2013. december 31., kedd

Itt az év vége

Év vége felé járunk, és mivel nem hiszem, hogy a mai napon még rengeteg új játék jelenne meg, itt az ideje egy kis évértékelésnek. Először is az év 5 legjobb kiegészítője:


5. Kingdom Builder: Crossroads
Amikor két éve kijött a Kingdom Builder, eszembe se jutott volna, hogy mostanra annyira megszeretem, hogy a legújabb kiegészítőjét képes leszek egy TOP 5 listába is betenni. Pedig így van, az idő telt, én meg csak játszottam és játszottam. Azt azért nem merném állítani, hogy ez a világ legjobb játéka, de mivel egy parti gyorsan lejátszható, bármikor elő lehet kapni egy kis gyors szórakozáshoz. Az első kiegészítő, a Nomads sem volt rossz, de a Crossroads mindenképpen jobb nála. Jók az új megszerezhető lapok, és a küldetéskártyák is, amik tovább színesítik a játékot.  


4. Mage Wars: Druid vs. Necromancer
A Mage Wars - a Kingdom Builderrel ellentétben - már a legelső pillanattól az egyik kedvencem volt. Először csak a kis kiegészítők jöttek, amik ugyan hoztak némi változatosságot, de alapjaiban nem változtattak sokat a összképen. Aztán jött a Forcemaster vs. Warlord kiegészítő, ami behozott két új hőst, és a lehetőségek száma hirtelen megugrott. Erre tett rá még egy lapátot a Druid vs. Necromancer, amelynek mindkét hőse mögé nagyon jó tematikát építettek. A Necromancer a Warlock továbbgondolása egy másik irányba, és a lények feltámasztásával a kicsit gagyi zombik és csontvázak is komoly gondot okozhatnak. A Druid pedig szerintem minden szempontból jobb, mint az alapdobozban található Beastmaster, aminek sosem tetszettek igazán a mechanizmusai. Összességében messze a legjobb kiegészítő, amit eddig kiadtak a játékhoz.


3. Suburbia Inc.
A Suburbia kiegészítő nélkül is remek játék, de egy idő után mintha hiányozna belőle valami. A Suburbia Inc. minden szempontból tipikus kiegészítő, a már meglévő dolgokból ad hozzá még egy párat, és van egy újdonság, ami kicsit színesíti a játékot. Az új épületlapkák jók és változatosak, de igazából semmi különösek, a városhatárok amik tulajdonképpen felfoghatók új épületként is, viszont nagyon jók, és új dimenziót adnak a játéknak. A nagy újdonság viszont a játék első és második harmadánál felbukkanó extra kiértékelések, amelyekből rengeteget adtak, így jó ideig nem fogjuk ugyanazokat a kombinációkat látni. 


2. Pandemic: In the Lab
A Pandemic az On the Brink kiegészítő óta nálam már beírta magát az örökranglistába, de az In the Lab még ezen is tudott javítani. De kezdjük a rossz hírrel: A kiegészítő fő alkotóeleme a labor modul hozzáadása, ami viszont ezen kívül a dobozban van, nagyjából érdektelen. Adnak néhány új járványkártyát, semmi különös. A csapat-játékmódnak (2v2 vagy 2v2v2) semmi értelme sincs, a kiegészítő elég sok mindent ad hozzá, de az biztos, hogy ebben az életben soha nem fogok ilyet játszani. Az egyjátékos mód eddig is támogatott volt, most viszont kiadtak hozzá egy segédkártyát, ami szerintem rontja ezt az élményt, mindegy ez csak egy lap. Ahol elkezd javulni a dolog, az az új világméretű mutáció modul, ami az On the Brink mutációs modulját fejleszti tovább. Immár 12 helyett 24 lila kockánk van, és nagyjából megduplázódik a mutációk nehézsége is. Az első próbálkozásnál azt tapasztaltam, hogy ez jelentősen megnehezíti a mutációkat. A második kiadásban már megszokott vizuális orgazmusról az öt színben pompázó üvegcse gondoskodik, amelyek a kifejlesztett gyógyszerek jelölőit váltják le. És akkor itt van a labor modul. A régi klasszikus “dobj el 5 egyforma színű lapot, és meggyógyítottad a járványt” mechanizmust teljesen eltörli, és helyette egy jóval bonyolultabb, ám sokkal tematikusabb módszert hoz be. Mostantól a vírusokat először elemezni kell, majd mintákat kell venni, amelyek segítségével elő tudjuk állítani az ellenanyagot, majd egy sikeres tesz után tudjuk a tényleges gyógyszert előállítani. Ez ugyan sokkal több akciót igényel, viszont immár nem szükséges, hogy öt egyforma lapja legyen valakinek, ami bizonyos szerep-kiosztásokkal a lehetetlen felé sodorta a küldetést. Mindent összevetve, a labor modul erősen növeli a realizmus érzésünket, miközben kellően meg is nehezíti a játékot. viszont a doboz többi eleme kicsit kiábrándító.


1. Tzolk’in: Tribes and Prophecies
A tavalyi év talán legjobb játékához idén itt az idei év legjobb kiegészítője. Mind a törzsek, mind jóslatok alapjaiban változtatják meg a játékbeli stratégiákat, miközben a játék menete azonos marad. A játék részletes leírása itt: http://tarsasozok.blogspot.hu/2013/12/tzolkin.html




És akkor a kiegészítők után jöhet a társasok TOP 10-es listája:




10. Spyrium
Érdekes licitálós worker placement hibrid játék lett a Spyrium, amelyet a Caylust is jegyző William Attia tervezett. A játékban lapokat próbálunk vásárolni, amihez a munkásainkat a 3x3-as alakzatban elhelyezett lapok köz kell küldenünk. Miután úgy érezzük, hogy nem akarunk több munkást kiküldeni, akkor elkezdjük levenni őket, ezáltal vagy megvehetjük a lapot, vagy egyéb akciót hajthatunk végre. A csavar a dologban, hogy minden játékos maga dönti el, hogy mikor lép át a felhelyezős fázisból a levevősbe. A játéknak két kisebb problémája van számomra. Egyrészt, hogy steampunk érzése van, de nem eléggé, másrészt pedig, hogy vannak fenntartásaim az újrajátszhatósággal kapcsolatban, egyszerűen túl kevés a lap, hogy igazán változatossá tegye a játékot.


9. Tash-Kalar
Azon túl, hogy imádjuk Vlaada Chvátilt, nem sokat tudok mondani ezen kívül: http://tarsasozok.blogspot.hu/2013/11/esseni-beszamolo-2013-1resz.html


8. Coal Baron / Glück Auf
A Kiesling-Kramer duó is megérdemel egy komoly dicséretet, nem ez az első közös művük, ami igazán jónak mondható, és remélhetőleg nem is az utolsó. Igaz klasszikus, hamisítatlan német worker placement játék. Részletesebben itt: http://tarsasozok.blogspot.hu/2013/11/esseni-beszamolo-2013-2resz.html


7. Hollywood
A 7 Wonders új köntösben, eddig ismeretlen szerzőtől (A World of Tanks: Rush című förmedvényt, ami szintén az ő műve, nem tekintem társasjátéknak, ha World of Tanks-ezni akarok, akkor bekapcsolom a gépet és megyek pár kört az IS-3-assal…). Részletesen szintén a második esseni napról:  http://tarsasozok.blogspot.hu/2013/11/esseni-beszamolo-2013-2resz.html


6. Mascarde
Az év legjobb parti / sokjátékos játéka, hangulatban nálam messze veri a Resistance / Avalon gyanusítgatós érzését. Nem árt, ha késő este, vagy akár némi alkoholos befolyásoltság alatt játsszuk, úgy még nagyobbat üt. Lásd még: http://tarsasozok.blogspot.hu/2013/08/tarsastaborban-voltam-1resz.html


5. Legacy: The Testament of Duke de Crecy
Essenben nem sikerült odaférnünk a standhoz, hogy kipróbálhassuk, de hamar bepótoltam, és nem kellett csalódnom benne. Tökéletes hangulat, szép grafika, és még a téma is jól el van találva. Leginkább a Last Willre emlékeztet, mind hangulatban, mind ábrázolásmódban, mind mechanizmusokban. Ezúttal viszont nem csődbe kell mennünk, hanem gazdag nemesként a család bővítésén kell dolgoznunk. A családfa velünk indul, először is kell egy férj / feleség, akivel aztán el lehet kezdeni a gyerekcsinálást. A következő fázisban a gyerekeinknek kell a lehető legjobb házasságokat leszervezni, hogy aztán ők is gyerekeket szüljenek, és azok is házasodjanak. Mindenben a barátaink segítenek nekünk, akik változatos képességekkel segítik a családfánk építését, néha hozományt is biztosítanak, néha viszont nekünk kell fizetni, hogy csatlakozzon a családunkhoz. A játék célja minél több győzelmi pontot összeszedni, amit egyrészt a játék közben kaphatunk a házasságok és gyerekszülésekből, másrészt pedig a játék végén felfedett titkos “küldetésekből”. A Last Willhez hasonlóan ez is az a játék, amit nem szabad 100 százalékosan komolyan venni, és ha ezen túl tudunk lendülni, akkor remek szórakozásban lesz részünk.


4. Glass Road
Uwe Rosenberg újabb remekműve, amelyben feje tetejére áll a nyersanyagok termeléséről alkotott képünk. Bővebben itt: http://tarsasozok.blogspot.hu/2013/11/esseni-beszamolo-2013-1resz.html


3. Madeira
Az information overload definíciója mellett az értelmező kéziszótárban valószínűleg vagy ennek a társasnak, vagy az Archon képének kell, hogy szerepeljen. Komplex worker placement játék, rengeteg döntéssel, és soha sem elegendő nyersanyaggal és akcióval. Szerintem ez 2013 koronázatlan királya a worker placement műfajban. Ezt is Essenben próbáltuk ki először:http://tarsasozok.blogspot.hu/2013/11/esseni-beszamolo-2013-2resz.html



2. Pathfinder Adventure Card Game
Kvázi-deckbuilding szerepjáték. Ennél több nem is kell, hogy leírjuk miről van szó. Mesélő ugyan nincs, de attól még szerepjáték karakterfejlesztéssel, kockadobálással meg szörnyekkel. Persze a szerepjátékosok most elborzadtak, hogy mi az hogy nincs mesélő, de nekik azt üzenem, ez egy kooperatív kalandjáték. A játék szépsége egyértelműen akkor jön elő, ha egy fix csapattal nekiugrunk egy egész kampánynak, hogy lépésről lépésre haladva ismerjük meg a sztorit, miközben karaktereink folyamatosan fejlődnek. A fejlődés többrétű. Egyrészt a karaktereink alapértékei és képességei is fejlődnek, másrészt, ami még fontosabb, minden egyes kaland során lehetőségünk van az eredeti paklinkat egy kicsit jobb lapokkal erősíteni. A kalandok során különböző helyszínekre kell ellátogatni, ahol amolyan Munchkinos módon be kell rúgni az ajtót, hogy a helyszínhez tartozó pakliból a következő lappal kerüljünk szembe. A lapok lehetnek szörnyek, csapdák, tárgyak, fegyverek, varázslatok, követők, vagy áldások. Ezekből a laptípusokból véletlenszerűen sorsolunk egy előre meghatározott séma szerint minden helyszín paklijába, a cél elfogyasztani ezt a paklit. Minden helyszínen rejtőzik még vagy a főellenség, vagy egy segítője, ha ezeket megtaláljuk, és legyőzzük, akkor az adott helyszínt megpróbálhatjuk lezárni, illetve, ha a főellenséggel találjuk szembe magunkat, legyőzzük, és emellett minden más helyszínt is lezártunk már, akkor nincs hova menekülnie és nyertünk. Minderre persze elég szűkre szabott idő áll csak rendelkezésünkre, és eddigi kalandjaim során többször az utolsó 2-3 akcióban dőlt csak el a dolog. Mind a harcok, mind a pakliba szerezhető lapok megszerzéséhez próbákat kell tennünk valamelyik alapértékünkre kockák segítségével, amiben segítséget nyújthatnak a társaink is, csak azt kell eldönteni, hogy ki, mikor, kinek segít, mert ez erőforrások végesek.



1. Concordia
Az év játéka nálam. Nincs pakliból húzás, minden lap a kezünkben van, az új lapok megvásárlásával erősebb akciókat szerezhetünk, és a játék végén a lapok adják a győzelmi pontokat is. Mi kellhet még? Tábla? Ja, van az is. http://tarsasozok.blogspot.hu/2013/11/esseni-beszamolo-2013-3resz.html



A rend kedvéért fontos még megemlíteni, hogy az alábbi játékokkal nem volt alkalmam játszani még, így kimaradtak a fenti felsorolásból, de valószínűleg versenyben lennének a TOP 10 helyekért: 



Russian Railroads
Study in Emerald
Amerigo
Nations





2013. december 15., vasárnap

Tzolk'in


Tervező: Simone Luciani és Daniele Tascini

Kiadó: Czech Games Edition

Kiadás éve: 2012

Játékos szám: 2-4 (kiegészítővel 2-5)



Még 2011-ben hallottam először a játékról, akkor egy prototípus-bemutató videó jelent meg a Czech Games Edition oldalán, amelyben annyi látszott, hogy fogaskerekek forognak, amik befolyásolják az akcióinkat. Ennyi információ alapján akkor még azt gondoltam, hogy a jó öreg Vlaada Chvátil boszorkánykonyhájában egy újabb zseniális mechanizmus látta meg a napvilágot, azonban a játék megjelenésekor meglepve olvastam le a dobozról a két olasz tervező nevét. Számomra mindössze a szintén 2012-es megjelenésű Urbania ismerős a játékaik közül, ami szerintem csak közepesre sikerült. 



A téma
2012 a maják éve, meg a világvégéé. Nyilvánvaló, hogy mindenki ezt lovagolta meg. Lehetne érdekes is a majás téma, de 2012 októberére, amikor a játék megjelent, már nagyon elegem volt a dologból. Ezzel együtt elég jól beleépült a mechanizmusokba, és most, 2013-ban már megbékéltem a maja dolgokkal, köszönhetően annak is, hogy nem lett világvége. 

A játék a maják tzolk’in nevű naptárára épül, amelyben egy év 13 hónapból áll. A játék két évet ölel fel, évenként 13 körrel.




A kerekek és a pálya többi része
Forgó kerekek
A tzolk’in egy igazi, klasszikus, hamisítatlan worker placement játék. Ha csak ennyit tudnánk róla, akkor persze felmerülne a kérdés, hogy a többi ezer worker placement játéknál miért jobb. A válasz nagyon egyszerű, ugyanaz, mint minden játéknál: van benne egy olyan izgalmas, új mechanizmus, ami megkülönbözteti a többitől. A Tzolk’in esetében ez a mechanizmus az idő “nyersanyagként történő használata”. Hogy ez pontosan mit jelent, azt én magam sem tudom, de sokkal jobban hangzik, mint ha azt írtam volna, hogy “A munkásaink akciójának erőssége attól függ, hogy mennyi időre szeretnénk nélkülözni őket”. De most ugorjunk vissza a dolgok elejére. A pálya egy nagy középső fogaskerékből, és 5 kisebb, ebbe csatlakozó (beharapó?) fogaskerékből áll. Minden kör elején a középső fogaskereket egyel elfordítjuk, aminek következtében az öt kicsi is elfordul egyel. A munkásainkat az öt kis kerékre küldhetjük ki, ahol a kiküldés pillanatában még semmit sem csinálnak (ellentétben a tipikus worker placement játékokkal). A munkásaink csak akkor hajtják végre az akciót, amikor a kerekekről visszavesszük őket. Csakhogy a kerekek forognak, és minden egyes fordulás után más, általában kicsit jobb akciót hajthatunk végre a munkással. Így tehát a munkásainkat betöltjük a fogaskerékre és várunk, amíg eleget fordult, hogy a nekünk tetsző akciót hajthassuk végre vele. Az idő viszont elég szűkre szabott, így gyakran inkább előbb levesszük, mert szükség van a munkásra egy másik keréken is, ugyanis munkásból sincs végtelen. A tipikus worker placement játékokkal ellentétben itt viszont nem ad extra akciót egy extra munkás, de mindenképpen hasznos lehet. 

A kör menete pofonegyszerű: a kezdőjátékossal kezdve mindenki egyszer akciózhat, aztán tekerünk egyet a középső fogaskeréken, és megint jön egy akciókör, és így tovább. Az akciónk kétféle lehet: vagy felteszünk akárhány elérhető munkást a kerekekre, vagy leveszünk akárhányat. A kettő közül az egyiket kötelező csinálni, így nem lehet például azt csinálni, hogy az első körben feldobáljuk az összes munkásunkat, és megvárjuk, amíg a legjobb akciókig előrehaladnak. Legalább egy munkásnak mozognia kell vagy fel, vagy le, de persze általában az a leghatékonyabb, ha egyszerre több munkást teszünk fel, vagy veszünk le. 



A vagyonlapok
A játék eleje
A legtöbb worker placement játékban valamilyen előre meghatározott nyersanyag-egységcsomagot kapunk, esetleg kicsit módosítva azzal, hogy ki hanyadiknak jön. A Tzolk’inben nem fix a kezdő nyersanyag, hanem mindenki kap négy vagyonlapot, amelyből kettőt kell választani. A kiválasztott lapokon lévő nyersanyagokat kapjuk meg. A lapok érzésem szerint tökéletesen kiegyensúlyozottak, és a négyből választás miatt szinte soha nem fordul elő, hogy valami rémálomszerű kombinációt kapunk.






Akciók
Az öt különböző kerék öt maja város nevét viseli, és mindegyik valamilyen tematika szerint adja az akciókat. A zöld keréken lévő akciókkal kukoricát és fát termelhetünk. A barna kerékkel építési nyersanyagokat és kristálykoponyákat. A pirossal épületeket építhetünk és technológiáinkat fejleszthetjük. A sárgával elég vegyes akciókat kapunk, de általában valamilyen kukoricával történő manipulálással. A kék keréken pedig a kristálykoponyáinkat beadva győzelmi pontokat szerezhetünk.

A kukorica megtermelése kulcsfontosságú, mivel félévente (így összesen négyszer a játék során) egy etetési és kiértékelési fázis van, amelyben a munkásainkat kell ellátni. Ha nem sikerül mindenkinek kukoricát adni, akkor győzelmi pontokat veszítünk. Emellett, a kukorica ahhoz is szükséges, hogy a munkásainkat a kerekekre küldjük. Minél több munkást küldünk ki egyszerre, annál több kukoricába kerül.



A négy technológiai ág
Technológiák
Négyféle technológiai ág van: az első a mezőgazdaságot segíti, a zöld keréken található akcióinkat értékeli fel, a második a nyersanyagtermelő akcióinkat erősíti, a harmadik épületek megépítésekor biztosít különféle bónuszokat, míg a negyedik a kék keréken végrehajtott akcióinkhoz ad egy kis segítséget. Minden technológiának három szintje van, illetve egy negyedik, bónusz szint amelyet minden alkalommal megkapunk, amikor a harmadik szintről feljebb lépnénk (lásd Caylus). A szinteken felfele lépkedni persze nem ingyenes, nyersanyagokat kell beadni minden szintért, ráadásul szintenként egyre többet. Miközben a technológiák nagyon sokat segíthetnek a játék közben, önmagukban a játék végén semmit sem érnek, csak néhány csoda van, amellyel írhatunk értük pontot. 



A három templom:
bal oldalon a nyersanyagok
jobb oldalon a pontok
Templomok
Három templomban szerezhetünk befolyást a játék során, ami közvetlenül győzelmi pontot, és nyersanyagokat jelent. A játék negyedénél és háromnegyedénél mindenki nyersanyagokat kap, attól függően, hogy milyen szintet ért el a templomokon. Félidőben és a játék végén pedig aszerint kapunk győzelmi pontot, hogy milyen szinten állunk, illetve extra pontokat kapnak azok, akik a templomokon a legmagasabbra jutottak.









Az első éves, második
éves épületek és
a csodák
Épületek és csodák
Az épületek amolyan Stone Age-esen kisorsolásra kerülnek, így több épületből választhatunk, amikor építeni akarunk. A megépített épületek helyére azonnal újat töltünk. A játék felénél az összes megmaradt épületet kidobjuk, és innentől az erősebb, második éves épületekből töltünk. A három építési anyagra lesz szükségünk, hogy ezeket megszerezhessük, a legváltozatosabb kombinációkban. Az épületek általában minimális győzelmi pontot érnek önmagukban, inkább a játék közbeni hatásokkal segítenek minket, például az etetést könnyítik, nyersanyagokat adnak, technológiai fejlesztéseket biztosítanak, vagy a templomokon haladhatunk előre velük.



A játék elején a játékosszámtól függő mennyiségű csodát sorsolunk ki, amelyeket az épületekkel ellentétben, soha nem pótlunk, amikor megépülnek. A csodák költsége elsőre elrettentőnek tűnhet, viszont a játék végén rengeteg győzelmi pontot szerezhetünk belőlük, így célszerű odafigyelni ellenfeleink stratégiájára is, mert általában könnyen kitalálható, hogy a kínálatban lévő csodák közül melyiket nézték ki maguknak. 



törzsek és próféciák
A kiegészítő
2013-ban megjelent a játékhoz az első kiegészítő, a Tribes and Prophecies. A nevet valami fantasztikus marketing és PR-brainstorming keretében határozhatták meg, ugyanis a kiegészítő két alapvető eleme a törzsek és a jövendölések. 

A törzsek közül kettőt kap mindenki a játék elején, amelyből egyet választhat. A játék során a választott törzs valamilyen folyamatos, csak az adott játékos számára elérhető extra képességet nyújt, ami egy kis izgalmat visz a játékmenetbe. Némelyik már önmagában meghatározza a stratégiánkat, így érdemes jól megfontolni, hogy melyiket válasszuk. Általában, amikor hasonló kiegészítőket adnak, arra ügyelnek a tervezők, hogy a képességek egyike se legyen túl erős, a Tzolk’in esetében a készítők nem éltek ezzel a lehetőséggel, és olyan képességeket találtak ki, amelyek elég erősen módosítják a játék bizonyos aspektusait. Azt még nem tudom megítélni, hogy mennyire kiegyensúlyozottak, de első ránézésre jónak tűnnek.

A jövendölések közül a játék elején hármat sorsolunk ki, és mindegyik a játék egy negyedében érvényes nehezítést tartogat számunkra. Előre ismert mindegyik prófécia, így lehet alkalmazkodni hozzájuk. Szinte mindegyik valaminek a megszerzését teszi kicsit költségesebbé, azonban a negyed végén kiértékeli, hogy mennyink van az adott dologból. Például előfordulhat, hogy minden arany megszerzése plusz egy kukoricába kerül a negyed során, viszont a negyed végén győzelmi pontokat kapunk, ha sok arannyal rendelkezünk. Mivel előre ismertek a jövendölések (furcsa lenne, ha egy jövendölés titkos lenne…), már egy negyeddel előre elkezdhetünk felkészülni, és mondjuk aranyat felhalmozni, hogy ne drágábban kelljen.

A harmadik újítás az ötödik játékos, amelyhez csak minimális átalakítás szükséges a pályán, hogy elférjenek annyian. Ezen kívül néhány új épület található még a dobozban.

Mint fent már említettem, a játék a 13-as szám bűvöletében mozog, így csak logikus, hogy törzsből és jövendölésből is 13 darab van a dobozban. Essenben viszont a játék megvásárlása mellé rögtön adtak egy bónusz törzset és próféciát is, így azonnal fel is borult a szép 13-as szám.



Öt dolog, amit mindenképpen ki kell emelni:

  • A fogaskerekek és a mechanizmus. Remekül kitalált új megközelítése a worker placement játékoknak.
  • Újrajátszhatóság. Még a kiegészítő nélkül is rengetegszer újrajátszható, de a törzsekkel és próféciákkal végképp megnőtt a variációs lehetőségek száma.
  • Egyszerű szabályok, mély lehetőségek. Sokat kell tervezni. hogy kiszámoljuk, melyik munkásunkat hova és mikor küldjük, hogy optimálisan jöjjünk ki. Ennek egyik eredménye sajnos az AP, ami egyértelmű negatívum, ugyanakkor a játéknak ez biztosít igazi mélységet.
  • Grafika. Remekül kidolgozott, szép, igényes grafika jellemzi nem csak a táblát, hanem a játék többi elemét is.
  • Törzsek. Bátor húzás volt ilyen erősre csinálni őket, de érzésem szerint bejött a dolog, és így nagyon felkavarta az állóvizet.



Három dolog, ami kevésbé tetszik:
  • A tábla. Kicsit furcsa, hogy nem matt, hanem erősen csillogó bevonata van, erős fényben kicsit zavaró tud lenni a dolog.
  • AP. Mint minden worker placement játékban, itt is halálos az analysis-paralysis jelenség.
  • A téma. Habár nem vagyok ellenséges a témával kapcsolatban, az mindenképpen idegesít, hogy pont 2012-ben jött ki ez a játék a trendek meglovaglása miatt.



2013. november 24., vasárnap

Esseni beszámoló 2013 (4.rész)

4. nap

Az előző napi lightos részvétel után kicsit kipihenve magunkat, teljes sebességgel vetettük be magunkat a bevásárlóközpontba a reggeli kávé és péksütemény miatt. Egészen pontosan vetettük volna, ám valami gyanús volt már akkor, amikor a zebránál álltunk a bevásárlóközponttal szemben. Egyrészt sehol nem égett fény, másrészt alig kószált a környéken ember. A bejárati ajtón belépve azonnal meg is értettük, miért. Az összes lépcső és folyosó kordonokkal volt leválasztva, az összes bolt zárva. Úgy tűnik, a németek vasárnap nem szoktak bevásárlóközpontba járni. De legalábbis nem délelőtt.

 A metró ismét kitett magáért, vasárnapi menetrend szerint közlekedett, amit nem tartott be, mert kimaradt egy-két járat. Továbbra sem jutott eszébe senkinek, hogy esetleg egy kicsit megsűrítse a járatokat, hogy a tömegközlekedési rendszer képes legyen elbírni a megnövekedett embertömeggel. 

A nap legfontosabb kérdése az lett, hogy mely játékokat vegyük meg. Az első helyen álló jelöltek az Amerigo és a Concordia volt. Ezen belül is egyértelmű volt, hogy egy Concordia kell. Egész délelőtt csak jöttek szembe az emberek Concordiákkal a kezükben, de mi kivárásra játszottunk, hogy ne kelljen egész nap cipelni a megvett játékokat. Amikor végül kora délután elszántuk magunkat, hogy megvegyük, a PD standjánál azzal kellett szembesülnünk, hogy bizony elfogyott az összes. Még tettem egy gyenge kísérletet, hogy megkérdezzem, van- e valami elfekvő készlet akár itt, akár valamelyik standnál, de itt is lepattantam. Újratervezés.

A második jelölt, az Amerigo megvásárlása egy kérdésen állt, vagy bukott, vajon befér-e a táskáinkba. Ennek megállapításához odaálltunk a Queen Games standjához és megpróbáltuk számba venni a rendelkezésre álló térfogatot és a doboz méretét. Sajnos elég kezdetleges térlátási és méretsaccolási képességekkel vagyok megáldva, úgyhogy képtelen voltam normálisan megítélni a dolgot. Végül, néhány perces tanakodás után arra jutottunk, hogy ez nem fog beleférni. A bűnbak szerepe rám jutott, mivel nem hoztam elég nagy táskát, ha a nagyobb méretűvel jövök, akkor lazán el tudtuk volna vinni. Én, a magam részéről a Queen Games-t tartom felelősnek, mert a beltartalom szerintem nem igényel ekkora dobozt. Újratervezés.


Utolsó látogatás a Czech Games
Edition standjánál, ahol...
...David Cochard grafikai dedikálást
tart












A teljes kudarc után új irányba fordultunk, és a városépítős énem nyerte a küzdelmet. A megvásárolandó játékok listáját két játékra szűkítettem, Suburbia + kiegészítő, illetve The Capitals. Igen, korábban már kizártam a The Capitalst az ára miatt, viszont a Suburbia fölött állva, levezettem, hogy az alapdoboz + kiegészítő együtt már majdnem annyi, mint a Capitals, amit a komplexitása miatt kicsit előbbre rangsoroltam. A dolog eredménye az lett, hogy mint egy csapat holdkóros, fel-alá mászkáltunk a két stand között. A végső döntés a Suburbiára esett. Nem akarom azt mondani, hogy azért, mert boardgamegeek top 100-as, de igazából ez is fontos része volt a dolognak. 


The Capitals

A Suburbia mellett viszont még mindenképpen akartunk venni egy másik játékot is, így ismét gondolkodás-fázis következett. Végül elindultunk a nagyvilágba, és az eggertspiele standjánál kötöttünk ki, ahol a Coal Baron lett a kiszemelt célpont. Már korábban észleltük, hogy az eggertspiele standjánál csak a német verzió kapható, ráadásul külön ki is írták, hogy abban szigorúan csak német szabály van. A játék persze nyelvfüggetlen, de azért nem árt, ha van angol szabály is. Az angol nyelvű példányok már mindenhol elfogytak, úgyhogy végül rászántuk magunkat, hogy jó lesz német szabállyal is. A doboz tehát német, de a kiírás ellenére VAN benne angol szabály is, úgyhogy nem értem az egészet.

Hazafele menet benéztünk az immár 100%-on működő bevásárlóközpontba. Okosak ezek a németek, reggelizni nem szeretnek vasárnap, de délután azért beugranak vásárolni, hogy este aztán megint rekordkorán bezárjanak. Nem volt kedvünk a bevásárlóközpontban vacsorázni, úgyhogy rizikóztunk egy Burger Kinget, de ezúttal nem volt félórás sor, úgyhogy gyorsan végeztünk. 

Az esti programot egy Suburbia partival kezdtük, és hamar kiderült, hogy tényleg jó vétel volt, a játékmenet ugyan pofonegyszerű, mégis a megépíthető épületek sokszínűsége miatt változatos és van mélysége is a játéknak. A szállodaszoba asztalát túl kicsinek ítéltük, úgyhogy ezúttal az ágyon játszottunk, ami ennél a játéknál különös problémákhoz vezetett, ugyanis a sok hex alakú épület nem mindig akart városként összeállva egy helyen maradni, hanem néha földrengésszerű szakadások jelentek meg.

A Suburbia után egy parti Tash-Kalar következett, az utolsó körök kicsit hosszúra nyúltak, úgyhogy inkább átváltottunk a Kingdom Builder maratonra. Ismét négy partit játszottunk, és továbbra is megmaradt az az érzésem, hogy remekül sikerültek a kiegészítők. 

WC-ajtós kompozíció



Hazaút

A gép csak késődélután indult, úgyhogy reggel nem siettünk nagyon a felkeléssel. Felmerült a kérdés, hogy a vásárolt játékok után termelt szeméttel mi legyen. Végül a recepción kértünk egy szemeteszsákot (80 literes…), amit teljesen teleraktunk. Szegény recepciós köpni-nyelni nem tudott, gondolom kicsit kevesebbre számított. Mindenesetre a szobát teljesen kipakoltuk és a csomagokat recepción hagyva benéztünk a közeli sétálóutcába, hátha találunk valami érdekeset, sajnos nem volt túl jó idő, úgyhogy hamar visszatértünk a hotelbe a cuccainkért.

Összeszedtük magunkat és elindultunk a pályaudvarra, az időjárás közben egyre rosszabbra fordult, ekkor még nem gondoltam semmi rosszra. A reptérre érve ismét felmerült a kisvasút és a jegyvásárlás kérdése, körbenéztem, és úgy tűnt, senki se vásárol jegyet, úgyhogy mi is diszkréten elsétáltunk az automata mellett. A terminálban lévő Starbucksot szemeltük ki egy kis időtöltéshez. Egy kávé mellett elővettük a mesekártyát és játszani kezdtünk. Öt partit sorozatban elbuktam, így kicsit elment a kedvem az egésztől, inkább felajánlottam, hogy menjünk be a biztonsági részen belülre, ott biztos lesz valami jó étterem. 

A düsseldorfi reptér egyik terminálja
A biztonsági ellenőrzés végén éppen a lecsúszó nadrágomat tartottam fél kézzel, miközben az övemet próbáltam visszadugni a helyére. Ekkor egy biztonsági őr lépett hozzám, és megkérdezte, hogy a laptop, ami éppen az egyik rekeszben zötykölődik kifele az átvilágítóból, az enyém-e. Még mindig a nadrágomat szorongatva jeleztem neki, hogy igen, mire ő megkért, hogy akkor fáradjak vele és hozzam a laptopot is. Egy asztalhoz mentünk ahova le kellett tenni a laptopot, ő pedig valami papírral végigsimította mindkét felét, majd eltűnt egy ajtó mögött. Fél perc múlva ismét előjött, és boldogan jelentette, hogy minden a legnagyobb rendben, a mai napig sem tudtam rájönni, hogy mit néztek a laptopon. 


Odabenn aztán kiderült, hogy alig van étterem, átsétáltunk a másik terminálra, hátha ott jobb, de nem jártunk sikerrel. Végül egy-egy steaket ettünk, darabját 15 euróért egy tálcás gyorsétteremben. Maradt még egy maréknyi aprópénz, de a duty-freeben nem találtam semmi olyat, amire olyan nagyon el akartam volna költeni a pénzt. Ezek után lementünk a váróba, ahol egy italautomatát szemeltem ki az aprópénz befogadójának. Az automata persze nem működött. Még volt egy óra a beszállásig, úgyhogy újra elővettük a mesekártyát. Ezúttal én nyertem három partit egyhuzamban, így megint ráuntunk a dologra. A repülő indulása egy órát késett az Európa fölött dúló óriásvihar miatt, de végül megérkeztünk. A táskáinkban persze össze-vissza raktuk el a játékokat, ezért a kék metró közönsége még szemtanúja lett, ahogy a dobozokat próbáljuk kirángatni a ruhák fogságából, és egymással elcserélni…

2013. november 17., vasárnap

Esseni beszámoló 2013 (3.rész)

3. nap

Bevallom, nem gondoltam volna, hogy ennyire rossz a kondícióm, de sajnos én is megöregedtem, és igencsak rossz állapotban ébredtem. Az előző napi hosszas talpalás után a bokám és a térdem is teljesen leépült. A felkelés után ez még nem volt teljesen egyértelmű, de abban a pillanatban, hogy elkezdtük róni a kiállítócsarnokot, azonnal éreztem, hogy amit reggel éreztem a lábamban, nem fog elmúlni. 

Kicsit később is indultunk, a metró is ismét nagyot alakított, így rekordkéséssel értünk a kiállításra, így azonnal kútba esett minden Amerigo-s tervünk. 


Elég kaotikus a pálya...
Archon - Artipia Games
Előző napi Burger Kinges ígéretünk szerint első utunk az Artipia Games-hez vezetett, ahol legnagyobb meglepetésemre azonnal egy szabad asztalhoz jutottunk. Kicsit furcsa volt az egész szituáció, mivel várni kellett, hogy megteljen az asztal, ez nem nagyon jellemző. Amíg vártunk, kicsit megszakértettem a táblát, ami elsőre csak úgy jellemezhető, hogy kifolyatja az ember szemét. Elsőre teljesen illogikusnak, és káoszosnak tűnik a tábla elrendezése. A hivatalos magyar kifejezés, amit erre használnék, az hogy “information overload”. Végül pár perc várakozás után megtelt az asztal, és nagy örömünkre abban egyeztünk meg, hogy csak egy kört játszunk le. Már korábban írtam, hogy végig ez volt a célunk minden játékkal, csak kipróbálás, és ez alapján véleménynyilvánítás, nem pedig egész délutános játék. A játék kicsit pakliépítős, de inkább egy igazi, hamisítatlan worker placement, amelyet a deckbuilding minimálisan egészít ki. Nem találtam semmi olyan extrát, ami ezt a játékot kiemeli a többi, hasonló közül. Legfeljebb azt tudnám még megemlíteni, hogy ókori, de enyhe steampunk beütéssel. A steampunk pedig jó. A gyors, egykörös parti után rájöttem, hogy hiba volt ennek annyira örülni, alig bírtam felállni a székből, a megviselt bokám és a térdem mellé csatlakozott a talpam is, és minden porcikám azt kívánta, bárcsak végigjátszottuk volna!



Az Archon után némi céltalan bolyongás következett,többször végigjártuk az immár betanult kört, amely az alábbi útvonalat érintette: Queen Games (Amerigo miatt) - AEG (Canalis miatt) - Eggertspiele (Rokoko miatt). Sajnos mindhiába, mindenhol tömött asztalokat találtunk. Az útvonalat megszakítandó, egy gyors hot-dog ebédre csábultam el, már csak azért is, mert így egy pár perc pihenőt kaptak a lábaim. Persze leettem magam, úgyhogy a nagy pihenésből az lett, hogy azzal voltam elfoglalva, hogy a ketchup-mustár foltot valahogy levakarjam a nadrágomról. 



Concordia - PD Verlag
A jól sikerült ebéd után megállapodtunk, hogy korábban visszamegyünk a szállásra, egyrészt egyikünk lába sem bírta nagyon a terhelést, másrészt az álmosság jelei is megjelentek rajtunk. Időközben rábukkantunk egy kicsit titokba burkolózott játékba, a Concordiába. Na, nem úgy kell érteni, hogy nem hallottunk róla korábban, csak éppen stratégiailag rossz helyen volt a standjuk, így minden egyes körnél elkerültük őket. Ez a hátránya, ha valaki a Heidelberger Spieleverlag mögé telepíti magát. Ahogy megközelítettük a standot, láttam, hogy éppen üresedik egy asztal, amelyre azonnal lecsaptam. Ez a valóságban úgy nézett ki, hogy a fájós térdemre helyezve a teljes testsúlyomat, a táskával előre az éppen felálló ember alá estem az immár üres padra. Szerencsére (vagy az Archonnál már említett okok miatt sajnos?) csak egy próbakört játszottunk, de az teljesen magával ragadt. A játékra leginkább azt tudnám mondani, hogy deckbuilding, de nem olyan markáns a dolog, mint mondjuk a Dominion. Leginkább a Copycatre emlékeztet, ahol a deckbuilding és egy másik mechanizmus vannak összeházasítva. A Concordia esetében a lapok kijátszása viszi előre a játékot, de az azon található akciókat valójában a pályán hajtjuk végre. A teljes pakli a kezünkben van (nesze neked, Mage Wars), és azokból a lapokból kell egyet választanunk, amely akcióját végrehajtjuk. Ahogy a dobott lapjaink száma emelkedik, kijátszhatjuk a pakli-visszaszedő lapunkat, amellyel ismét a teljes lapkészletünkből dolgozhatunk. A megszerzett új lapokat közvetlenül a kezünkbe kapjuk, így azonnal használhatók, szemben a klasszikus deckbuilding játékokkal. A Pakli vékonyítására itt nincs szükség, hiszen minden lap a kezünkben, így nem kell attól félni, hogy a gyengébb lapokat húzzuk fel. Arról nem is beszélve, hogy minden egyes lapra szükségünk van, mert a pakliban található lapok alapján számítjuk ki a játék végi győzelmi pontjainkat. A pályán egyébként telepeseket kell mozgatnunk, melyek segítségével a városokban szerezhetünk befolyást, így egy későbbi akció során a termelt nyersanyagokból mi is kapunk. A nyersanyagok és a pénz elsősorban a további városépítéshez és a lapok megvásárlásához kellenek majd. A játék végén minden lap egy Stone Age szerű kiértékelés szerint adja a pontokat. Többféle kategóriában kell megállapítanunk eredményességünket, és az itt kapott eredményt megszorozni azzal, hogy a paklinkban hány ilyen kiértékelést segítő lap található. Például, ha van 5 olyan lapunk, amely minden 10 pénz után ad egy győzelmi pontot, és 70 pénzünk van, akkor ez 35 pontot jelent. Összesen hat ilyen kategórián kell végigmenni, így a cél az adott kategóriákban a jó teljesítmény, de szerezni kell hozzá kellő mennyiségű lapot a pakliba, hogy a szorzat minél nagyobb legyen. A próbakör végére minden bajom elmúlt, annyira jól érzéssel töltött el a játék. Az összes mechanizmus jól eltalált, és külön kiemelendő, hogy a játéktábla kétoldalas, arra az esetre, ha több, vagy kevesebb játékossal játszunk. Az egyetlen nyitott kérdés, ami maradt, az újrajátszhatóság, hasonlóan a Copycathez, ami szerintem ordít egy kiegészítő után. 


A nyersanyagaim, és lapjaim
A pálya



Rokoko - Eggertspiele
Hosszasan álltunk a négy demóasztal fölött, és továbbra is kilátástalannak tűnt, hogy bejussunk egy próbapartira. Szerencsére az álldogálás alatt lehetőségem nyílt egy szabálymagyarázat végighallgatására, így kis csalással azt is mondhatnánk, hogy ez is megvolt. A játék érdekes módon keveri a deckbuildinget a worker placementtel (hanyadik játék is ez, ahol ez a koncepció?). Miközben a paklinkban próbáljuk a gyengébb lapokat jobbakra cserélni, a legfontosabb dolgunk nyersanyagok beszerzése, amelyekből ruhákat varrhatunk, hogy a nemesek ezeket felvehessék a bálba. A deckbuilding elemen kívül nem érzem, hogy rengeteg újat mutatna a worker placement játékok világában, leginkább a Fresco jut eszembe a Rokokoval kapcsolatban. Mindent összevetve, a játék azért jónak tűnik, de komoly aggályaim vannak az újrajátszhatósággal kapcsolatban.



Kingdom Builder - Queen Games
Hát igen. Két évvel a megjelenés után ismét visszatért kísérteni ez a játék, amelyhez immár a második kiegészítő jelenik meg. A Queen Games standjánál összességében elég sok időt töltöttünk, így egyre inkább kezdtünk ráállni arra, hogy ezek a kiegészítők kellenek. Okulva az alapjáték történetéből (a megjelenés után egy évvel sikerült Magyarországra is bevezetni…), tudtuk, hogy ez ismét egy mindent, vagy semmit lehetőség. Elég hamar az is kiderült, hogy az alapjáték + 2 kiegészítő csomag-kapcsolva olcsóbb, mint a két kiegészítő az alapjáték nélkül. Semmi gond, akkor veszük egy ilyet, és kidobjuk az alapjátékot, merült fel az ötlet. Csakhogy az a szerencse ért minket, hogy sikerült angol nyelvű csomagot venni, így máris módosult a terv, az otthoni német alapdoboz vált ezzel feleslegessé, így már csak a három doboz hazaszállítása volt kérdéses. Ez, mint kiderült, nem okozott nagy gondot, ugyanis a három doboznyi cucc simán befért az egyik kiegészítő dobozába, így a másik két doboz ment is a kukába. Este fel is avattuk a játékot, 4 partit játszottunk, és szerintem kellemes mindkét kiegészítő, érdekes elemeket adnak hozzá az alapjátékhoz.

Ha már Queen Games, fontos megjegyezni, hogy próbáltunk beülni az Amerigo mellett Lost Legends és Dark Darker Darkest partikra is, de itt is visszapattantunk. A Lost Legends ránézésre érdekesnek tűnt, de olyan kevés asztalon ment, hogy fel is adtuk a dolgot. A Dark Darker Darkest esetében továbbra sem tudtunk rájönni, hogy mitől más, mint a piacon lévő tucatnyi zombis, menekülős, túlélős, moduláris pályás játék.



Bruxelles 1983 - Pearl Games
A Pearl Games standjánál is többször jártunk, hátha akad egy üres asztal, ahol ki lehet próbálni a játékot, de egyszer sem jártunk szerencsével, így a dolog a Madeira sorsára jutott, vettünk egyet látatlanba. Mint eddig minden alkalommal, itt is jó vételt csináltunk, bár a szövetből készült zacskóért külön szólni kellett, hogy “hellóka, ez nem jár, vagy mi?”. Érdekes worker placement játékról van szó, amelyben nem csak az számít, hogy melyik akcióra küldjük el az emberünket, hanem az is, hogy mennyi pénzt vagyunk hajlandóak mellé áldozni. A munkásainkat egy nagy táblára küldjük, ahol a kör végén összegezzük, hogy ki mennyi pénzt küldött az embereivel, és ennek eredményeként bizonyos bónuszokat kaphatunk. A pálya egy teljesen más részére lehet pénz nélkül is munkásokat küldeni, itt azonban fennáll annak a veszélye, hogy a munkásaink közül egyet elveszítünk, akit csak nehézkesen tudunk visszaszerezni. A játék végi kiértékelés a Stone Age / Concordia mechanizmusát követi, négy előre meghatározott kategóriában kell minél jobban teljesítenünk, amely kategóriák győzelmi pont értékét növelhetjük bizonyos lapok segítségével. 



A Kingdom Builder - Bruxelles 1893 partik után még egy gyors Glass Road partit iktattunk be, amelyet ezúttal én nyertem 23-17-re, így ismét döntetlenre módosult a összesített eredmény, bár azzal büszkélkedhettem, hogy a legtöbb pontot eddig én szereztem. A döntés tehát az utolsó estére maradt.

WC-ajtós kompozíció

2013. november 10., vasárnap

Esseni beszámoló 2013 (2.rész)

2. nap

A metró kitett magáért, de legalább
beszerveztek embereket, akik irányítják
a tömeget...
Az első, “ismerkedő” nap után már komolyabb tervet szőttünk, azt tűztük ki napi célnak, hogy 5 játékra beülünk, és persze nem térünk vissza a szállodába üres kézzel. Sajnos a metró nem nagyon volt a segítségünkre, több járat is kimaradt, így nagyjából 20 percet vártunk. A követési távolság ilyen drasztikus növekedése miatt minden eddiginél nagyobb tömeg várt minket a főpályaudvaron. Szerencsére mi hamarabb szálltunk fel, így még ülőhely is jutott. Ez persze nem mentesíti a közlekedési társaságot, tényleg katasztrófa, hogy mi van ilyenkor. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a 20 perc várakozás alatt el tudtam intézni egy munkahelyi telefonhívást, úgy tűnik, a kollégáim képtelenek akár egy napot is kihúzni nélkülem. Visszatérve az ötjátékos tervhez, az első nap tapasztalatai alapján az ötösbe kötelező elemként bekerült a Madeira és az Amerigo.



The Capitals - Academy Games
Első utunk ide vezetett, hiszen kíváncsi voltam, mennyiért lehet hozzájutni a játékhoz. Előzetesen már felírtam a játékot a “komolyan érdekel” listára, viszont ahogy a standhoz értünk, kattintottam róla egy képet és már mentünk is tovább, a játékért elkért 55 Euró ugyanis szerintem teljesen indokolatlan. Ezért tényleg kár, mert elég ígéretesnek tűnt.





Relic Runners - Days of Wonder
A nap első kipróbálása, persze nem az első kipróbálási kísérlet, hiszen mire ideértünk már körbejártuk a Madeira-Amerigo tengelyt is, ahol természetesen egyetlen szabad asztal sem volt. A játék kicsit az Isla Dorada hangulatát adja vissza, bár a játékmenet nem sokban hasonlít. Minden játékos egy felderítővel elindul a pálya közepén lévő táborból, és templomokat felfedezni, amelyből győzelmi pontot és hasznos képességeket lehet szerezni. Mindeközben arra is figyelni kell, hogy a pályára valami értelmes alakzatban utat építsünk (nekem csak részben sikerült ez a feladat), mivel a saját út mentén ugyan folyamatosan lehet mozogni, viszont ahogy letérünk az útról, már csak egy távolságra léphetünk. A különböző színű templomok eltérő kincsekkel rendelkeznek, és amikor teljesen kiürül egy templom, a helyére egy szobor kerül, amit úgy tudunk megszerezni, hogy a szobortól elindulva egy ugyanilyen színű szoborhoz robogunk egy kör alatt (ezért is fontos a saját utak építése, mert ezek nélkül nem lehet egy kör alatt megtenni az utat). Összességében kellemes játék, vannak benne érdekes mechanizmusok, de azt hiszem nem az én világom. Ja, és egyébként pofátlanul drága is…

Középről indul mindenki
Utak, templomok...
...és szobrok




Kolejka
Inkább a téma miatt érdekes, egy kis lengyel kiadó játéka, amelynek témája a sorban állás. A játék a szocializmusban játszódik, ahol az embereinket el kell küldeni különböző boltokba sorba állni, ahol előre nem tudjuk, hogy mennyi áru érkezik, így lehet, hogy nekünk már nem is jut. Önmagában semmi olyan extrát nem láttam benne, ami feldobná, de a hirdetőplakát miatt mindenképpen meg kell említeni (a világ legunalmasabb játéka… több, mint 80.000 eladott példány).





Hollywood - Hobby World
A Hobby World az a kiadó, amit érdemes szemmel tartani, mert szép lassan úgy betörtek az európai piacra, mint a tatárok 1241-ben. Sikerült is beülnünk egy partira és egyáltalán nem bántuk meg a dolgot. A mechanizmust illetően egy Race for the Galaxy / 7 Wonders típusú játékról van szó, mindenkinek össze kell szednie egy forgatókönyvet, egy rendezőt, legalább egy színészt, és e mellé annyi extrát, amennyit csak tud. A lapokat draftoljuk, miután ez lezajlott, még licitálunk plusz egy lapra, és az így kialakult kezünkből kell a legjobb filmet, vagy filmeket összehozni. A forgatókönyveken, rendezőkön és színészeken ikonok jelzik, hogy milyen fajta filmben nyújtanak felejthetetlen alakítást, így a cél az, hogy egy adott forgatókönyvhöz olyan rendezőt és színészeket válasszunk, akik ugyanebben a zsánerben jók. Persze tehetünk akciósztárokat egy romantikus filmbe is, de ez lényegesen kevesebb pontot ér. Vannak aztán olyan színészek és rendezők, akik vonzzák a nézőket, ezekért extra pontokat kapunk. Aki inkább a minőségre utazik, annak pedig lehetősége nyílik olyan színészeket és rendezőket szerződtetni, akik Oscar-esélyesek, ezzel a játék végén szerezhetünk extra pontokat. Nagyon kellemes játék, aki a 7 Wonderst szereti, valószínűleg ez is tetszeni fog.

Az első körben készített filmem:
akció a javából, híres színésszel,
némi Oscar-eséllyel
A játék vége: az utolsó filmem igazán
nagyot ütött - egy romantikus film,
melyhez szerződtettem egy különleges
effekt specialistát és egy harcjelenet
koordinátort is!




Glück Auf / Coal Baron - Eggertspiele
Továbbra sem tűnt esélyesnek a Madeira-Amerigo, így elszerződtünk egy Glück Auf partira. A játék teljesen nyelvfüggetlen, így nem volt gond, hogy csak német verzió volt a kipróbálhatók között. Igazi klasszikus német worker placement játékról van szó, azzal a különbséggel, hogy kapunk vagy 30 munkást. Amikor megláttam, hirtelen lepergett előttem az élet, hogy akkor ezt mennyi idő lesz mind felpakolni a táblára, szerencsére hamarosan megjött a magyarázat: Minden akcióhelyre több játékos is pakolhat, viszont az első egy munkást rak, a második kettőt, a harmadik hármat, stb. Hirtelen átfordult a dolog, és azt éreztem, nem lesz elég ennyi munkás. A munkások segítségével egyébként a bányánkat kell bővíteni, hogy újabb lelőhelyekről tudjuk felhozni a szenet, amit aztán küldetéskártyák segítségével adhatunk el.A játék három körből áll, és mindhárom végén kiértékelés van, mégpedig az eddig teljesített küldetéseken lévő tulajdonságok alapján osztják a pontokat. Őszintén szólva kevesebbet vártam a játéktól, de abszolút kellemesen csalódtam, remek játék.

A bányám, amely az első kör vége
felé majdnem teljesen kimerült
A játék végi kiértékelés előtt ismét a
bányám










A vége
















Látványra nem olyan erős, de a játék jó
Yunnan - Argentum
Nagyjából hat óra körül járt, így elkezdtük a napra megvásárolandó játékok begyűjtését. Kifosztottuk a Czech Games Edition standját, a Dungeon Petz, Tzolk’in és Galaxis Roncsderbi egy-egy kiegészítőjével a hónunk alatt még átbotorkáltunk a Wizkids-hez, hogy a Mage Knight kiegészítőjét is bedobjuk a csomagba. Viszont a kiegészítőkkel este nem tudunk játszani, így ki kellett találni, hogy mi legyen a teljes játék, ami veszünk. Miközben róttuk a folyosókat, hirtelen egy szabad Yunnan asztal előtt találtuk magunkat, így gyorsan be is ültünk. Az várható volt, hogy nem tudjuk végigjátszani, de nekünk nem is kell több, inkább kipróbálunk játékokat, mint végigagyalunk egy három órás partit. Két kört játszottunk le, de ezalatt megtetszett a játék. Itt is egy klasszikus worker placement játékról van szó, viszont kicsit megtrükközték licitálással, és térképpel is. A munkásainkat az akcióhelyekre kell küldeni, illetve pénzt is kell licitálni, hogy megtarthassuk a helyünket. Az akciók kiértékelése után a munkások átmennek a térképre, ahol meg a provinciákon keresztül kell haladni, hogy teaházakat és kereskedőházakat létesítsünk. A kör végi bevételt nekünk kell eldönteni, hogy milyen megosztásban kérjük pénzként és győzelmi pontként. Kicsit absztraktnak érzem, a játékot, de worker placement játékként bármikor megállja a helyét.



Madeira - What’s Your Game?
Háromnegyed hatkor arra eszméltünk, hogy mindjárt zárás van, és még nem vetünk esti játékot. Gyors tanakodás után az lett a konszenzus, hogy teljesen kizárt, hogy Madeirára bejutunk, úgyhogy az lesz a legbiztosabb, ha vakon veszünk egyet. Minimális kockázatot vállaltunk, hiszen a két nap alatt viszonylag sok időt töltöttünk a játék fölött, és nagyon úgy tűnt, hogy jó játékról van szó. Azonban mielőtt a szállodában le tudtunk volna ülni játszani, hátra volt még a hazajutás és a vacsora. Sajnos pont belefutottunk a legnagyobb tömegbe, így kellemesnek semmiképp sem nevezhető metróutat kellett végigszenvedni. Többször minden ésszerű ok nélkül meg is álltunk az alagútban, így már majdnem nyolc óra volt, mire a bevásárlóközpontba értünk. A németekről azt kell tudni, hogy nem nagyon szeretnek vacsorázni, mert nyolckor a bevásárlóközpont összes étterme zárva volt, kivéve mondjuk a McDonald’s-ot. Mivel a szállodával szemben egy Burger King volt, úgy gondoltuk, hogy jó lesz az is. Nem lett jó. Minden cuccal a kezünkben a Burger Kingbe mentünk, mivel úgy gondoltuk, ha előbb felmegyünk a szobába, akkor ugyan le nem megyünk már. Érdekes módon a sor nem a kasszákhoz állt, hanem egy nagy sor állt, és a három kasszából mindig az éppen felszabadulóhoz ment a következő ember. Elvileg ez a hatékonyabb sorban állás, de ez a Burger King valahogy nem tudta ezt kihasználni. Amikor már egy ideje sorban álltunk, észre vettük, hogy több játékkiadó csapat is itt van. Viccesen megjegyeztem, hogy a mögöttünk a sorban álló Artipia Games-es csapattól addig is kérdezzük meg, hogy mit mondanak az Archon nevű játékról. Úgy tűnt, kicsit lefáradtak a nap folyamán, úgyhogy nem nagyon akartak magyarázatba bocsátkozni, de megbeszéltük, hogy következő nap meglátogatjuk őket a standon. Nagyjából 15-20 percet állhattunk sorban, mire sikerült hozzájutni a vacsorához. 

Végül sikerült hazajutni, és kicsomagoltuk a Madeirát. Ismét csak egy worker placement játékról van szó, néhány remek mechanizmussal. Minden kör elején választanunk kell egy három kockából álló készletet, melyben a kockák 1, 2, vagy 3 értéket vehetnek fel. Ezekkel a kockákkal tudunk akciózni a pályán, amely 3 zónára van osztva, az egyes zónába bármelyik kockával akciózhatunk, a kettesben csak a kettes és hármas kockákkal, a hármas zónában pedig csak a hármas kockákkal. Lehetőség van viszont a saját kockák értékét megnövelni ételért cserébe, hogy ne szoruljunk ki a magasabb akciókból. Rengetegféle különböző síkon zajlik a játék, egyszerre nem is lehetünk mindegyikben sikeresek, nyersanyagot kell termelni, pénzt kell szerezni, a városokban többséget kell szerezni, hajókat kell több helyre kiküldeni, és még arra is figyelni kell, hogy a küldetéseket is teljesítsük. Mindeközben a munkásainkat etetni kell, a hajókat fenn kell tartani fával, és a nyersanyagaink igencsak szűkösek tudnak lenni. Igazi komplex, elsőre átláthatatlan worker placement játék, abszolút belopta magát a szívembe.


A Madeira után még egy gyors Glass Road parti következett, ahol ezúttal nem döntetlen született, 18-21-re kikaptam, de nem adtam fel, a következő napra készültem a visszavágóra. Összességében 4 új játékot próbáltunk ki, egy kis csalással az ötöt is teljesítettük, ha a Madeirát is belevesszük.


És végül a WC-ajtós kompozíció
a vásárlásokról