Totálkár
Az
előző napi korábbi lefekvés ellentétes hatást váltott ki, mint amit vártam.
Ugyan nem arccal előre érkeztem meg az emeletes ágyról a földre, de az tisztán
látszott, hogy, ha ugyan lehetséges, fokozatokkal rosszabb állapotban vagyok,
mint előző nap reggel. Egy pohár kávét nyelés nélkül keresztülfolyattam a
torkomon, utólag már azt is tudom, hogy semmit sem ért, de akkor még bizakodó
voltam.
Az
ingerek feldolgozása komoly próba elé állított, úgyhogy inkább valami
egyszerűbb játék felé próbáltam irányítani magam. Végül a Take It or Leave It
lett a befutó, ennél azért kevés egyszerűbb játék van. Úgy vélekedtem, hogy az
egyjegyű, 1-től 6-ig terjedő számokon végzett műveletek csak nem haladják meg a
képességeimet, és így is lett. Még az sem tudott megzavarni, hogy a számok
mellett a három színt is figyelni kellett. Kisebb fennakadásoktól eltekintve (6+4<7
például) remekül ment a matek. Más, úgy tűnik, nem ment remekül, mert a három
parti alatt, amit játszottunk, végig az utolsó helyért vívtam élet-halál harcot.
Az
egyjegyű számok után mintha fénysebességre kapcsoltunk volna, egy Lobo 77 parti
következett, ahol nemcsak, hogy kétjegyű számokkal kell már műveleteket
végezni, de még arra is ügyelni kell, hogy a lapok összege nehogy 11 egész
számú többszöröse legyen, vagy nagyobb, mint 77. Egyszer sem rontottam el az
összeadásokat, viszont, ezzel együtt elsőként vesztettem el mindhárom életemet,
és estem ki.
Kooperatívban mások is gondolkoznak
helyettem
Végül
ebéd előtt belekezdtünk a Mice and Mystics-be. Voltak gondjaim a sztori
felolvasás közben, hogy éppen ki kicsoda és miért fontos ez, de szép lassan
azért összeállt a kép, csak azt nem akartam sehogy se megérteni, hogy ennek az
egésznek ugyan mi köze van az egerekhez, de a sztori egy huszárvágással ezt is
megoldotta. Tiszta véletlen, hogy csinálnak egy Mice and Mystics nevű játékot,
és pont találnak hozzá egy egeres sztorit! Lehetett volna, hogy mondjuk
farkasos a sztori, és akkor máris nem illeszkedik a címhez.
 |
| Az első parti közepe, itt még volt sajtom |
 |
| A vízből ugyan kimásztunk, de nem voltunk még kinn a vízből |
Az
első fejezet eredménye az epic fail definíciója: minden kockadobásunk rossz
volt, minden ellenfél rosszkor a rossz helyen, az idő fogytán, a csapat fele
fogságban. Ebéd után az asztalhoz visszatérve hamar megegyeztünk abban, hogy ez
vállalhatatlan, így újrakezdtük a fejezetet. Ez már sokkal jobban ment, talán
azért is, mert az egyik egeret kidobtuk a csapatból, és más összeállításban
mentünk. Annyira jónak éreztük magunkat, hogy az opcionális mellék sztorira is
rámentünk, és felmásztunk a konyhába, ahol macskatámadás ért minket. Ez sem
okozott hatalmas gondot, a cicát szétkaptuk egy jól irányzott varázslattal.
Történettechnikailag azt hiszem, az elijesztettük lenne a helyes szó, mivel
későbbi fejezetekben még szerepel a macska, szóval nem valószínű, hogy az agya
véres cafatokban szétkenődött volna a konyhában, rögtön az első fejezetben. A
sikertől mámoros állapotban, elindultunk a második fejezetbe, ahol ismét jól
szerepelt a csapat, és kiszabadítottuk az egércsapdába akadt társunkat. A
harmadik fejezetre viszont már nem vállalkoztunk, így nem tudtam meg, hogy
folytatódik a sztori, a végéről nem is beszélve (nyilván happy end).
 |
| Kázmér és Huba Citadels |
Még
vacsora előtt áttértünk a Citadels Kázmér és Huba témájú verziójára. A
szabályok azonosak, csak itt nem kerületeket kell építeni, hanem csínyeket
elkövetni, a szerepek pedig a képregény szereplői, minden lapon egy a
képregényből származó képpel. Citadelsről lévén szó, esélyem nem sok volt a
győzelemre, általában a “rosszkor a rossz szerepet” stratégiát követem.
Szerencsésnek mondhatom magam, mert csak egyszer raboltak ki, és csak a
legutolsó körben gyilkoltak meg. A középjátékban még ütöttek is engem, mert jól
álltam. Ezt se gondoltam volna. Nyerni nem sikerült, de a holtversenyes
harmadik hellyel kiegyeztem.
A vesszőfutás: 3. rész
Ugyan
erre a napra nem volt lebeszélve, hogy Roncsderbi lesz, mégis titokban
reménykedtem egy spontán szerveződő partiban. Még vacsora előtt a remény
rettenetesen halvány sugara is megjelent, viszont ezúttal én szerveződtem át
egy másik partiba, így ismét kútba esett a dolog.
Star Check
Vacsora
után aztán jött végre az, amivel megjelenése óta játszani akartam. Star Trek Fleet
Captains, ráadásul a romulan kiegészítővel. Mielőtt ebbe belemennék,
következzen egy anekdota:
Évekkel
ezelőtt Twilight Imperium közben történt a dolog. Éjszakai parti volt, és az
egyik ember még nem ismerte a szabályokat, így a nem rövid magyarázat után
tudtunk csak belekezdeni. A bolygókra kisorsoltuk a random eseményeket, és
indulhatott a meccs. Mindenki szépen lassan kezdett leszállni a bolygóira, ám
amikor éppen arra a játékosra került a sor, akinek korábban magyarázni kellett
a szabályt, bekövetkezett a katasztrófa. Egy leszállóegységet küldött a
bolygóra, felfedtük az eseményt, miszerint az első leszállóegység akkor most
meghalt. Nem baj, így tanul a gyerek. A következő bolygóhoz érve már tapasztalt
játékosként, nem egy, hanem rögtön három egységet küldött. Megbánta. Az itt
felfedett esemény hatása az volt, hogy az összes leszállóegység meghal. A
harmadik bolygónál, immár a két fiaskó tapasztalataival felvértezve, no meg a
hittel, hogy most már semmi rossz sem történhet, két egységet küldött le. Láss
csodát, itt ellenállók jelentek meg, akiket le kell győzni harcban. Annak, hogy
az ellenállók legyőzik mindkét egységét, mielőtt meghalnak, minimális esélye
volt. Persze sejthető, hogy ezek után mi lett a harc kimenetele…
Visszatérve
a Fleet Captains-re, egy 2v2v2 felállást játszottunk, föderáció vs. klingon vs.
romulan módban. Én, saját kérésemre a romulan csapatba kerültem, és
csapattársammal nagyon boldogan figyeltem, ahogyan a föderáció nyílt fegyveres
konfliktusba kerül a klingonokkal. Végig csak távolról (vagy álcázott hajómról,
közelről) figyeltük az eseményeket, nem avatkoztunk be, csak oldogattuk a
küldetéseket, miközben a klingon-föderációs határon már egy űrkomp se tudott
volna a roncsok között elmanőverezni. Eszünk ágába se volt beszállni a
csetepatéba, noha a két legyengült féllel akár végezni is tudtunk volna. A
romulanok a remek elbújós taktikával nyertek, úgy, hogy egyetlen lövést sem
adtak le az egész játék során.
 |
| Kezdés előtt |
 |
| Két hajóból álló flottám |
 |
| Az ütközőzóna a föderáció és a klingonok között |
 |
| A vége |
És
akkor felmerül a kérdés, minek írtam a Twilight Imperiumos anekdotát. Igen,
nyertünk, de a két hajóm közül, csak az egyik tudott a pályán haladni, a másik
egyik szívásból a másikba navigálta magát. A hajó első lépése az volt, hogy
felfedez egy bolygót, ahol a szerencsétlen kockadobás miatt egy random eseményt
kapott. Az eseményhez egy próbát kellett volna tenni, amit csúfos körülmények
között elbukott (1-est dobtam, 3, vagy nagyobbra már meglett volna), így vissza
kellett vonulnia a kiinduló helyre, és a felfedezett bolygót egy ismeretlenre
cseréltük. A második körben újabb kísérletet tett az elindulásra. Sikerült egy
szektort atrocitás nélkül felfedezni, gondoltam itt vége is van a
pechszériámnak. A harmadik körben viszont egy szupernóvába futottam bele, amely
két dolgot okozott. Egyrészt a hajót a robbanás visszadobta a kiinduló helyre,
másrészt a szupernóva körüli összes szektort (igen, azt is, amit ez előző
körben fedeztem fel) le kellett venni, és ismeretlenekre cserélni. Gond egy
szál se, most már aztán tényleg semmi se jöhet közbe. Kivéve talán egy fekete
lyukat. Egy körre ott ragadt, és még meg is sérült, mert nem sikerült megdobnom
a hajtóműpróbát (1-est dobtam, 2, vagy nagyobbra már meglett volna). A következő
körben sikerült kijönnöm, és a sérülés gyógyítása miatt visszamentem a
kezdőhelyre. A hajó utolsó lépése a játékban az volt, hogy ismét kapott egy
random eseményt az arcába: beragadt egy időhurokba, önerőből nem tud kijönni,
de ha bármely másik hajó odamegy, akkor kiszabadítja a hurokból. Két körig
vesztegelt ott a hajóm, mire a másik odaért, hogy kimentse. A fentiek és a
Twilightos sztori közötti párhuzam megtalálását mindenkinek a fantáziájára
bízom, nehogy már én legyek az, aki a katarzis élménytől megfosztok valakit.
 |
| Kalandjaim a fekete lyukban |
 |
| Kalandjaim az időhurokban |
Levezetésképpen
kettő óra magasságában belevágtunk egy könnyed Dixit-be, ahol minden igyekezetem
ellenére sikerült nyerni, pedig a parti első pillanatától mindenkinek próbáltam
a tudtára adni, hogy én ebben a játékban hihetetlenül béna vagyok. Már-már úgy
tűnt, hogy szépen vissza is csúszok az utolsó helyre, miután kitettem egy
gólyát etető öreg vak bácsit azzal a felszólalással, hogy “zombi támadás”, amit
utólag se nagyon tudtam hihetően belemagyarázni. Jött viszont egy kör, ahol
csak én találtam el a lapot, viszont mindenki más az enyémre szavazott, és
ezzel visszakerültem az élmezőnybe, és szerencsére már nem jutott el hozzám
újra a kör, így gyűjtögettem tovább a pontokat és végül elsőként értem célba.
A harmadik nap összefoglalója:
TOP 20 játék ezen a napon nem volt
3 olyan játékkal játszottam, amivel még soha:
- Lobo 77
- Mice and Mystics (2 fejezet, az első kétszer)
- Star Trek Fleet Captains
Egyéb már ismert játékok:
- Take It or Leave it (3 parti)
- Dixit
- Citadels (Kázmér és Huba retheme)
Összes különböző játék:
HÉTFŐ: 5
KEDD: 5
SZERDA: 6
Összes lejátszott parti:
HÉTFŐ: 5
KEDD: 13
SZERDA: 10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése