2013. augusztus 29., csütörtök

Társastáborban voltam (5.rész)

A hidegháború
Ezen a reggelen tudatosult bennem igazán, hogy a tábornak mindjárt vége, úgyhogy elkezdtem a kapkodást. Már napok óta hitegettem az embereket, hogy lesz Manhattan Project, így tovább már nem lehetett húzni-halasztani, eljött ennek is az ideje. Korábban csak hármasban játszottam, és viszonylag pörgős volt, még a játék vége felé lévő körök is. Ez a parti viszont ötfős lett, talán nem árulok el titkot, ha azt mondom, hogy szabálymagyarázattal feldobva. Az öt játékos miatt alaposan megnőtt a játékidő, ebéd után tudtuk csak befejezni.

A középjáték elején
Az első körök szokásosan zajlottak, mindenki próbált egy-két épületet megszerezni, és a munkásainak számát növelni. A vadászok és bombázók mindenkinél a kezdő értéken voltak, senki sem érezte még szükségességét, hogy támadjon. Ez egészen addig maradt így, amíg valaki keresztbe nem tett a másiknak, amikor is elindult a bosszúhadjárat, és bombázók egész flottáját kezdte el gyártani a sértett. A hatalmas offenzíva végül egyetlen bombázás után véget is ért, de a pánik megkezdődött, mindenki lázasan vadászok építésébe kezdett. A játék végéig azonban egyetlen támadás sem történt. A játéknak egyébként ez az egyik legjobb tematikus aspektusa, pont, mint a hidegháborúban, mindenki fegyverkezik, de a nagy csapást senki sem lépi meg. A középjátékra mindenki már az urán- és plutónium termelési lehetőségeket kereste a pályán, és a legtöbben meg is találták, csak én nem. A kezem tele volt bombákkal, de hasadóanyagom szinte semmi. Végül sikerült egy bombát legyártanom és fel is szerelni, ezzel még így is az élmezőnybe tartoztam, volt, akinek még bombát sem sikerült építeni. Öt játékos esetén viszonylag alacsonyak a győzelem feltételei, szerencsés esetben akár két bombával is megnyerhető a játék. Pont ez is történt, két bombával, mindkettőt bombázóra szerelve nagyjából két körrel a saját győzelmi esélyem előtt valaki megnyerte a hidegháborút.


A vesszőfutás: 5. rész
Az ebéd utáni körre ismét egy Galaxis Roncsderbit próbáltam szervezni. Már-már úgy tűnt, ezúttal végre sikerül, de megint eltűntek az emberek. Teljes pánikban voltam, három műszak maradt, amelyben még be tudom pótolni a dolgot, mielőtt lógó orral haza kell kullognom.



Korrupció a városházán
A felhőkarcolók között
áttűnik a napfény
Délutánra kicsit leült a hangulat meg az érdeklődés is, de végül csak sikerült megtalálni a számításunkat egy Urban Sprawlban. Ez az a játék, ahol nem árt, ha van egy matematikus, számokat kedvelő, esetleg jó fejszámoló a csapatban, mert, amikor már kettő, ne adjisten három egyjegyű számot kell összeadni, már gondok adódnak. Ennek ellenére nem tudom eldönteni, hogy ebben a játékban, vagy a Dominant Species-ben idegesítőbb-e az állandó újraszámolósdi. Az Urban Sprawlban mondjuk, csak sima összegeket kell számolni, a Dominant Species-ben viszont hatdimenziós vektorok skaláris szorzatát, ami vezetett már érdekes „ja, nekem nem ez jött ki, amikor kiszámoltam” helyzetekhez. Na, mindegy, ezt most nem kell erőltetni annyira. Négy játékossal ültünk le, ami a klasszikus káosz jeleit szokta mutatni, van, hogy a körödet 30 pénzzel és két hivatallal fejezed be, és mire megint rád kerül a sor, csődben vagy, és nincs egy címed se. Az első harmadban még viszonylag fej-fej mellett haladtunk, de attól a pillanattól kezdve, hogy elkezdtük kiosztani a hivatalokat, feje tetejére álltak a dolgok. Biztos jó dolog lehet egy olyan városban élni, ahol simán engedélyezik, hogy a lakóövezet mellé egy szeméttelep és egy gyár épüljön, majd a lakosok áttelepülnek egy belvárosi toronyházba, amit lebontanak, hogy a helyére egy bevásárlóközpont épüljön, a lebontást és az újraépítést pedig a polgármesteri cím birtokosa csinálja (aki egyébként még két másik tisztséget is betölt a városházán). A második harmad közepére teljesen szétszakadt a mezőny, és végérvényesen követhetetlenné váltak a dolgok. Aztán a harmadik harmadban megint összébb tömörültünk, köszönhetően a játékba épített, „kicsit azért segítsük a leghátul lévőt” mechanizmusnak, hogy a legvégére ismét komolyabb különbségek alakulhassanak ki.



Az ominózus utolsó vacsora
A vacsoraidő közeledett, és mindenki az udvarban lévő kemence környékére csoportosult, a vacsorák fénypontja következett, a kemencés kenyérlángos / pizza. Először illedelmesen egy szeletért beálltam a sorba, majd még egyért, és még egyért. Úgy éreztem, még simán lemegy még egy pár szelet, de egy kicsit vártam, hátha valaki még nem evett, én meg itt szépen lerabolom előle a kaját. Hamar rá kellett döbbennem, hogy tévedés áldozata lettem, bőven van még pizza. A hetedik szelet után dőltem ki a sorból, úgy, hogy akkor még három teljesen megrakott tepsi várt arra, hogy egyáltalán bekerüljön a kemencébe, nem beszélve az édes verzióról. Végül még két szelet édeset is benyomtam, és egy rövid pihenőbe kezdtem. A tábor során először alakult ki komolyabb hosszúságú (15 percnél hosszabb) olyan társasági beszélgetés, amely nem társasozásról szólt, vagy társasozás közbeni holtidőben zajlott.


A pofátlan reklám helye: IMÁDJUK VLAADA CHVÁTILT (bár a Wizkids-t annyira nem)
Ekkor találtam rá az esti játékpartnereimre is, akik Mage Knight partiba invitáltak. Még egy rövid ideig frissítettem az agyamat, így először beültem egy gyors Avalon partiba, amiből kettő lett. Az elsőben Merlin voltam, életemben először, így tapasztalat hiányában próbáltam árnyaltan segíteni, de túl átlátszóra sikerült, és miután a jókkal győztünk, a bérgyilkos megtalált. A második partiban ismét Merlint kaptam. Ezúttal könnyebb dolgom volt, mivel szigorúan logikai dedukcióval is meg lehetett állapítani, hogy kik a gonosz ügynökei, már csak valahogy el kellett fogadtatni az elméletet az asztalon ülőkkel, anélkül, hogy túl erősen sugallom a dolgot. Ezúttal sikerült a dolog, nyertünk, és nem talált meg a bérgyilkos.

Na és ekkor ültem át a Mage Knight partiba. Hát, mit mondhatnék, a személyes toplistám első helyezettjéről van szó. Ez az a játék, amely ugyanazt a zseniális élményt nyújtja, szólóban, több játékossal, kooperatív, vagy kompetitív módban is. Vlaada Chvátil követtel el ezt az időrabló merényletet ellenem, akinek játékai rendre zseniálisak, és ez nem hogy nem kivétel, hanem a legzseniálisabb. Kezdőknek kevésbé ajánlott saját szakállra belekezdeni, de nem lehetetlen. Nagyjából 20-25 partival a hátam mögött, én már veteránnak érzem magam, de bármikor tud újat nyújtani a játék.

 Hárman voltunk, ami az ideális szám a játékhoz, több játékossal már brutálisan belassul. Rövid egyeztetés után úgy döntöttünk, hogy kooperatív verziót játszunk az új küldetések ellen, méghozzá közepes szinten (a közepest úgy kell értelmezni, hogy közepesen rohadt nehéz). Nagyjából 10 óra körül kezdtük el a játékot az előkészületek, illetve a kiegészítő szabályok ismertetése után. Rögtön nekiestünk a vadonnak, nekem egy elég szerencsétlen kezdőkézből kellett volna valami komolyat kihoznom, ami nem sikerült tökéletesen, így még a második szintet sem tudtam meglépni. Mindössze egy gyenge ork állt az utamba. Eközben az ellenfelünk, Volkare rohamléptekkel száguldott keresztül a pályán a teleportáló kapu felé. Az első éjszakára sikerült egy kicsit összeszednem magam, és a többiek után eredtem, hogy behozzam a lemaradást. Innentől már tudtam tartani a lépést, de az egy szint hiány szinte a teljes játékon át megamaradt.

A végső csata előkészületei:
Ez még nem csak a
gondokodási fázis
A küldetés leírásában is felhívták arra a figyelmünket, hogy tempózni kell, mert Volkare nem áll meg piknikezni csak azért, hogy nekünk több idő maradjon. A pálya közepén összefutottunk vele, de szerencsére kisebb sebekkel megúsztuk a támadását. Át kellett engednünk sorainkon, és hagyni, hogy a kapu felé haladjon, mert még nem voltunk felkészülve a végső harcra. Miközben Volkare egyre csak haladt előre, mi még egyetlen várost sem tudtunk elfoglalni, ami egyébként a küldetésnek nem is célja, de azért nem árt. Egyébként Volkare seregéhez képest a városok védelme nagyjából egy csövesekből álló csürhének mondható. Egy várost végül sikerült elfoglalni, de nem tudtunk mélyebbre hatolni a pályán, mert vészesen közeledett a játék vége. Mindenki megfordult hát, és elkezdtünk lógó nyelvvel Volkare után rohanni. A kapu előtt utolértük, de miközben még a helyezkedéssel voltunk elfoglalva, rálépett a kapura, ami azt jelentette, hogy egy körünk van, utána átlép a kapun és végünk. Ennyi pont elég is volt, közösen megtámadtuk, és a seregét szétosztottuk egymás között. Nekem jutott a nagyobb falat: az 5-5-4 arányban szétosztott orkokból egy ötös csomagot kaptam, míg a 3-3-2 arányban osztott elit ellenfelekből is a nagyobb, hármas csomagot kaptam. És ekkor kezdődött a nagy agyalás, hogy ki hogyan győzi le a neki osztott sereget. A saját harcomat eleinte megnyerhetetlennek tartottam, de végül a siege és ranged attack-kal telerakott paklim kilőtte a legtöbb ellenfelet, mielőtt ütni tudtak volna, csak néhány maradt, akiket blokkolni is kellett, és közelharcban legyőzni. Így a magam részéről lepucoltam az ellenség rám eső részét. A többiek egy-egy ellenfelet hagytak életben, ami önmagában a vereségünket okozta volna, de szerencsére egy time bending megmentett minket, nyertünk vele egy ingyen kört, amelyben a maradék két ellenfél nem okozhatott gondot. Kicentiztük, de sikerült. Fél öt volt…



Az ötödik nap összefoglalója:
  
És ismét egy TOP 20-as:
  • Mage Knight Boardgame - TOP 1


   
Egyéb, már ismert játékok:
  • Manhattan Project
  • Urban Sprawl
  • Avalon (2 parti. a keddivel együtt összesen nyolcnál tartok)


  
Összes különböző játék:
HÉTFŐ: 5
KEDD: 5
SZERDA: 6
CSÜTÖRTÖK: 5
PÉNTEK: 3 (az Avalont nem számoltam bele, az már megvolt kedden)

  

Összes lejátszott parti:
HÉTFŐ: 5
KEDD: 13
SZERDA: 10
CSÜTÖRTÖK: 6
PÉNTEK: 5






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése