A hidegháború
Ezen a reggelen
tudatosult bennem igazán, hogy a tábornak mindjárt vége, úgyhogy elkezdtem a
kapkodást. Már napok óta hitegettem az embereket, hogy lesz Manhattan Project,
így tovább már nem lehetett húzni-halasztani, eljött ennek is az ideje.
Korábban csak hármasban játszottam, és viszonylag pörgős volt, még a játék vége
felé lévő körök is. Ez a parti viszont ötfős lett, talán nem árulok el titkot,
ha azt mondom, hogy szabálymagyarázattal feldobva. Az öt játékos miatt alaposan
megnőtt a játékidő, ebéd után tudtuk csak befejezni.
A középjáték elején |
Az első körök
szokásosan zajlottak, mindenki próbált egy-két épületet megszerezni, és a
munkásainak számát növelni. A vadászok és bombázók mindenkinél a kezdő értéken
voltak, senki sem érezte még szükségességét, hogy támadjon. Ez egészen addig
maradt így, amíg valaki keresztbe nem tett a másiknak, amikor is elindult a
bosszúhadjárat, és bombázók egész flottáját kezdte el gyártani a sértett. A
hatalmas offenzíva végül egyetlen bombázás után véget is ért, de a pánik
megkezdődött, mindenki lázasan vadászok építésébe kezdett. A játék végéig
azonban egyetlen támadás sem történt. A játéknak egyébként ez az egyik legjobb tematikus
aspektusa, pont, mint a hidegháborúban, mindenki fegyverkezik, de a nagy
csapást senki sem lépi meg. A középjátékra mindenki már az urán- és plutónium
termelési lehetőségeket kereste a pályán, és a legtöbben meg is találták, csak
én nem. A kezem tele volt bombákkal, de hasadóanyagom szinte semmi. Végül
sikerült egy bombát legyártanom és fel is szerelni, ezzel még így is az
élmezőnybe tartoztam, volt, akinek még bombát sem sikerült építeni. Öt játékos
esetén viszonylag alacsonyak a győzelem feltételei, szerencsés esetben akár két
bombával is megnyerhető a játék. Pont ez is történt, két bombával, mindkettőt
bombázóra szerelve nagyjából két körrel a saját győzelmi esélyem előtt valaki
megnyerte a hidegháborút.
A vesszőfutás: 5.
rész
Az ebéd utáni
körre ismét egy Galaxis Roncsderbit próbáltam szervezni. Már-már úgy tűnt,
ezúttal végre sikerül, de megint eltűntek az emberek. Teljes pánikban voltam,
három műszak maradt, amelyben még be tudom pótolni a dolgot, mielőtt lógó orral
haza kell kullognom.
Korrupció a
városházán
A felhőkarcolók között áttűnik a napfény |
Délutánra kicsit
leült a hangulat meg az érdeklődés is, de végül csak sikerült megtalálni a
számításunkat egy Urban Sprawlban. Ez az a játék, ahol nem árt, ha van egy
matematikus, számokat kedvelő, esetleg jó fejszámoló a csapatban, mert, amikor
már kettő, ne adjisten három egyjegyű számot kell összeadni, már gondok
adódnak. Ennek ellenére nem tudom eldönteni, hogy ebben a játékban, vagy a
Dominant Species-ben idegesítőbb-e az állandó újraszámolósdi. Az Urban
Sprawlban mondjuk, csak sima összegeket kell számolni, a Dominant Species-ben
viszont hatdimenziós vektorok skaláris szorzatát, ami vezetett már érdekes „ja,
nekem nem ez jött ki, amikor kiszámoltam” helyzetekhez. Na, mindegy, ezt most
nem kell erőltetni annyira. Négy játékossal ültünk le, ami a klasszikus káosz
jeleit szokta mutatni, van, hogy a körödet 30 pénzzel és két hivatallal fejezed
be, és mire megint rád kerül a sor, csődben vagy, és nincs egy címed se. Az
első harmadban még viszonylag fej-fej mellett haladtunk, de attól a pillanattól
kezdve, hogy elkezdtük kiosztani a hivatalokat, feje tetejére álltak a dolgok.
Biztos jó dolog lehet egy olyan városban élni, ahol simán engedélyezik, hogy a
lakóövezet mellé egy szeméttelep és egy gyár épüljön, majd a lakosok
áttelepülnek egy belvárosi toronyházba, amit lebontanak, hogy a helyére egy
bevásárlóközpont épüljön, a lebontást és az újraépítést pedig a polgármesteri
cím birtokosa csinálja (aki egyébként még két másik tisztséget is betölt a
városházán). A második harmad közepére teljesen szétszakadt a mezőny, és
végérvényesen követhetetlenné váltak a dolgok. Aztán a harmadik harmadban megint
összébb tömörültünk, köszönhetően a játékba épített, „kicsit azért segítsük a
leghátul lévőt” mechanizmusnak, hogy a legvégére ismét komolyabb különbségek
alakulhassanak ki.
Az ominózus
utolsó vacsora
A vacsoraidő
közeledett, és mindenki az udvarban lévő kemence környékére csoportosult, a
vacsorák fénypontja következett, a kemencés kenyérlángos / pizza. Először
illedelmesen egy szeletért beálltam a sorba, majd még egyért, és még egyért.
Úgy éreztem, még simán lemegy még egy pár szelet, de egy kicsit vártam, hátha
valaki még nem evett, én meg itt szépen lerabolom előle a kaját. Hamar rá
kellett döbbennem, hogy tévedés áldozata lettem, bőven van még pizza. A hetedik
szelet után dőltem ki a sorból, úgy, hogy akkor még három teljesen megrakott
tepsi várt arra, hogy egyáltalán bekerüljön a kemencébe, nem beszélve az édes
verzióról. Végül még két szelet édeset is benyomtam, és egy rövid pihenőbe
kezdtem. A tábor során először alakult ki komolyabb hosszúságú (15 percnél
hosszabb) olyan társasági beszélgetés, amely nem társasozásról szólt, vagy
társasozás közbeni holtidőben zajlott.
A pofátlan reklám
helye: IMÁDJUK VLAADA CHVÁTILT (bár a Wizkids-t annyira nem)
Ekkor találtam rá
az esti játékpartnereimre is, akik Mage Knight partiba invitáltak. Még egy
rövid ideig frissítettem az agyamat, így először beültem egy gyors Avalon
partiba, amiből kettő lett. Az elsőben Merlin voltam, életemben először, így
tapasztalat hiányában próbáltam árnyaltan segíteni, de túl átlátszóra sikerült,
és miután a jókkal győztünk, a bérgyilkos megtalált. A második partiban ismét
Merlint kaptam. Ezúttal könnyebb dolgom volt, mivel szigorúan logikai
dedukcióval is meg lehetett állapítani, hogy kik a gonosz ügynökei, már csak
valahogy el kellett fogadtatni az elméletet az asztalon ülőkkel, anélkül, hogy
túl erősen sugallom a dolgot. Ezúttal sikerült a dolog, nyertünk, és nem talált
meg a bérgyilkos.
Na és ekkor ültem
át a Mage Knight partiba. Hát, mit mondhatnék, a személyes toplistám első
helyezettjéről van szó. Ez az a játék, amely ugyanazt a zseniális élményt
nyújtja, szólóban, több játékossal, kooperatív, vagy kompetitív módban is.
Vlaada Chvátil követtel el ezt az időrabló merényletet ellenem, akinek játékai
rendre zseniálisak, és ez nem hogy nem kivétel, hanem a legzseniálisabb.
Kezdőknek kevésbé ajánlott saját szakállra belekezdeni, de nem lehetetlen.
Nagyjából 20-25 partival a hátam mögött, én már veteránnak érzem magam, de
bármikor tud újat nyújtani a játék.
Hárman voltunk, ami az ideális szám a
játékhoz, több játékossal már brutálisan belassul. Rövid egyeztetés után úgy
döntöttünk, hogy kooperatív verziót játszunk az új küldetések ellen, méghozzá
közepes szinten (a közepest úgy kell értelmezni, hogy közepesen rohadt nehéz).
Nagyjából 10 óra körül kezdtük el a játékot az előkészületek, illetve a
kiegészítő szabályok ismertetése után. Rögtön nekiestünk a vadonnak, nekem egy
elég szerencsétlen kezdőkézből kellett volna valami komolyat kihoznom, ami nem
sikerült tökéletesen, így még a második szintet sem tudtam meglépni. Mindössze
egy gyenge ork állt az utamba. Eközben az ellenfelünk, Volkare rohamléptekkel
száguldott keresztül a pályán a teleportáló kapu felé. Az első éjszakára
sikerült egy kicsit összeszednem magam, és a többiek után eredtem, hogy
behozzam a lemaradást. Innentől már tudtam tartani a lépést, de az egy szint
hiány szinte a teljes játékon át megamaradt.
A végső csata előkészületei: Ez még nem csak a gondokodási fázis |
A küldetés
leírásában is felhívták arra a figyelmünket, hogy tempózni kell, mert Volkare
nem áll meg piknikezni csak azért, hogy nekünk több idő maradjon. A pálya közepén
összefutottunk vele, de szerencsére kisebb sebekkel megúsztuk a támadását. Át
kellett engednünk sorainkon, és hagyni, hogy a kapu felé haladjon, mert még nem
voltunk felkészülve a végső harcra. Miközben Volkare egyre csak haladt előre,
mi még egyetlen várost sem tudtunk elfoglalni, ami egyébként a küldetésnek nem
is célja, de azért nem árt. Egyébként Volkare seregéhez képest a városok
védelme nagyjából egy csövesekből álló csürhének mondható. Egy várost végül
sikerült elfoglalni, de nem tudtunk mélyebbre hatolni a pályán, mert vészesen
közeledett a játék vége. Mindenki megfordult hát, és elkezdtünk lógó nyelvvel
Volkare után rohanni. A kapu előtt utolértük, de miközben még a helyezkedéssel
voltunk elfoglalva, rálépett a kapura, ami azt jelentette, hogy egy körünk van,
utána átlép a kapun és végünk. Ennyi pont elég is volt, közösen megtámadtuk, és
a seregét szétosztottuk egymás között. Nekem jutott a nagyobb falat: az 5-5-4
arányban szétosztott orkokból egy ötös csomagot kaptam, míg a 3-3-2 arányban osztott
elit ellenfelekből is a nagyobb, hármas csomagot kaptam. És ekkor kezdődött a
nagy agyalás, hogy ki hogyan győzi le a neki osztott sereget. A saját harcomat
eleinte megnyerhetetlennek tartottam, de végül a siege és ranged attack-kal
telerakott paklim kilőtte a legtöbb ellenfelet, mielőtt ütni tudtak volna, csak
néhány maradt, akiket blokkolni is kellett, és közelharcban legyőzni. Így a
magam részéről lepucoltam az ellenség rám eső részét. A többiek egy-egy
ellenfelet hagytak életben, ami önmagában a vereségünket okozta volna, de
szerencsére egy time bending megmentett minket, nyertünk vele egy ingyen kört,
amelyben a maradék két ellenfél nem okozhatott gondot. Kicentiztük, de
sikerült. Fél öt volt…
Az ötödik nap
összefoglalója:
És ismét egy TOP 20-as:
- Mage Knight Boardgame - TOP 1
Egyéb, már ismert játékok:
- Manhattan Project
- Urban Sprawl
- Avalon (2 parti. a keddivel együtt összesen nyolcnál tartok)
Összes különböző játék:
HÉTFŐ: 5
KEDD: 5
SZERDA: 6
CSÜTÖRTÖK: 5
PÉNTEK: 3 (az Avalont nem
számoltam bele, az már megvolt kedden)
Összes lejátszott parti:
HÉTFŐ: 5
KEDD: 13
SZERDA: 10
CSÜTÖRTÖK: 6
PÉNTEK: 5