2013. november 24., vasárnap

Esseni beszámoló 2013 (4.rész)

4. nap

Az előző napi lightos részvétel után kicsit kipihenve magunkat, teljes sebességgel vetettük be magunkat a bevásárlóközpontba a reggeli kávé és péksütemény miatt. Egészen pontosan vetettük volna, ám valami gyanús volt már akkor, amikor a zebránál álltunk a bevásárlóközponttal szemben. Egyrészt sehol nem égett fény, másrészt alig kószált a környéken ember. A bejárati ajtón belépve azonnal meg is értettük, miért. Az összes lépcső és folyosó kordonokkal volt leválasztva, az összes bolt zárva. Úgy tűnik, a németek vasárnap nem szoktak bevásárlóközpontba járni. De legalábbis nem délelőtt.

 A metró ismét kitett magáért, vasárnapi menetrend szerint közlekedett, amit nem tartott be, mert kimaradt egy-két járat. Továbbra sem jutott eszébe senkinek, hogy esetleg egy kicsit megsűrítse a járatokat, hogy a tömegközlekedési rendszer képes legyen elbírni a megnövekedett embertömeggel. 

A nap legfontosabb kérdése az lett, hogy mely játékokat vegyük meg. Az első helyen álló jelöltek az Amerigo és a Concordia volt. Ezen belül is egyértelmű volt, hogy egy Concordia kell. Egész délelőtt csak jöttek szembe az emberek Concordiákkal a kezükben, de mi kivárásra játszottunk, hogy ne kelljen egész nap cipelni a megvett játékokat. Amikor végül kora délután elszántuk magunkat, hogy megvegyük, a PD standjánál azzal kellett szembesülnünk, hogy bizony elfogyott az összes. Még tettem egy gyenge kísérletet, hogy megkérdezzem, van- e valami elfekvő készlet akár itt, akár valamelyik standnál, de itt is lepattantam. Újratervezés.

A második jelölt, az Amerigo megvásárlása egy kérdésen állt, vagy bukott, vajon befér-e a táskáinkba. Ennek megállapításához odaálltunk a Queen Games standjához és megpróbáltuk számba venni a rendelkezésre álló térfogatot és a doboz méretét. Sajnos elég kezdetleges térlátási és méretsaccolási képességekkel vagyok megáldva, úgyhogy képtelen voltam normálisan megítélni a dolgot. Végül, néhány perces tanakodás után arra jutottunk, hogy ez nem fog beleférni. A bűnbak szerepe rám jutott, mivel nem hoztam elég nagy táskát, ha a nagyobb méretűvel jövök, akkor lazán el tudtuk volna vinni. Én, a magam részéről a Queen Games-t tartom felelősnek, mert a beltartalom szerintem nem igényel ekkora dobozt. Újratervezés.


Utolsó látogatás a Czech Games
Edition standjánál, ahol...
...David Cochard grafikai dedikálást
tart












A teljes kudarc után új irányba fordultunk, és a városépítős énem nyerte a küzdelmet. A megvásárolandó játékok listáját két játékra szűkítettem, Suburbia + kiegészítő, illetve The Capitals. Igen, korábban már kizártam a The Capitalst az ára miatt, viszont a Suburbia fölött állva, levezettem, hogy az alapdoboz + kiegészítő együtt már majdnem annyi, mint a Capitals, amit a komplexitása miatt kicsit előbbre rangsoroltam. A dolog eredménye az lett, hogy mint egy csapat holdkóros, fel-alá mászkáltunk a két stand között. A végső döntés a Suburbiára esett. Nem akarom azt mondani, hogy azért, mert boardgamegeek top 100-as, de igazából ez is fontos része volt a dolognak. 


The Capitals

A Suburbia mellett viszont még mindenképpen akartunk venni egy másik játékot is, így ismét gondolkodás-fázis következett. Végül elindultunk a nagyvilágba, és az eggertspiele standjánál kötöttünk ki, ahol a Coal Baron lett a kiszemelt célpont. Már korábban észleltük, hogy az eggertspiele standjánál csak a német verzió kapható, ráadásul külön ki is írták, hogy abban szigorúan csak német szabály van. A játék persze nyelvfüggetlen, de azért nem árt, ha van angol szabály is. Az angol nyelvű példányok már mindenhol elfogytak, úgyhogy végül rászántuk magunkat, hogy jó lesz német szabállyal is. A doboz tehát német, de a kiírás ellenére VAN benne angol szabály is, úgyhogy nem értem az egészet.

Hazafele menet benéztünk az immár 100%-on működő bevásárlóközpontba. Okosak ezek a németek, reggelizni nem szeretnek vasárnap, de délután azért beugranak vásárolni, hogy este aztán megint rekordkorán bezárjanak. Nem volt kedvünk a bevásárlóközpontban vacsorázni, úgyhogy rizikóztunk egy Burger Kinget, de ezúttal nem volt félórás sor, úgyhogy gyorsan végeztünk. 

Az esti programot egy Suburbia partival kezdtük, és hamar kiderült, hogy tényleg jó vétel volt, a játékmenet ugyan pofonegyszerű, mégis a megépíthető épületek sokszínűsége miatt változatos és van mélysége is a játéknak. A szállodaszoba asztalát túl kicsinek ítéltük, úgyhogy ezúttal az ágyon játszottunk, ami ennél a játéknál különös problémákhoz vezetett, ugyanis a sok hex alakú épület nem mindig akart városként összeállva egy helyen maradni, hanem néha földrengésszerű szakadások jelentek meg.

A Suburbia után egy parti Tash-Kalar következett, az utolsó körök kicsit hosszúra nyúltak, úgyhogy inkább átváltottunk a Kingdom Builder maratonra. Ismét négy partit játszottunk, és továbbra is megmaradt az az érzésem, hogy remekül sikerültek a kiegészítők. 

WC-ajtós kompozíció



Hazaút

A gép csak késődélután indult, úgyhogy reggel nem siettünk nagyon a felkeléssel. Felmerült a kérdés, hogy a vásárolt játékok után termelt szeméttel mi legyen. Végül a recepción kértünk egy szemeteszsákot (80 literes…), amit teljesen teleraktunk. Szegény recepciós köpni-nyelni nem tudott, gondolom kicsit kevesebbre számított. Mindenesetre a szobát teljesen kipakoltuk és a csomagokat recepción hagyva benéztünk a közeli sétálóutcába, hátha találunk valami érdekeset, sajnos nem volt túl jó idő, úgyhogy hamar visszatértünk a hotelbe a cuccainkért.

Összeszedtük magunkat és elindultunk a pályaudvarra, az időjárás közben egyre rosszabbra fordult, ekkor még nem gondoltam semmi rosszra. A reptérre érve ismét felmerült a kisvasút és a jegyvásárlás kérdése, körbenéztem, és úgy tűnt, senki se vásárol jegyet, úgyhogy mi is diszkréten elsétáltunk az automata mellett. A terminálban lévő Starbucksot szemeltük ki egy kis időtöltéshez. Egy kávé mellett elővettük a mesekártyát és játszani kezdtünk. Öt partit sorozatban elbuktam, így kicsit elment a kedvem az egésztől, inkább felajánlottam, hogy menjünk be a biztonsági részen belülre, ott biztos lesz valami jó étterem. 

A düsseldorfi reptér egyik terminálja
A biztonsági ellenőrzés végén éppen a lecsúszó nadrágomat tartottam fél kézzel, miközben az övemet próbáltam visszadugni a helyére. Ekkor egy biztonsági őr lépett hozzám, és megkérdezte, hogy a laptop, ami éppen az egyik rekeszben zötykölődik kifele az átvilágítóból, az enyém-e. Még mindig a nadrágomat szorongatva jeleztem neki, hogy igen, mire ő megkért, hogy akkor fáradjak vele és hozzam a laptopot is. Egy asztalhoz mentünk ahova le kellett tenni a laptopot, ő pedig valami papírral végigsimította mindkét felét, majd eltűnt egy ajtó mögött. Fél perc múlva ismét előjött, és boldogan jelentette, hogy minden a legnagyobb rendben, a mai napig sem tudtam rájönni, hogy mit néztek a laptopon. 


Odabenn aztán kiderült, hogy alig van étterem, átsétáltunk a másik terminálra, hátha ott jobb, de nem jártunk sikerrel. Végül egy-egy steaket ettünk, darabját 15 euróért egy tálcás gyorsétteremben. Maradt még egy maréknyi aprópénz, de a duty-freeben nem találtam semmi olyat, amire olyan nagyon el akartam volna költeni a pénzt. Ezek után lementünk a váróba, ahol egy italautomatát szemeltem ki az aprópénz befogadójának. Az automata persze nem működött. Még volt egy óra a beszállásig, úgyhogy újra elővettük a mesekártyát. Ezúttal én nyertem három partit egyhuzamban, így megint ráuntunk a dologra. A repülő indulása egy órát késett az Európa fölött dúló óriásvihar miatt, de végül megérkeztünk. A táskáinkban persze össze-vissza raktuk el a játékokat, ezért a kék metró közönsége még szemtanúja lett, ahogy a dobozokat próbáljuk kirángatni a ruhák fogságából, és egymással elcserélni…

2013. november 17., vasárnap

Esseni beszámoló 2013 (3.rész)

3. nap

Bevallom, nem gondoltam volna, hogy ennyire rossz a kondícióm, de sajnos én is megöregedtem, és igencsak rossz állapotban ébredtem. Az előző napi hosszas talpalás után a bokám és a térdem is teljesen leépült. A felkelés után ez még nem volt teljesen egyértelmű, de abban a pillanatban, hogy elkezdtük róni a kiállítócsarnokot, azonnal éreztem, hogy amit reggel éreztem a lábamban, nem fog elmúlni. 

Kicsit később is indultunk, a metró is ismét nagyot alakított, így rekordkéséssel értünk a kiállításra, így azonnal kútba esett minden Amerigo-s tervünk. 


Elég kaotikus a pálya...
Archon - Artipia Games
Előző napi Burger Kinges ígéretünk szerint első utunk az Artipia Games-hez vezetett, ahol legnagyobb meglepetésemre azonnal egy szabad asztalhoz jutottunk. Kicsit furcsa volt az egész szituáció, mivel várni kellett, hogy megteljen az asztal, ez nem nagyon jellemző. Amíg vártunk, kicsit megszakértettem a táblát, ami elsőre csak úgy jellemezhető, hogy kifolyatja az ember szemét. Elsőre teljesen illogikusnak, és káoszosnak tűnik a tábla elrendezése. A hivatalos magyar kifejezés, amit erre használnék, az hogy “information overload”. Végül pár perc várakozás után megtelt az asztal, és nagy örömünkre abban egyeztünk meg, hogy csak egy kört játszunk le. Már korábban írtam, hogy végig ez volt a célunk minden játékkal, csak kipróbálás, és ez alapján véleménynyilvánítás, nem pedig egész délutános játék. A játék kicsit pakliépítős, de inkább egy igazi, hamisítatlan worker placement, amelyet a deckbuilding minimálisan egészít ki. Nem találtam semmi olyan extrát, ami ezt a játékot kiemeli a többi, hasonló közül. Legfeljebb azt tudnám még megemlíteni, hogy ókori, de enyhe steampunk beütéssel. A steampunk pedig jó. A gyors, egykörös parti után rájöttem, hogy hiba volt ennek annyira örülni, alig bírtam felállni a székből, a megviselt bokám és a térdem mellé csatlakozott a talpam is, és minden porcikám azt kívánta, bárcsak végigjátszottuk volna!



Az Archon után némi céltalan bolyongás következett,többször végigjártuk az immár betanult kört, amely az alábbi útvonalat érintette: Queen Games (Amerigo miatt) - AEG (Canalis miatt) - Eggertspiele (Rokoko miatt). Sajnos mindhiába, mindenhol tömött asztalokat találtunk. Az útvonalat megszakítandó, egy gyors hot-dog ebédre csábultam el, már csak azért is, mert így egy pár perc pihenőt kaptak a lábaim. Persze leettem magam, úgyhogy a nagy pihenésből az lett, hogy azzal voltam elfoglalva, hogy a ketchup-mustár foltot valahogy levakarjam a nadrágomról. 



Concordia - PD Verlag
A jól sikerült ebéd után megállapodtunk, hogy korábban visszamegyünk a szállásra, egyrészt egyikünk lába sem bírta nagyon a terhelést, másrészt az álmosság jelei is megjelentek rajtunk. Időközben rábukkantunk egy kicsit titokba burkolózott játékba, a Concordiába. Na, nem úgy kell érteni, hogy nem hallottunk róla korábban, csak éppen stratégiailag rossz helyen volt a standjuk, így minden egyes körnél elkerültük őket. Ez a hátránya, ha valaki a Heidelberger Spieleverlag mögé telepíti magát. Ahogy megközelítettük a standot, láttam, hogy éppen üresedik egy asztal, amelyre azonnal lecsaptam. Ez a valóságban úgy nézett ki, hogy a fájós térdemre helyezve a teljes testsúlyomat, a táskával előre az éppen felálló ember alá estem az immár üres padra. Szerencsére (vagy az Archonnál már említett okok miatt sajnos?) csak egy próbakört játszottunk, de az teljesen magával ragadt. A játékra leginkább azt tudnám mondani, hogy deckbuilding, de nem olyan markáns a dolog, mint mondjuk a Dominion. Leginkább a Copycatre emlékeztet, ahol a deckbuilding és egy másik mechanizmus vannak összeházasítva. A Concordia esetében a lapok kijátszása viszi előre a játékot, de az azon található akciókat valójában a pályán hajtjuk végre. A teljes pakli a kezünkben van (nesze neked, Mage Wars), és azokból a lapokból kell egyet választanunk, amely akcióját végrehajtjuk. Ahogy a dobott lapjaink száma emelkedik, kijátszhatjuk a pakli-visszaszedő lapunkat, amellyel ismét a teljes lapkészletünkből dolgozhatunk. A megszerzett új lapokat közvetlenül a kezünkbe kapjuk, így azonnal használhatók, szemben a klasszikus deckbuilding játékokkal. A Pakli vékonyítására itt nincs szükség, hiszen minden lap a kezünkben, így nem kell attól félni, hogy a gyengébb lapokat húzzuk fel. Arról nem is beszélve, hogy minden egyes lapra szükségünk van, mert a pakliban található lapok alapján számítjuk ki a játék végi győzelmi pontjainkat. A pályán egyébként telepeseket kell mozgatnunk, melyek segítségével a városokban szerezhetünk befolyást, így egy későbbi akció során a termelt nyersanyagokból mi is kapunk. A nyersanyagok és a pénz elsősorban a további városépítéshez és a lapok megvásárlásához kellenek majd. A játék végén minden lap egy Stone Age szerű kiértékelés szerint adja a pontokat. Többféle kategóriában kell megállapítanunk eredményességünket, és az itt kapott eredményt megszorozni azzal, hogy a paklinkban hány ilyen kiértékelést segítő lap található. Például, ha van 5 olyan lapunk, amely minden 10 pénz után ad egy győzelmi pontot, és 70 pénzünk van, akkor ez 35 pontot jelent. Összesen hat ilyen kategórián kell végigmenni, így a cél az adott kategóriákban a jó teljesítmény, de szerezni kell hozzá kellő mennyiségű lapot a pakliba, hogy a szorzat minél nagyobb legyen. A próbakör végére minden bajom elmúlt, annyira jól érzéssel töltött el a játék. Az összes mechanizmus jól eltalált, és külön kiemelendő, hogy a játéktábla kétoldalas, arra az esetre, ha több, vagy kevesebb játékossal játszunk. Az egyetlen nyitott kérdés, ami maradt, az újrajátszhatóság, hasonlóan a Copycathez, ami szerintem ordít egy kiegészítő után. 


A nyersanyagaim, és lapjaim
A pálya



Rokoko - Eggertspiele
Hosszasan álltunk a négy demóasztal fölött, és továbbra is kilátástalannak tűnt, hogy bejussunk egy próbapartira. Szerencsére az álldogálás alatt lehetőségem nyílt egy szabálymagyarázat végighallgatására, így kis csalással azt is mondhatnánk, hogy ez is megvolt. A játék érdekes módon keveri a deckbuildinget a worker placementtel (hanyadik játék is ez, ahol ez a koncepció?). Miközben a paklinkban próbáljuk a gyengébb lapokat jobbakra cserélni, a legfontosabb dolgunk nyersanyagok beszerzése, amelyekből ruhákat varrhatunk, hogy a nemesek ezeket felvehessék a bálba. A deckbuilding elemen kívül nem érzem, hogy rengeteg újat mutatna a worker placement játékok világában, leginkább a Fresco jut eszembe a Rokokoval kapcsolatban. Mindent összevetve, a játék azért jónak tűnik, de komoly aggályaim vannak az újrajátszhatósággal kapcsolatban.



Kingdom Builder - Queen Games
Hát igen. Két évvel a megjelenés után ismét visszatért kísérteni ez a játék, amelyhez immár a második kiegészítő jelenik meg. A Queen Games standjánál összességében elég sok időt töltöttünk, így egyre inkább kezdtünk ráállni arra, hogy ezek a kiegészítők kellenek. Okulva az alapjáték történetéből (a megjelenés után egy évvel sikerült Magyarországra is bevezetni…), tudtuk, hogy ez ismét egy mindent, vagy semmit lehetőség. Elég hamar az is kiderült, hogy az alapjáték + 2 kiegészítő csomag-kapcsolva olcsóbb, mint a két kiegészítő az alapjáték nélkül. Semmi gond, akkor veszük egy ilyet, és kidobjuk az alapjátékot, merült fel az ötlet. Csakhogy az a szerencse ért minket, hogy sikerült angol nyelvű csomagot venni, így máris módosult a terv, az otthoni német alapdoboz vált ezzel feleslegessé, így már csak a három doboz hazaszállítása volt kérdéses. Ez, mint kiderült, nem okozott nagy gondot, ugyanis a három doboznyi cucc simán befért az egyik kiegészítő dobozába, így a másik két doboz ment is a kukába. Este fel is avattuk a játékot, 4 partit játszottunk, és szerintem kellemes mindkét kiegészítő, érdekes elemeket adnak hozzá az alapjátékhoz.

Ha már Queen Games, fontos megjegyezni, hogy próbáltunk beülni az Amerigo mellett Lost Legends és Dark Darker Darkest partikra is, de itt is visszapattantunk. A Lost Legends ránézésre érdekesnek tűnt, de olyan kevés asztalon ment, hogy fel is adtuk a dolgot. A Dark Darker Darkest esetében továbbra sem tudtunk rájönni, hogy mitől más, mint a piacon lévő tucatnyi zombis, menekülős, túlélős, moduláris pályás játék.



Bruxelles 1983 - Pearl Games
A Pearl Games standjánál is többször jártunk, hátha akad egy üres asztal, ahol ki lehet próbálni a játékot, de egyszer sem jártunk szerencsével, így a dolog a Madeira sorsára jutott, vettünk egyet látatlanba. Mint eddig minden alkalommal, itt is jó vételt csináltunk, bár a szövetből készült zacskóért külön szólni kellett, hogy “hellóka, ez nem jár, vagy mi?”. Érdekes worker placement játékról van szó, amelyben nem csak az számít, hogy melyik akcióra küldjük el az emberünket, hanem az is, hogy mennyi pénzt vagyunk hajlandóak mellé áldozni. A munkásainkat egy nagy táblára küldjük, ahol a kör végén összegezzük, hogy ki mennyi pénzt küldött az embereivel, és ennek eredményeként bizonyos bónuszokat kaphatunk. A pálya egy teljesen más részére lehet pénz nélkül is munkásokat küldeni, itt azonban fennáll annak a veszélye, hogy a munkásaink közül egyet elveszítünk, akit csak nehézkesen tudunk visszaszerezni. A játék végi kiértékelés a Stone Age / Concordia mechanizmusát követi, négy előre meghatározott kategóriában kell minél jobban teljesítenünk, amely kategóriák győzelmi pont értékét növelhetjük bizonyos lapok segítségével. 



A Kingdom Builder - Bruxelles 1893 partik után még egy gyors Glass Road partit iktattunk be, amelyet ezúttal én nyertem 23-17-re, így ismét döntetlenre módosult a összesített eredmény, bár azzal büszkélkedhettem, hogy a legtöbb pontot eddig én szereztem. A döntés tehát az utolsó estére maradt.

WC-ajtós kompozíció

2013. november 10., vasárnap

Esseni beszámoló 2013 (2.rész)

2. nap

A metró kitett magáért, de legalább
beszerveztek embereket, akik irányítják
a tömeget...
Az első, “ismerkedő” nap után már komolyabb tervet szőttünk, azt tűztük ki napi célnak, hogy 5 játékra beülünk, és persze nem térünk vissza a szállodába üres kézzel. Sajnos a metró nem nagyon volt a segítségünkre, több járat is kimaradt, így nagyjából 20 percet vártunk. A követési távolság ilyen drasztikus növekedése miatt minden eddiginél nagyobb tömeg várt minket a főpályaudvaron. Szerencsére mi hamarabb szálltunk fel, így még ülőhely is jutott. Ez persze nem mentesíti a közlekedési társaságot, tényleg katasztrófa, hogy mi van ilyenkor. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a 20 perc várakozás alatt el tudtam intézni egy munkahelyi telefonhívást, úgy tűnik, a kollégáim képtelenek akár egy napot is kihúzni nélkülem. Visszatérve az ötjátékos tervhez, az első nap tapasztalatai alapján az ötösbe kötelező elemként bekerült a Madeira és az Amerigo.



The Capitals - Academy Games
Első utunk ide vezetett, hiszen kíváncsi voltam, mennyiért lehet hozzájutni a játékhoz. Előzetesen már felírtam a játékot a “komolyan érdekel” listára, viszont ahogy a standhoz értünk, kattintottam róla egy képet és már mentünk is tovább, a játékért elkért 55 Euró ugyanis szerintem teljesen indokolatlan. Ezért tényleg kár, mert elég ígéretesnek tűnt.





Relic Runners - Days of Wonder
A nap első kipróbálása, persze nem az első kipróbálási kísérlet, hiszen mire ideértünk már körbejártuk a Madeira-Amerigo tengelyt is, ahol természetesen egyetlen szabad asztal sem volt. A játék kicsit az Isla Dorada hangulatát adja vissza, bár a játékmenet nem sokban hasonlít. Minden játékos egy felderítővel elindul a pálya közepén lévő táborból, és templomokat felfedezni, amelyből győzelmi pontot és hasznos képességeket lehet szerezni. Mindeközben arra is figyelni kell, hogy a pályára valami értelmes alakzatban utat építsünk (nekem csak részben sikerült ez a feladat), mivel a saját út mentén ugyan folyamatosan lehet mozogni, viszont ahogy letérünk az útról, már csak egy távolságra léphetünk. A különböző színű templomok eltérő kincsekkel rendelkeznek, és amikor teljesen kiürül egy templom, a helyére egy szobor kerül, amit úgy tudunk megszerezni, hogy a szobortól elindulva egy ugyanilyen színű szoborhoz robogunk egy kör alatt (ezért is fontos a saját utak építése, mert ezek nélkül nem lehet egy kör alatt megtenni az utat). Összességében kellemes játék, vannak benne érdekes mechanizmusok, de azt hiszem nem az én világom. Ja, és egyébként pofátlanul drága is…

Középről indul mindenki
Utak, templomok...
...és szobrok




Kolejka
Inkább a téma miatt érdekes, egy kis lengyel kiadó játéka, amelynek témája a sorban állás. A játék a szocializmusban játszódik, ahol az embereinket el kell küldeni különböző boltokba sorba állni, ahol előre nem tudjuk, hogy mennyi áru érkezik, így lehet, hogy nekünk már nem is jut. Önmagában semmi olyan extrát nem láttam benne, ami feldobná, de a hirdetőplakát miatt mindenképpen meg kell említeni (a világ legunalmasabb játéka… több, mint 80.000 eladott példány).





Hollywood - Hobby World
A Hobby World az a kiadó, amit érdemes szemmel tartani, mert szép lassan úgy betörtek az európai piacra, mint a tatárok 1241-ben. Sikerült is beülnünk egy partira és egyáltalán nem bántuk meg a dolgot. A mechanizmust illetően egy Race for the Galaxy / 7 Wonders típusú játékról van szó, mindenkinek össze kell szednie egy forgatókönyvet, egy rendezőt, legalább egy színészt, és e mellé annyi extrát, amennyit csak tud. A lapokat draftoljuk, miután ez lezajlott, még licitálunk plusz egy lapra, és az így kialakult kezünkből kell a legjobb filmet, vagy filmeket összehozni. A forgatókönyveken, rendezőkön és színészeken ikonok jelzik, hogy milyen fajta filmben nyújtanak felejthetetlen alakítást, így a cél az, hogy egy adott forgatókönyvhöz olyan rendezőt és színészeket válasszunk, akik ugyanebben a zsánerben jók. Persze tehetünk akciósztárokat egy romantikus filmbe is, de ez lényegesen kevesebb pontot ér. Vannak aztán olyan színészek és rendezők, akik vonzzák a nézőket, ezekért extra pontokat kapunk. Aki inkább a minőségre utazik, annak pedig lehetősége nyílik olyan színészeket és rendezőket szerződtetni, akik Oscar-esélyesek, ezzel a játék végén szerezhetünk extra pontokat. Nagyon kellemes játék, aki a 7 Wonderst szereti, valószínűleg ez is tetszeni fog.

Az első körben készített filmem:
akció a javából, híres színésszel,
némi Oscar-eséllyel
A játék vége: az utolsó filmem igazán
nagyot ütött - egy romantikus film,
melyhez szerződtettem egy különleges
effekt specialistát és egy harcjelenet
koordinátort is!




Glück Auf / Coal Baron - Eggertspiele
Továbbra sem tűnt esélyesnek a Madeira-Amerigo, így elszerződtünk egy Glück Auf partira. A játék teljesen nyelvfüggetlen, így nem volt gond, hogy csak német verzió volt a kipróbálhatók között. Igazi klasszikus német worker placement játékról van szó, azzal a különbséggel, hogy kapunk vagy 30 munkást. Amikor megláttam, hirtelen lepergett előttem az élet, hogy akkor ezt mennyi idő lesz mind felpakolni a táblára, szerencsére hamarosan megjött a magyarázat: Minden akcióhelyre több játékos is pakolhat, viszont az első egy munkást rak, a második kettőt, a harmadik hármat, stb. Hirtelen átfordult a dolog, és azt éreztem, nem lesz elég ennyi munkás. A munkások segítségével egyébként a bányánkat kell bővíteni, hogy újabb lelőhelyekről tudjuk felhozni a szenet, amit aztán küldetéskártyák segítségével adhatunk el.A játék három körből áll, és mindhárom végén kiértékelés van, mégpedig az eddig teljesített küldetéseken lévő tulajdonságok alapján osztják a pontokat. Őszintén szólva kevesebbet vártam a játéktól, de abszolút kellemesen csalódtam, remek játék.

A bányám, amely az első kör vége
felé majdnem teljesen kimerült
A játék végi kiértékelés előtt ismét a
bányám










A vége
















Látványra nem olyan erős, de a játék jó
Yunnan - Argentum
Nagyjából hat óra körül járt, így elkezdtük a napra megvásárolandó játékok begyűjtését. Kifosztottuk a Czech Games Edition standját, a Dungeon Petz, Tzolk’in és Galaxis Roncsderbi egy-egy kiegészítőjével a hónunk alatt még átbotorkáltunk a Wizkids-hez, hogy a Mage Knight kiegészítőjét is bedobjuk a csomagba. Viszont a kiegészítőkkel este nem tudunk játszani, így ki kellett találni, hogy mi legyen a teljes játék, ami veszünk. Miközben róttuk a folyosókat, hirtelen egy szabad Yunnan asztal előtt találtuk magunkat, így gyorsan be is ültünk. Az várható volt, hogy nem tudjuk végigjátszani, de nekünk nem is kell több, inkább kipróbálunk játékokat, mint végigagyalunk egy három órás partit. Két kört játszottunk le, de ezalatt megtetszett a játék. Itt is egy klasszikus worker placement játékról van szó, viszont kicsit megtrükközték licitálással, és térképpel is. A munkásainkat az akcióhelyekre kell küldeni, illetve pénzt is kell licitálni, hogy megtarthassuk a helyünket. Az akciók kiértékelése után a munkások átmennek a térképre, ahol meg a provinciákon keresztül kell haladni, hogy teaházakat és kereskedőházakat létesítsünk. A kör végi bevételt nekünk kell eldönteni, hogy milyen megosztásban kérjük pénzként és győzelmi pontként. Kicsit absztraktnak érzem, a játékot, de worker placement játékként bármikor megállja a helyét.



Madeira - What’s Your Game?
Háromnegyed hatkor arra eszméltünk, hogy mindjárt zárás van, és még nem vetünk esti játékot. Gyors tanakodás után az lett a konszenzus, hogy teljesen kizárt, hogy Madeirára bejutunk, úgyhogy az lesz a legbiztosabb, ha vakon veszünk egyet. Minimális kockázatot vállaltunk, hiszen a két nap alatt viszonylag sok időt töltöttünk a játék fölött, és nagyon úgy tűnt, hogy jó játékról van szó. Azonban mielőtt a szállodában le tudtunk volna ülni játszani, hátra volt még a hazajutás és a vacsora. Sajnos pont belefutottunk a legnagyobb tömegbe, így kellemesnek semmiképp sem nevezhető metróutat kellett végigszenvedni. Többször minden ésszerű ok nélkül meg is álltunk az alagútban, így már majdnem nyolc óra volt, mire a bevásárlóközpontba értünk. A németekről azt kell tudni, hogy nem nagyon szeretnek vacsorázni, mert nyolckor a bevásárlóközpont összes étterme zárva volt, kivéve mondjuk a McDonald’s-ot. Mivel a szállodával szemben egy Burger King volt, úgy gondoltuk, hogy jó lesz az is. Nem lett jó. Minden cuccal a kezünkben a Burger Kingbe mentünk, mivel úgy gondoltuk, ha előbb felmegyünk a szobába, akkor ugyan le nem megyünk már. Érdekes módon a sor nem a kasszákhoz állt, hanem egy nagy sor állt, és a három kasszából mindig az éppen felszabadulóhoz ment a következő ember. Elvileg ez a hatékonyabb sorban állás, de ez a Burger King valahogy nem tudta ezt kihasználni. Amikor már egy ideje sorban álltunk, észre vettük, hogy több játékkiadó csapat is itt van. Viccesen megjegyeztem, hogy a mögöttünk a sorban álló Artipia Games-es csapattól addig is kérdezzük meg, hogy mit mondanak az Archon nevű játékról. Úgy tűnt, kicsit lefáradtak a nap folyamán, úgyhogy nem nagyon akartak magyarázatba bocsátkozni, de megbeszéltük, hogy következő nap meglátogatjuk őket a standon. Nagyjából 15-20 percet állhattunk sorban, mire sikerült hozzájutni a vacsorához. 

Végül sikerült hazajutni, és kicsomagoltuk a Madeirát. Ismét csak egy worker placement játékról van szó, néhány remek mechanizmussal. Minden kör elején választanunk kell egy három kockából álló készletet, melyben a kockák 1, 2, vagy 3 értéket vehetnek fel. Ezekkel a kockákkal tudunk akciózni a pályán, amely 3 zónára van osztva, az egyes zónába bármelyik kockával akciózhatunk, a kettesben csak a kettes és hármas kockákkal, a hármas zónában pedig csak a hármas kockákkal. Lehetőség van viszont a saját kockák értékét megnövelni ételért cserébe, hogy ne szoruljunk ki a magasabb akciókból. Rengetegféle különböző síkon zajlik a játék, egyszerre nem is lehetünk mindegyikben sikeresek, nyersanyagot kell termelni, pénzt kell szerezni, a városokban többséget kell szerezni, hajókat kell több helyre kiküldeni, és még arra is figyelni kell, hogy a küldetéseket is teljesítsük. Mindeközben a munkásainkat etetni kell, a hajókat fenn kell tartani fával, és a nyersanyagaink igencsak szűkösek tudnak lenni. Igazi komplex, elsőre átláthatatlan worker placement játék, abszolút belopta magát a szívembe.


A Madeira után még egy gyors Glass Road parti következett, ahol ezúttal nem döntetlen született, 18-21-re kikaptam, de nem adtam fel, a következő napra készültem a visszavágóra. Összességében 4 új játékot próbáltunk ki, egy kis csalással az ötöt is teljesítettük, ha a Madeirát is belevesszük.


És végül a WC-ajtós kompozíció
a vásárlásokról


2013. november 1., péntek

Esseni beszámoló 2013 (1.rész)


Ismét itthon az ötnapos esseni kiruccanás után. Mielőtt idén nekivágtunk az útnak, kicsit úgy éreztem, hogy ezúttal nem lesz igazi nagyot ütő slágerjáték a kiállításon, mint a korábbi években, természetesen tévedtem. Természetesen több más dologban is tévedtem, amit még hetekkel ezelőtt jósoltam, ezekre menet közben fény fog derülni. Kezdjük viszont azzal a résszel, ami kevésbé szól a társasjátékokról, de attól még érdekes, maga az utazás. 


0. nap
Egy gyors BKV-kör után megérkeztünk a reptérre. Egészen odáig minden simán is ment, a problémák a biztonsági kapuknál kezdődtek. Ahogy a röntgengépből jöttek ki a kis rekeszek, azt vettük észre, hogy egy papírdarab éppen készül a futószalag alá esni. “Az vajon a beszállókártyám?” - hangzott el azonnal a kérdés. Az egyik biztonsági őr végül kihalászta a papírt, de úgy tűnik egyúttal meg is jegyezte magának a dolgot, mert néhány méterrel később meg is állítottak minket, hogy akkor csomagellenőrzés. Tippünk szerint a táskában maradt egér miatt lehetett az egész, mindenesetre az őr szeme megakadt a táskában lévő Star Wars LCG paklikat tartalmazó dobozon. Igen, Essenbe megyünk, és VISZÜNK játékot, valamivel el kell ütni az időt az első este, amikor még nem vettünk semmit! Az őr diszkréten megkérdezte, hogy ez mi, a válasz, amit kapott, azóta is könnyeket csal a szemembe: “Ezek ilyen mesekártyák”. Több se kellett, azóta valahányszor a Star Wars LCG került szóba, már nem úgy hívtuk, hogy starwars-ozás, hanem mesekártyázás. Persze érthető a dolog, szerencsétlen biztonsági őrnek olyan nyelven kellett elmagyarázni, hogy ő is megértse.

A biztonságiakon átjutva volt még némi időnk a beszállásig, úgyhogy leültünk vacsorázni, illetve egy gyors mesekártya-partira. Éppen a teljes megsemmisülés szélén álltam, amikor az utastájékoztató táblára pillantottunk, és azt írta ki, hogy Düsseldorf utolsó felhívás a beszállásra. Gyors pillantást vetette a beszállókártyára, amelyen a kapunyitás 10 perccel későbbi időpontra volt feltüntetve. Gyorsan összepakoltuk a kártyákat és elindultunk a kapuhoz, ahol megerősítették, hogy tényleg last call volt már. Beszálltunk a buszba, és innen tulajdonképpen simán mentek a dolgok.

Érdekességként azért megemlítem, hogy a düsseldorfi reptér pályaudvara nem közvetlenül a reptér mellett van. Erre valószínűleg a reptér építői is felfigyeltek, mert építettek egy kisvasutat a reptéri terminál és a pályaudvar közé. Az ember azt gondolná, hogy ez nyilván ingyenes, hiszen csak így lehet bejutni a reptérre, de valójában nem. Az indulás előtt a neten tájékozódtam, ahol azt írták, hogy senkit se büntetnek meg, aki jegy nélkül utazik, a kalauz ugyan strigulákat húz, hogy hánynak volt vagy nem volt jegye, de ennyi…már ha egyáltalán volt kalauz, mert 10-ből kilenc komment szerint nem volt. Mi biztos, ami biztos alapon azért vettünk egy-egy jegyet 1,5 Euroért, amit senki sem ellenőrzött. A német államvasutakat igénybe véve jutottunk el a pályaudvarról Essenbe, ahonnan metróval értünk végcélunkhoz. Jegyet ugyan vettünk, de elfelejtettük érvényesíteni. Azóta sem tudom, hogy a szakaszjeggyel egyébként jogosan utaztunk-e. 

A szállodaszoba teljesen rendben volt, a recepción megpróbáltak rábeszélni, hogy mi nagyon szeretnénk reggelit is a szobához, ami a plakátok szerint 7,5 EUR fejenként. Én jeleztem, hogy erre nem tartunk igényt, amire a recepciós közölte velem, hogy semmi gond, majd akkor reggelizünk drágábban a városban. A mondat befejezése után kicsit felemelte a fejét és hihetetlen önbizalmat sugárzó arccal nézett vissza rám, jelezve, hogy bármelyik pillanatban készen áll, hogy hozzáírja a reggelit a szobánkhoz. Én még egyszer elutasítottam, és mentünk a dolgunkra. 

A szobában még gyorsan lejátszottunk néhány mesekártya-partit, hogy elüssük az időt, majd felkészültünk a következő napi eseményekre egy alvással. 



1. nap
A közeli bevásárlóközpontban kezdtük a napot egy reggelivel, én a magam részéről egy csokis croissant mellett döntöttem, ami 80 centbe került, ennyit arról, hogy majd a városban drágábban reggelizünk. 

Főpályaudvar...
A metrókijárat
Következett a metróút, ami már tavaly is gyakran kritikán aluli volt, ez idén sem volt másképp. A város valamiért úgy döntött, hogy akkor sem veszi sűrűbbre a kiállításra közlekedő járatokat, amikor a legnagyobb tömeg reggel oda, illetve este vissza akar jönni. Nem volt elég, hogy 10 percenként járt csak a metró, néha még ki is maradtak járatok, gondoskodva a teljes káoszról. A főpályaudvarnál aztán végleg összeomlott minden emberi számítás, itt ugyanis a város más részeiről, vagy netán vonattal érkező látogatók a peronon öt sorban tolongva próbáltak feljutni az amúgy is szűkösre mért szerelvényre. Néha teljesen indokolatlanul még le is lassított a sofőr az alagút közepén, de végül odaértünk. Alig 1-2 perc sorban állás után megvettük a jegyet és elindultunk befelé. 

A szokásos kép fogadott, alig lehetett a bejárat környékéről befelé haladni, mindenki valami teljesen kaotikus irányba próbált menni, ami megakasztotta az embertömeget. Az sem segített a dolgon, hogy a bejárat mellé települt a Heidelberger Spieleverlag, ami általában a tömeg egyik kedvelt célpontja. Délutánra a boltjuk bejárata elé kordont kellett telepíteni biztonsági őrrel, hogy az iszonyatos mennyiségű embert valami kulturált sorba tereljék. A bejutás után gyorsan megnéztük a Czech Games Edition standját, hiszen ide még többször vissza kell majd térnünk. Próbáltunk valami rendszer szerint haladni, de gyakran a tömeg kicsit átszabta a terveinket és végül össze-vissza barangoltunk. 




A kivitelezés első osztályú
De sajnos a játékmenet
kiábrándító
Serpent’s Tongue

A stand mellett elhaladva azonnal megakadt a szemem a bőrkötésű varázskönyvön és a kirakott lapokon. Gyönyörű kivitelezés, tetszetős grafika, és a bőrkötés. Már folyt is a nyálam, de csak egy prospektust zsákmányoltunk. Egész este azon gondolkoztam, hogy megvegyem-e, de csak a harmadik napon dőlt el végleg a kérdés, amikorra kiderült, hogy bár szép és jó, de a játék maga elég idegesítő, mivel a varázslatok idézés tulajdonképpen egy nyelvi játék, ahol a megfelelő szótagokból ki kell mondani a varázslatot, és csak akkor sikeres, ha az ellenfél elfogadja a kiejtést és a gesztusokat, amiket teszünk, így a játék minden szépségével együtt az egyértelmű NEM kategóriába került. 




Via Appia - Queen Games
Miközben a Queen Games standján keresztül barangoltunk, az Amerigo került reflektorfénybe, amit mindenképpen ki akartunk próbálni. Viszonylag hosszú játékról van szó, és bár rengeteg asztalon játszották, csak nem jutottunk be egy partira. Ehelyett viszont elcsábultunk egy Via Appia kipróbálásra. A játékban utat kell építenünk kövekből, amelyeknek a beszerzésére egyedi megoldást találtak ki. Egy rövid tálcára kell felhelyeznünk a nyers követ, amelyet egy kis fa lapát segítségével kell megtolnunk, és ami a tálca végén leesik, abból tudunk útépítő köveket szerezni. Miközben az út épül, az emberünkkel is egyre előrébb kell haladni, hogy a messzebb lévő városokból is folytathassuk az építkezést. Ami számomra hatalmas negatívum, hogy az útépítő kövekből pont annyi van, ahány hely van, így a kisebb köveket, amelyeket könnyű megszerezni, hamar beépítettük, míg a nagy kövek hegyekben álltak még, és senki sem tudott hozzá jutni. Kipróbálni jó volt, de nekem semmi különös.

Épül az út
A tolóka, amivel az
építőanyagot szerezzük





Tomorrow - Conquistador Games
Korábban úgy merült fel a játék, mint lehetséges vétel, de mivel a standon csak ki volt állítva, semmi demó, hamar rá kellett jönnöm, hogy ezt vagy megveszem kipróbálás nélkül, vagy törlöm a listáról. Amikor megláttam, hogy ezért a kis dobozért 60 Eurót kérnek, olyan gyorsan hagytuk ott a standot, hogy majdnem felökleltem egy gyereket, aki éppen próbált volna előttem keresztbe menni.





Eclipse: Ship Pack 1 - lautapelit.fi (Asmodee stand)
Kérdésünkre, hogy kapható-e még, azt a választ kaptuk, hogy mára már elfogyott, holnap próbálkozzunk. Ja és egyébként lehetőleg a nyitás utáni első húsz percben, mert ma is addig tartott ki a készlet.




Madeira - What’s Your Game?
Hosszasan álltunk a kilenc demóasztal egyike fölött, miközben próbáltuk megfejteni a szabályokat. Ami biztos volt, hogy ez egy első ránézésre komplex worker placement, de minél jobban néztük, annál kevésbé értettük a szabályokat. Az egyik asztalnál megkérdeztük, hogy be lehet-e majd kerülni az asztalra, azt felelték, hogy három kört játszanak csak (a teljes játék öt kör egyébként), és már a második körben járnak. Ezután elmentünk még egy kört tenni, hogy pont visszaérjünk a harmadik kör végére. Ahogy visszatérünk, még szemtanúi voltunk, ahogy belekezdenek a negyedik körbe, szóval röviden átvertek minket. Korábban nem nagyon hallottunk erről a játékról, így a következő napra felvettük a kötelezően kipróbálandó játékok közé.





Super Fantasy - Red Glove
A korábban Munchkin / Gauntlet of Fools utódnak gondolt játékról hamar kiderült, hogy a szép és vicces grafika nem viszi a hátán a játékot, nem érzem, hogy mi biztosítja az újrajátszhatóságot, illetve tulajdonképpen egy teljesen közönséges kooperatív dungeon játékról van szó, így ezt is kihúztam a listáról.





Speculation - Queen Games
Az első nap második kipróbált játéka lett a Speculation, erre is az Amerigo-asztal keresése közben bukkantunk. A Speculation egy régebbi játék újra kiadása, és míg a játék során először azt gondoltam, hogy teljesen kaotikus, mert a többi játékos teljesen megborítja a terveinket, a játék végre megváltozott a véleményem. Szuper-kaotikus és TELJESEN random. Semmi ráhatásom nem volt a zsákból húzott eseményekre, amelyek többször lenullázták a profitomat. Ha két esemény fordított sorrendben jön föl, akkor a játék végén dupla lett volna a pontszámom. Ennyit erről.

Itt omlott össze a parti
számomra...
A játék vége

















Caverna: The Cave farmers - Lookout Games
Nekem úgy tűnik, hogy néhány kisebb újítást kivéve az Agricola van itt újracsomagolva, ugyanúgy van egy kis mező, ahol termeszteni kell, talán a legnagyobb változtatás az, hogy a barlangban a “szobák” ezúttal képességgel vannak felruházva, és folyamatosan bővíteni kell. Nem töltöttünk sok időt a játékkal, nem éreztük benne azt az extrát, amivel az Agricola fölé tudna kerekedni.


Glass Road - Feuerland Spiele
Az egyik legjobban várt játék volt ez a listán, viszont a Feuerland standján nagyjából 2-3, a Z-Man standján szintén ugyanennyi asztalon folyt a játék, semmi esélyt sem éreztünk arra, hogy ide bekerülhetünk, így az a döntés született, hogy Uwe Rosenberg neve, és az általam korábban kiderített információk elegendőek lesznek arra, hogy megvegyük vakon. Este azonnal elő is vettük, és nem csalódtunk. Kettesben is zseniális a játék, de szerintünk igazán hármasban, négyesben lesz ütős. A játékban rengeteg a Le Havre-ból és Agricolából átemelt ötlet, de a játék menete ezúttal nem a szokásos worker placementtel történik, hanem lapok kijátszásával. A trükk az, hogy minden körben öt lapot kell választanunk a 15 lapos kezünkből, amiből viszont csak hármat játszunk ki. A másik kettőt azért vesszük ki, hogy amennyiben valamelyik ellenfelünk ezt játssza ki, akkor mi ezt bedobjuk, és így részesüljünk az akcióból. A másik egyedi ötlet a nyersanyagok menedzselése. Két forgó tárcsa jelzi számunkra a nyersanyagainkat, ez pont ugyanúgy működik, mint az Ora et Labora központi tárcsáján lévő nyersanyagok. A trükk az, hogy amikor a nyersanyagok mindegyikéből legalább egyet összeszedünk, a tárcsa elfordul, ezzel csökkentve a hagyományos áruk készletét, cserébe üveget, vagy téglát kapunk, ami építkezéshez kell, illetve a játék végén pontot ér. A kártyákon lávő akciók elsősorban nyersanyagtermelést biztosítanak, épületek építését, illetve a terep rendezését teszik lehetővé. Összességében az egyik legjobb vételünk volt ez a játék, alig várom, hogy több játékossal is kipróbáljam.



Tash-Kalar: Arena of Legends - Czech Games Edition
Még az utazás alatt megállapodtunk, hogy egyikünk biztosan meg fogja venni ezt a játékot, hiszen nem hagyhatjuk úgy el Essent, hogy a kedvenc játéktervezőnk új játékából nem viszünk haza egy példányt. A játékról nagyjából mindent lehetett már tudni, a szabálykönyvet is feltették a netre, így nem volt szükség kipróbálásra - nem is nagyon tudtunk volna odaférni, a Czech Games Edition demóterülete mindig is kicsi volt, néhány asztal mindössze. 
A játék meglehetősen absztrakt, minden lénynek ugyan van egy egyedi képessége a megidézés pillanatában, utána viszont egy univerzális figurává válik, és nem lehet többé megkülönböztetni a többi egységünktől. Amitől egyedi a játék, hogy a figuráinkat bizonyos alakzatokba kell rendeznünk, hogy a kezünkben tartott lapokon található, erősebb lényeket a pályára idézhessük. Összességében azt tudom mondani, hogy aki klasszikus Vlaada Chvátil játékot vár, annak csalódás lesz, nem a szokásos erős témára épülő játékról van szó, hanem egy absztrakt, de mély taktikai és stratégiai játékról. A dobozban az én ízlésemnek kicsit kevés cucc van, miután visszapakoltam mindent, nagy üresség nézett szembe velem a doboz felső harmadából. 


Kicsit korábban eljöttünk, a korábbi tapasztalatok alapján nem akarhat senki a záráskor összeverődő tömeggel együtt a metró felé vergődni. Egy-egy játékkal a hónunk alatt biztosítottuk az esti unaloműzést. Még gyorsan beugrottunk a bevásárló központba vacsorázni, aztán a szálloda felé vettük az irányt. Az este négy parti Tash-Kalar, és egy parti Glass Roaddal telt. A Tash-Kalarban 2-2 lett az eredmény, érdekes módon mindig az nyert, aki kezdett. A Glass Roadban 20-20 ponttal döntetlen lett, a játékban nincs tie breaker, így a döntés egy későbbi napra maradt. 

Az első nap vétele, stílusosan és ízlésesen fotózva,
a WC-ajtónak támasztva