ez meglepő módon egy Galaxis Roncsderbi lett, amely a tavalyi táborban jó kis sztorit eredményezett azzal, hogy akárhogy küzdöttem érte, nem sikerült összehozni, míg az utolsó napon végül rám mosolygott a szerencse. Ezúttal nem is nagyon küzdöttem, hogy legyen egy Roncsderbi parti, mégis (vagy éppen ezért?) összejött már a harmadik napon. Az Evil Machinations és a behatolók kivételével minden kiegészítőt bevetettünk, az egykor gyors, pörgős 1 óra alatt is lejátszható játékból 3-4 órás monstrumot varázsolva. A jártékkal kapcsolatban mindig elmondom, hogy tulajdonképpen élvezetesebb, amikor atomjaira hullik szét a hajóm, mint amikor beérek vele. A kiegészítők szerencsére ezt a célt erősen támogatják, minden körben volt legalább egyvalaki, aki fekve maradt a pálya felénél. Az én hajóm csak a második kört nem bírta, a többiben sikeresen beértem. A harmadik kört az áhított gömbhajókkal teljesítettük (már aki…), ami mindig fergeteges szórakozással jár. A negyedik körben a két kartonból összerakható óriáshajókkal mentünk, itt az építkezés annyira nem bonyolult, ennek ellenére óriási fiaskó volt mindenki számára (engem kivéve). 



Negyedik körös hajóm az
induláskor
És a megérkezéskor

És a többiek












Éjfél körül úgy éreztük, hogy még nincs elég késő, ezért lázas keresésbe kezdtünk, hogy mi legyen a következő játék. A Suburbiára esett a választás, mert az egészen pörgős, és gyorsan be tudjuk fejezni, no meg olyan brutálisan sokat nem is kell benne agyalni. Sajnos egy óra körül kicsit kómás állapotba kerültem, nem tudom, hogy emiatt, vagy csak simán nem volt szerencsém, de elég rosszul ment végig, csoda, hogy egy holtversenyes második helyet sikerült megszereznem.

A végeredmény













A Suburbia végére kicsit felébredtem, és továbbra is úgy éreztük, hogy még nem jött el a lefekvés ideje, úgyhogy ismét keresni kezdtünk. Ezúttal már valami igazán gyors, fél-egy órás játékot kerestünk, ami a Wizard lett. Az első pár körben csak tapogatóztam, de aztán kezdtem ráérezni a dologra, talán a kevés lapos körök eleve nem nekem vannak kitalálva, de ahogy egyre nagyobb kézzel kellett játszani, egyre jobb lettem. Sajnos a kezdeti körök lemaradásából már nem tudtam visszajönni, de hajnali háromkor nagyon élveztem a játékot. Talán azért, mert a bridge az egyik örök kedvencem, talán azért mert simán csak jó játék, vagy talán azért mert olyan álmos voltam, hogy csak kacarásztam össze-vissza…

2014. március 5., szerda

Évnyitó társastábor (2.rész)

Aki még emlékszik a tavalyi beszámolómra, tudhatja, hogy az emeletes ágyból kifele rendszeresen fejjel előre próbáltam a földre érkezni. Ezt a jó hagyományt idén sem akartam megtörni, már csak azért sem, mert ugyanabban a szobában, ugyanabban az ágyban aludtam, mint tavaly nyáron. A különbség csak az volt, hogy rém hideg volt a szobában éjszaka. Reggeli közben gyorsan ránéztem (volna) a munkahelyi emailjeimre, ha a szolgáltató is így akarta volna, de a wi-fi-hez kapcsolódva csak sistergés jött a gépre. Estére talán megjavul a szolgáltatás - gondoltam, addig úgyse terveztem bekapcsolni újra a gépet, van elég dolgom a társasokkal.



Kezdésnek egy négyfős Legacyt választottunk a délelőtti műszakra. Meglepően pörgősen ment, bár ez a játékosoktól is függ, de ezzel együtt is meglepett a dolog, mert annyira nem gyors játék, főleg négyesben. Sikerült néhány jó barátlapot húznom, amelyek a játék végi küldetéseimet is segítették, pénzem is annyi volt, hogy egy kisebb hőerőmű éves fűtőanyag-igényét ki lehetett volna elégíteni vele. Tehát összességében jól ment a dolog, és a játék végén örülhettem is zseniális stratégiai érzékemnek mázlis húzásomnak.

A családfám a parti végén

Az ebédig még maradt egy kis időnk, úgyhogy belekezdtünk egy Pandemicbe. Mindenkinek a figyelmét felhívtam, hogy a mutációs (lila kockák) és az in the lab kiegészítő együtt nem fog semmi jóra vezetni, de a többiek bizakodóak voltak. Én persze tudtam, hogy az elmúlt öt ilyen kísérletből hányat sikerült megnyernem (nullát). A parti eleje jól indult, próbáltam minél jobban szétszórni a kutató állomásokat, ez a terv a harmadik letétele után teljes kudarcba fulladt. A gyógyítás hevében többször is egymástól két távolságra kellett lehelyezni a bázisokat, ami ott, és akkor jó ötletnek tűnt, de elég bénán nézett ki. Az egész játékban talán 4 kék kockával találkoztunk, és ez is lett a vesztünk, amikor a kék vírus gyógyításába kezdtünk volna, azt tapasztaltuk, hogy nincs mit a laborba vinni elemzésre. Végül az ötből három gyógymód lett meg, a negyedik is meglett volna valószínűleg, de a kékre semmi esélyünk se maradt, így pár körrel a vége előtt feladtuk. A Pandemic egyébként az egész tábor alatt népszerű maradt, több nap is láttam vállalkozó kedvűeket, akik kipróbálták magukat, bár legtöbbször a lila kockák nélkül. Ebben a módban az in the lab már egész jó győzelmi eséllyel kecsegtet.

A pillanat, amikor feladtuk















Ebéd után következett a Russian Railroads. Már Essen óta ki akartam próbálni, és most végre lehetőségem nyílt rá. Egy igazán remek worker placement játékot rejt a kicsit béna grafikájú doboz. Szokás szerint a “több út a győzelemhez, de mindben egyszerre nem lehetsz jó” stílust követi, ami nem baj, szeretem az ilyen jellegű worker placement játékokat. A játék vasutas része kicsit absztrakt, nincs benne olyan jellegű sínpálya építés, mint mondjuk a Railroad Tycoonban, vagy a Steamben, de ez sem baj, ha olyat akarok, játszom azokkal a játékokkal. Abszolút kellemes csalódás volt a játék, nem vártam, hogy ennyire jó legyen. Ezen az sem változtatott, hogy csak egy tisztességes második helyre futotta.


A játék vége












A vasútépítés fáradalmait egy gyors Genial partival pihentük ki, az elején még egész jól álltam, majd a végére utolsó lettem. Na igen, rég volt már az utolsó parti ebből is, berozsdásodtam. 

Tanulmány: a saját pontszámom (lent)
vs. a többiek













A vacsora előtt gyorsan kipróbáltuk még a Love Lettert. Hogy lehet egy játék jó, ami mindössze 16 kártyából áll, hangzott el a kérdés többször is korábban, hát most megtudtuk. Az első körben azelőtt kiestem, hogy egyáltalán sorra kerültem volna, na ez egy szar játék, mondtam én is, meg meg egy sorstársam, aki szintén hamar kiesett. A következő körben már úgy hangzott a dolog, hogy ez egy rohadt jó játék, én persze megint kiestem, ez egy szar játék. A harmadikban már egész sokáig jutottam, de a végén elbuktam, bár ezúttal már nem kieséssel. A negyedik partit viszont megnyertem, ez egy rohadt jó játék. A további körökben már végig vesztettem, egyszer így, egyszer úgy, viszonylag jól szórakozva. A játék tehát kellemes időtöltést biztosít, de sajnos nagyon idegesítő, amikor úgy esik ki az ember, hogy semmit se tehetett volna ellene. 

Vacsora után aztán nekiálltunk az áhított Empire of the Sun partinak. Ez az a fajta játék, ahol a játékidő normálisan 6-8 óra, meg előtte még másfél-két óra szabálymagyarázat. A hosszal semmi gond nincs is, Paths of Glory partit is játszottam már 8 órán keresztül, és minden pillanata élvezetes volt, ettől is ezt vártam. A játék elején a japánok abszolút fölényben vannak (mint a történelemben is), majd az amerikaiak fokozatosan felgyorsítják a termelést, és végül a japánoknak esélye sem marad. Ezt tökéletesen modellezi a játék, már a második körben megkezdődik az amerikaik hadigépezet kiépítése, és az ötödik körben már nagyon úgy tűnt, hogy a japánokkal semmi esély sincs a győzelemre. Egyébként a tervező is így gondolta, ezért a japánok győzelmi feltétel nem az, hogy az USA-t térdre kényszerítse, erre a háborúban sem volt semmi esélyük. Ehelyett, ha rá tudják venni az amerikaiakat, hogy ne feltétel nélkül megadást követeljenek, az már győzelem. A játék hozta a formáját, egészen hajnali kettőig ment a dolog, de végül sajnos a japán haditengerészet és gyalogság letette a fegyvert a teljesen fölénybe került amerikaiaknak.


Az éjszaka nagyjából eseménytelenül telt, az nyújtott egy kis reménysugarat, hogy sikerült a fűtésen erősen javítani, ezáltal 0,0000001 fokkal melegebb lett a szobában. Persze ez az egész probléma nem állt volna elő, ha nem abba a szobába települtünk volna be, aminek rögtön 2 fala is az épület külső fala, illetve amelyhez a leghosszabb úton jut el a meleg víz… Na jó, azért nem fagytunk meg, de biztos, ami biztos pulóverben aludtam.